– Milyen háttérrel képzelik el a várossá válást?
– Történelmi múltunk (korábban mezõváros voltunk), természeti környezetünk, a térségben betöltött központi szerepünk okán jogosan lehetünk város, de a kiépített infrastruktúra és sokszínû intézményrendszerünk is erre predesztinál bennünket. Százötven férõhelyes óvodánk, négyszázhetven tanulóval mûködõ általános iskolánk, amely egyben mûvészeti iskola is, 2000 óta mûködõ esti középiskolánk révén megfelelõ oktatási háttérrel rendelkezünk. Bentlakásos idõsek otthona és nappali ellátás révén gondoskodunk az idõsekrõl. A napokban avattuk fel új mentõállomásunkat, amelynek építéséhez a helyiek mintegy 15 millió forintnyi felajánlással járultak hozzá, és biztosított a szakorvosi ellátás is. Mûvelõdési házunk, könyvtárunk és sportcsarnokunk biztosítja a szabadidõ hasznos eltöltésének lehetõségét. Három felekezet – katolikus, református és evangélikus – biztosítja a hitélet gyakorlásának lehetõségét, és mintegy húsz, huszonöt civil szervezet tanúskodik a helyiek aktivitásáról. Ki kell emelnem ezek közül a Tóth Árpádné vezette nyugdíjas klubot, a Csákvári Lovas Egyletet, amely már hetedik alkalommal rendezi meg a Pro Vértes Közalapítvánnyal közösen a Dunántúl méretû Lovas és Pásztortalálkozót.

– A gazdasági élet?
– Ez az a terület, ahol erõsödnünk kellene. Régebben – mivel kiváló mezõgazdasági terület vagyunk – ezer fõt foglalkoztatott a Tsz és az Állami Gazdaság, mára az utód Mezõgazdasági Rt-nél mindössze 70-80-an dolgoznak. Van ugyan néhány vállalkozás, például a Soso Földszer Kft., a Spiller Kft, az Eszterházy kastélyban mûködõ kórház, vagy a részben itt mûködõ Vértesi Erdõ Zrt., amely biztosít munkalehetõséget a helyieknek az önkormányzat mellett, ám a munkaképes lakosság mintegy 50%-a Fehérvárra, Mórra, Bicskére, vagy Budapestre jár dolgozni.

– És van kitörési lehetõség?
– Természetesen, de nem egyszerû a dolog. A volt szovjet repülõtér és kiszolgáló egységei remek helyszínt biztosítanának természetbarát ipari terület kialakítására. Ugyanakkor a vagyonkezelõ az Államkincstár, és a terület a Duna-Ipoly Nemzeti Park része, így a környezetvédelmi kifogások miatt évek óta hiába próbáljuk megszerezni. Mindössze egy hektárnyi, nem is egybefüggõ tulajdonrésze van itt az önkormányzatnak, ez pedig semmire sem elegendõ. Nem mondtunk le a terület megszerzésérõl, újabb, és újabb tárgyalásokat folytatunk az illetékesekkel ez ügyben.

– Kikre lehetnek büszkék a csákváriak?
– Elsõ díszpolgárunk a csákvári származású Csányi László volt, aki életében a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusának karnagya volt. A helyi gyógyszerész fia, Terstyánszky Ödön is megkapta posztumusz ezt az elismerést, a neves sportoló az 1928-as, amszterdami olimpián szerzett aranyérmet kardvívásban. De büszke vagyunk a település fazekas hagyományaira is. A hegyek lábánál található jó minõségû agyagot a XIX. század végétõl használják cserépedények készítésére. Száz évvel ezelõtt kb. kétszáz fazekasmester, és a két világháború között is mintegy 20-30 család foglalkozott fazekassággal. A vasedény megjelenésével majdhogynem kihalt a fazekasság, a rendszerváltást követõen azonabn fazekas mûterem és szolgálati lakás kialakításával még idõben gondoskodott az önkormányzat arról, hogy a csákvári fazekasság fennmaradhasson. Mára újra négy mester dolgozik a faluban, szakkör mûködik az iskolában fenntartva, ápolva a hagyományokat.

Veér Károly