Körmendi Géza hosszú évtizedek óta kutatja Tata helytörténetét. Helytörténészi és néprajzkutatói pályájának eredményei tucatnyi önálló kötetben, száznál több cikkben, tanulmányban váltak elérhetõvé, s lettek mára klasszikus alapmûvekké.

Ebben az évben jelent meg tizedik – a Történetek Tatáról folytatásaként megjelent, ugyancsak korábbi írásaiból válogatott – tanulmánykötete Tata a vizek és a malmok városa címmel. A kötet két nagy tanulmánya 1727-tõl a reformkor végéig, illetve 1849-tõl az I. világháború kezdetéig terjedõ idõszakot öleli fel. Az alapos tudományos feltáró munkán alapuló tanulmányok részletesen írják le az Esterházy-család tulajdonába került tatai uradalom helyzetét, a település mindennapjait.
Egyebek mellett kitérnek a város gazdasági és társadalmi életének alakulására, mezõgazdaságára, iparára és kereskedelmére. Nem feledkezik meg a szerzõ a hétköznapi életrõl, a kultúráról sem: az iskolákról, továbbá színjátszásáról valamint a lóversenyekrõl is olvashatnak az érdeklõdõk.
Tata múltját uradalmi centrum jellege mellett éppen fejlett kézmûvesipara, mezõgazdasági-feldolgozó kapacitása és ennek köszönhetõ kistérségi szerepe határozta meg. A két község egyesítésekor „a város közepes nagyságú gyáriparral, megerõsödött mezõgazdasággal, egyre bõvülõ kisiparral és minden igényt kielégítõ kereskedelemmel rendelkezett. Körmendi Géza ezen megállapítását több – az elõzményeket is számba vevõ – hely- és ipartörténeti, néprajzi tanulmányával támasztotta alá.
Ahhoz a generációhoz tartozik, amely az egykori, mára már eltûnt hagyományos gazdálkodás és életmód elemeit is ismerhették. Klasszikus néprajzi tanulmánya az idestova már 40 éve megjelentetett A tatai vízimalmok címû, mára már fogalommá lett írása, amelynek döntõ szerepe volt e kötet címének megválasztásában és minden bizonnyal ma is a legnagyobb érdeklõdésre tart számot.
A két községhez illetve a mezõvároshoz már a középkorban is hozzátartoztak a vízimalmok. Napjainkban is különös hangulatot kölcsönöznek a városnak ezek a 20. század közepéig mûködõ, majd sorra pusztuló, az utóbbi évtizedekben részben helyreállított, megmentett ipartörténeti emlékek. Tatán és Tóvároson összesen 16, a város határában további 6 malom meglétérõl tud a szerzõ. Tatán az 1930-as években még 15 vízimalom õrölte a környék gabonáját. Alul- illetve felülcsapó technológiát alkalmaztak a Cseke-tó, illetve az Öreg-tó lefolyó vizére szerelt malmok. Az egyszerû szerkezetek segítségével tízféle õrleményt, többek között fehér kenyérlisztet, fõzõlisztet, nullás lisztet, félbarna kenyérlisztet állítottak elõ.
Tata minden malma az Esterházy-uradalom tulajdona volt, a víz használati jogával együtt. A molnárok – vezeték- vagy keresztnevüket õrzik az egyes malmok – csak bérlõk voltak. Pék- vagy Jenõ-malom, Hartli- vagy Sándor-malom (ma szálloda),  Ruppert- vagy Miklós-malom és a többiek. A Pötörke malmot az uradalom az azonos nevû családtól vásárolta meg a 19. század elején, késõbb több bérlõ mûködtette egészen az államosításig (1950). Ennek berendezésein szemléletesen mutatja be a szerzõ a helyi vízimalmok szerkezetét, mûködését. A malmot az 1970-es évek végére helyreállították, alkotóházat rendeztek be benne. A Miklós-malmot is felújították, ma néprajzi gyûjtemény található falai között. Az idõk során új funkciót kapott a Nepomucenus malom is, mely nevét a homlokzati fülkében álló Nepomuki Szent János szoborról kapta, a Német Nemzetiségi Múzeumnak ad otthont.
Tata leghíresebb mûemlék malma az Öreg-tó középsõ zsilipjénél épült Cifra malom. Elnevezését faragott faoszlopairól, – az egyiken az 1753-as évszám olvasható – és emeleti stukkós mennyezetû termérõl kapta. Barokk kori átépítését Fellner Jakab végezte. 1968-ig õrölt a malom, berendezéseit 1973-ig leszerelték, majd az 1980-as években helyreállították.
A malmok leírása mellett az írás kitér az inasok, segédek, molnárok életére, szokásaira, ünnepeire is. Napjainkra ez is történelemmé vált, hiszen „Az idõ rájuk tette mindent elporlasztó kezét, és örökre megálltak a sok kíváncsit vonzó, álmosítóan zubogó malomkerekek”.
Körmendi Géza generációk sorát tanította-nevelte az Eötvös gimnáziumban. Számos tanítványa példája nyomán kezdett komolyabban történelemmel, helytörténettel foglalkozni. Nem csupán az iskolai tananyagot, Tata történetének részleteit, hanem a tudományos kutatás módszereit is elsajátíthatták, munkatársakká válhattak. És a tanár-kutató annak is tekintette-tekinti tanítványait.

Dr. Horváth Géza