Beszélgetés Harsányi Sulyom László igazgatóval
Tatabányán a színházi életet az 1964-ben megalakult, majd országos hírnevet szerzett Bányász Színpad alapozta meg. Az amatõr együttest Éless Béla irányította, majd a csoport vezetését 1973-tól László Tibor vette át, aki 1980-ban megalakította Orfeusz Színházat, amely már államilag is támogatott alternatív színházként dolgozott. 1989. október 1-jén költözött a Népház falai közé a már négy éve megalakult Komárom Megyei Játékszín, s mint Népház – Játékszín mûködött tovább dr. Éless Béla vezetésével. Évente már 6-8 saját produkciót mutattak be. A színház 1994-ben vette fel Jászai Mari nevét. Dr. Éless Bélát 1996-tól Zubornyák Zoltán követte az igazgatói székben. 2001-tõl Harsányi Sulyom László a direktor.
H.S.L: – Magyarország városai a XIX. században „szocializálódtak” a színházi életre, ekkor jöttek létre az elsõ társulatok, melyeknek fõ célkitûzése a magyar nyelv ápolása, õrzése, a magyar kultúra felemelése, a színházértõ közönség, közösség kialakítása volt. Úgy gondolom, hogy Tatabányán a hatvanas évekbeli indulás, majd a húsz évvel ezelõtti „hivatalos” színház megalakulása ugyanezt a folyamatot tükrözi, megkésve.
Bár a Jászai Mari Színház nélkülözi az állandó társulatot, mégis arra törekszik, hogy a közönség által megismert és megszeretett mûvészek visszatérõ szereplõi lehessenek az új bemutatóknak.
– Az elmúlt tíz-tizenöt évben hazánkban is jelentõsen átalakultak a kulturális szokások, és ezzel a színházak is megpróbálnak lépést tartani. Ebbõl a szempontból konzervatív vagyok: azt vallom, hogy nem feladatunk, de hiába is próbálnánk a televízió vagy a reklámok ritmusával felvenni a versenyt. A színház az ember élettani tempójához – mint a szívdobogás, az étkezések rendje – áll közel. A közönség egy-egy elõadáson visszatalál az igazi lényéhez, lényegéhez. A színház menedékhely, az elmélyülés, a sírás és a nevetés otthona. Ennek elérésére óriási fegyver van a kezünkben: jó elõadásokat kell létrehozni!
„A mi vidékünkön ma a kaposvári, az egri, a nyíregyházi, a tatabányai, a zalaegerszegi és a kecskeméti színház mutat föl elfogadható mûvészi profilt és nívót” – írja Koltai Tamás az Élet és Irodalomban, tehát a Jászai Mari Színháznak szakmai körökben igen jó hírneve van Magyarországon.
– Hízelgõ ránk nézve a kritikus megítélése, különösen azt figyelembe véve, hogy mennyi kihívással kell szembenéznünk. Úgy vélem, természetes, hogy Budapest közelsége miatt más színházakba is ellátogatnak az itt élõk, ezért különösen becses, hogy sok ezren a Jászai Mari Színház elõadásait választják. Manapság, amikor a tévében egy gombnyomásra az egész világ elénk tárul, meg kell becsülni azokat, akik leteszik a távkapcsolót, erõfeszítést tesznek – azaz eljárnak elõadásainkra –, hogy közösségi élményeket szerezzenek. Ez alapvetõen nem pénzkérdés, hiszen a színház nem a gazdagok kiváltsága. Óriási felelõsség a miénk, fáj, ha valami jó és kevesen kíváncsiak rá, ugyanakkor elkeserít, ha bóvli és mégis tódulnak rá az emberek. A közönség azonban általában jól választ, a tatabányaiak pedig nagyon jó közönség.
A 2007/2008-as évadban a Jászai Mari Színház nyolc bérletet hirdetett meg, az ezekben látható hét elõadásból kettõ saját produkció. A legdrágább, négy elõadásra szóló bérlet hétezer, a legolcsóbb négyezer kilencszázötven, és kínálnak három elõadásra szólót is háromezer nyolcszáz forintért.
– Meggyõzõdésem, hogy sok olyan programra, sok olyan saját produkcióra van szükség, amelyek a mi nézõinkhez szólnak. Vannak terveink – felnõtt bérletek, gyerek- és kamaraszínházi elõadások, ifjúsági mûsorok –, ám anyagi lehetõségeink a többi kõszínházhoz képest elég szûkösek. Az idei évadban mintegy kétszázhúsz millióból gazdálkodunk. Ez országos viszonylatban a színházak finanszírozási rangsorának alsó harmadába helyez bennünket.
A Jászai Mari Színház, Népház átadását jövõ szeptemberre tervezik. Újra igazi színházi épület lesz, hiszen erre tervezték valaha, bár – külön bejárattal – itt mûködik továbbra is a városi könyvtár. Modern, ám lakályos, emberi léptékû intézménnyel gyarapodhat Tatabánya. A kisebb nézõtér jobb rálátást biztosít a színpadra. Lesz kamaraszínház, koncertterem és rendszeresen nyitva tartó kávéház, új próbatermek és jelmezraktár az emeleten, mûhelyek az alagsorban. Sajnos a díszletraktárnak nem jutott hely, és némileg kurtítani kellett a technikai felszereltség költségein is, ám mindenképpen korszerû, otthonos lesz a megújult színház.
– Igen, ezek szerepelnek a tervekben, és bízom abban, hogy mindez jó színvonalon meg is valósul. Hogy mit hoz a jövõ? Az épület felújítása, átépítése nagy anyagi áldozatvállalást követel a várostól, az itteniek pedig nagy lelkesedéssel várják az új színházépület megnyitását. Várhatóan az országos média érdeklõdésére is számíthatunk az átadás kapcsán. Ezért jó lenne egy egyedülálló, méltó kulturális és színházi programmal elõállni e kivételes alkalomra. Terveink már körvonalazódnak, a megvalósítás feltételeit azonban még ki kell dolgoznunk a város vezetésével együttmûködve.
Veér Károly