Tatabányán született, 1973-ban végezte el a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolát. 1973- tól a kaposvári Csiky Gergely Színház, 1975-tõl a debreceni Csokonai Színház, 1977-tõl a Miskolci Nemzeti Színház és 1978 és 1979 között a kecskeméti Katona József Színház tagja. Majd 1979-tõl 10 évig a Vígszínház mûvésze. 1989-tõl a Nemzeti Színház, 1991-tõl pedig újra a Vígszínház tagja. Játszik még a Játékszín, a Madách Színház és a József Attila Színház produkcióiban. Díjai: Hegedûs Gyula-díj, Jászai Mari-díj , Ajtay Andor-díj, Alternatív Kossuth-díj.

– Hogyan lett színész?
– Tatabányán az Árpád Gimnáziumban volt egy fantasztikus osztályfõnököm. Ferenc-rendi tanár, tizenöt évig élt Franciaországban, másfél évet Belgiumban dolgozott díszlettervezõként, aztán hazajött, és a mi osztályunkat õ vitte végig. Hihetetlen pasi volt! Velem közölte: belõled színész lesz, de akkor színész valaki, ha öt nyelvet beszél. Odaköltözöl hozzám, és mire leérettségizel, meglesz. Ez elmaradt, pedig mélységesen igaza volt. Aztán megalakult a tatabányai irodalmi színpad, ahol rengeteget játszottam. Mi tartottuk Brecht darabja, a Marat halála magyarországi õsbemutatóját. Mindenki úgy tudja, hogy a Nemzeti Színházban volt, pedig dehogy! Gorkijt, Brechtet játszottunk, és rengeteg irodalmi estet tartottunk. Én már 1963-ban színpadon játszottam. Politikai okok miatt megbuktattak matekból, így iskolát kellett váltanom. Átmentem a tatai Eötvös Gimnáziumba, ahol csak ötösöm volt matekból. Budapesten érettségiztem, ott is ötösre.

– Miért kellett iskolát váltania?
– Ahhoz, hogy megértse, el kell mondanom az elõzményeket. Akkoriban egy Liget sori villában laktunk Tatabányán, ahová a tömbházakból cseréltük el a lakásunkat. Az apám annyit kért, hogy a nagy ház és a kert helyett adjanak két egymással szemközt fekvõ lakást a lakótelepen. Annyi extra volt még bennük, hogy könyvespolcot és beépített bútort is kértünk. Apám már ki is festette a lakást, amikor betévedt egy habarcstündér, aki följelentette valahol. „Micsoda szocializmus ez, hogy õ hét gyerekkel egy szobában lakik, a fõnököknek meg minden jár!” Apunak mindent ki kellett fizetni, amit eredetileg a házunk fejében kaptunk volna. Akkoriban õ volt a Komárom megyei építõipari vállalat gazdasági igazgatója, de el kellett mennie onnan, sõt, még a gyerekeinek is utána nyúltak. Egészen 82 éves koráig bírt dolgozni. Könyvelõ volt különbözõ cégeknél. Nyolc egyetemi tankönyvet írt, pénzügyi, számviteli témájú könyveket, és szintén ebben a témában szoftvert készített és tervezett az Egyesült Államokba egy cégnek. Édesapám 1956-ban a helyi munkástanács elnöke volt, fel is akarták ezért akasztani.

– Nagyon büszke a családjára…
– A Monarchiának egyetlen egy magyar származású kancellárja volt: Reviczky Albert. A Reviczkyk kiemelkedõ harci tetteikért kaptak anno nemesi címet, és ez ad némi tartást az embernek Nagyapán mûszaki zseni volt, tankokból készített darut meg bulldózert, emiatt csukták le. Eladta egy építési vállalatnak. Háború után vagyunk, pénz nem volt, benzinben fizettek. Azt nem tudta eladni, akkoriban a megyében egyedül pártbizottságnak volt két Pobedája. Egy tarjáni pasas, aki a motorjába vett tõle benzint, föl is jelentette. Dr. Váradi György, az ÁVH fõügyésze elsõ fokon halálra ítélte feketézésért, amit életfogytiglanira módosítottak. Az öreg ötvenhatban szabadult, ahogy kijött, már meg is keresték, mert valami hiba volt a Tatabánya középsõn mûködõ, úgynevezett hûtõköcsögös erõmûvel. Õ csak ránézett, és megmondta, hol a baj. A történet érdekessége: a két montreáli óriási kenyérgyár a feljelentõ pék leszármazottainak kezében van. Nagyon szerette volna, ha gépészmérnök leszek, de korán meghalt, engem meg másfelé vitt az élet. De a szerelõ után mindig átnézem a kocsit…