Ózdon született 1959-ben. Tanítóképzõ fõiskolán és a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen végzett, de párhuzamosan amatõr együttesekben is táncolt. Ezután a Honvéd Mûvészegyüttes és az Állami Népi Együttes következett. Koreográfusi munkásságát 1985-ben a dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesben folytatta. 1988-tól 1993-ig a Közép-Európa Táncszínház alapítója, mûvészeti vezetõje. 2007. június elsejétõl a dunaújvárosi Táncszínház mûvészeti vezetõje.
– Hogy került kapcsolatba a tánccal?
– Egerben nevelkedtem, gimnazistaként tagja voltam az iskola mûvészeti csoportjainak, színjátszással, tánccal, pantomimmel fogalkoztam. A tánc miatt kerültem Budapestre, a “nagy” Bartók együttesbe. Az az idõszak volt a táncház mozgalom aranykora, az együttes pedig a mozgalom kellõs közepe. Muzsikásék, Sebõék húzták a talpalávalót, így értelemszerûen a néptánc felé fordult az érdeklõdésem. Profiként szerzõdtem a Honvéd Mûvészegyüttesbe, ahol sokoldalú képzésen estem át (folklór, balett, stb.). Aztán az Állami Népiegyüttesben kezdtem el saját koreográfiákat készíteni.
– A nyolcvanas évek közepén Dunaújváros következett.
– Szögi Csaba barátommal és „tettestársammal” egy táncszínházi kísérletbe kezdtünk a városban, amelyhez kiváló partnerekre, remek táncosokra leltünk az akkori Vasas együttes tagjaiban. A néptánchoz kötõdve készítettünk mûsorokat, koreográfiákat, amelyek olyan jó sikerültek, hogy például az akkori Markó Iván – féle, legendás Gyõri Balett társulata rendszeresen, különbuszokkal utazott Dunaújvárosba az elõadásainkra.
– A Közép-európai Táncszínház?
– 88-ban hoztuk létre, alkalmi csapatnak indult a Vasasok, a Honvédesek, az Operaházasok és az Állami Népi Együttes tagjaiból. A Corvin téren, Budapesten volt a székhelyünk, késõbb átvettük a Népszínház Táncegyüttesét is. Érdekes, kísérleti évek voltak ezek, mindeközben még vezettem egy amatõr együttest is Egerben. A kilencvenes évek elején színházi koreográfiákat csináltam, olyan rendezõkkel dolgoztam együtt, mint Ruszt József, Andrzej Wajda, Iglódi István, vagy Vidnyánszky Attila.
– Ma ismét Dunaújvárosban dolgozik.
– 2005. január elsejétõl, pályázat útján kerültünk Szögi Csabával a Táncszínház élére. Eddig õ volt a mûvészeti vezetõ, én pedig a mûvészeti projektvezetõ, most gyakorlatilag cseréltünk, Csaba elsõsorban a Közép-európai Táncszínházra összpontosít. Én most teljes idõmben Dunaújvárosban dolgozom.
– Milyen tervekkel vágott neki az évadnak?
– Úgy vélem, közönségbarátabb produkciók kellenek, manapság nem rejtvényeket kell feladni, vagy kioktatni a közönséget. Az alternatív táncmûvészet, a befelé fordulás most úgy érzem, nem járható út. Inkább eladható, igényes dolgokat kell csinálni, amelyek örömet okoznak, derût, humort sugároznak. Szeretném, ha a színpadi tánc beízesülne a színházba. Ennek jegyében most éppen közös produkcióra készülünk a prózai szekcióval, Goldoni Csetepatéjába – amit én rendezek – itt-ott belecsúszik egy kis koreográfia is. Széles skálán mozognak a tervek. Repertoáron tartjuk a nagysikerû Ritmuskomédiát, sõt õszre elkészülünk a folytatással is. Szintén marad a Kisgömböc, és a kísérleti táncot kedvelõknek a kevésbé populáris Szilánkok címû elõadást kínáljuk, amelyet Katona Gábor vendégkoreográfus állít színpadra.