Tizenöt sikeres év a hulladékgazdálkodásban
– A hulladékgazdálkodás szerepe az utóbbi években egyre inkább felértékelõdött, de hogyan történt ez korábban?
– A rendszerváltás elõtti idõkben a városokban, illetve környékükön ún. költségvetési üzemek mûködtek, s ezek gondozták az akkori tanácsi intézményeket, utakat, állami ingatlanokat. Késõbb aztán ezek a funkciók – a hulladékgazdálkodás, illetve az ingatlankezelés – különváltak. Így volt ez a mi esetünkben is, az egykori járásokhoz hasonlóan a mi költségvetési üzemünk tizenhat település hulladékgazdálkodását látta el.
A rendszerváltást követõen ugyan részvénytársaságokká alakultak ezek az üzemek, de valójában nem piaci alapokon mûködtek, hanem a központi költségvetésbõl kapták a fejlesztéshez, mûködtetéshez szükséges forrásokat. Az akkoriban beszedett díjak ugyanis mindennek csupán a töredékét fedezték.
Éppen ezért a rendszerváltás utáni években – amikortól már csak a beszedett díjakra számíthattak – ezek a cégek egyszerûen tönkre mentek. A feladat innentõl adott volt:
talpra kell állni valahogyan. Jankus József – az akkori igazgató – és a Rumpold Hungária Rt. akkoriban találtak egymásra. Bicske városa – megvásárolva a többi kistelepülés vállalati részesedését – egyedüli tulajdonos lett, s ezzel rendezte az üzem tulajdoni viszonyait.
Ezek után hoztak létre egy új céget, a Rumpold – Bicskét, melyben a város 16%-kal maradt tulajdonos. Az új vállalat célja Bicske és a környezõ települések hulladékgazdálkodási problémáinak megoldása lett.
– Milyen területen mûködnek és milyen szolgáltatásokat kínálnak?
– 1993-94-ben több, hulladékgazdálkodással foglalkozó cég is alakult, az erõs versenyben nekünk hat települést sikerült megtartanunk:
Bicskét, Óbarokot, Csabdit, Mányt, Pátyot és Biatorbágyot. A másik mûködési területünk Pilisvörösvár, tíz környezõ településsel, ahol hulladékátrakó állomást mûködtetünk. 30 köbméteres gyûjtõkonténerekben tároljuk a begyûjtött hulladékot, s távszállító jármûvekkel hordjuk át Bicskére, feldolgozásra.
Az Aszód-Galgamácsán mûködõ veszélyes hulladéklerakó telepünknek köszönhetõen komplex szolgáltatást tudunk nyújtani. Nemcsak begyûjtjük tehát a lakossági és az ipari hulladékokat, hanem válogatjuk, a zöldhulladékot komposztáljuk, a fémek és mûanyagok jelentõs részét átadjuk újrahasznosító szakcégeknek, a maradékot pedig szakszerûen tároljuk. A heti gyûjtés mellett – az egyes szolgáltatási szerzõdéseinktõl függõen – zöldhulladék, lomtalanítási és veszélyes-hulladék gyûjtõakciókat szervezünk, s vállaljuk az építési törmelékek – a sitt – elszállítását is. Végül, de nem utolsó sorban a település nagyobb rendezvényei után is mi végezzük el a „nagytakarítást”.
– A kezdetektõl máig komoly szakmai fejlõdés figyelhetõ meg. Honnan, s hová jutottak az elmúlt tizenöt év alatt?
– A rendszerváltás elõtti idõkben, s még utána is néhány éven át a hulladékgazdálkodás annyit jelentett, hogy a faluvégi gödörbe belekotortuk a szemetet. Természetesen ez így rengeteg problémát vetett fel, hiszen az esõvíz ráhullott a tárolt anyagokra, kimosta a benne lévõ szennyezõdéseket, amelyek a talajba kerültek, majd onnan továbbhaladva elõbb-utóbb már a felszíni vizekben is megjelentek.
Éppen ezért komoly elõrelépés volt, hogy 1997-ben átadhattuk a mûszaki védelemmel ellátott, szigetelt, az európai uniós normáknak még ma is tökéletesen megfelelõ hulladéklerakó medencénket. Ez akkoriban még nem volt elõírás, de mi már a jövõre is gondoltunk. A szigetelésnek köszönhetõen azóta a környezetszennyezés teljes mértékben megszûnt.
A korszerû medencénkbe egymillió tonna hulladék lerakására van engedélyünk. Ennek – mától számítva – még 3-4 év a megtelési ideje. Nagyon büszkék vagyunk arra is, hogy a változatlan mûködési területen begyûjtött hulladékból a lerakóba évrõl évre egyre kevesebb kerül. Céljaink egybeesnek a törvényi elõírásokkal, azaz minél több újrahasznosítható anyagot tudjunk a szemétbõl kivonni.
– Mindezt milyen módszerekkel tudják ma megvalósítani?
– Az egyik megoldást a szelektív hulladékgyûjtés jelenti az ipari és a lakossági oldalon egyaránt. Ma 150 hulladékszigetet mûködtetünk.
Három frakciót gyûjtünk: papír, mûanyag, üveg. Az újrahasznosítás másik irányát úgy biztosítottuk, hogy vásároltunk egy nagyteljesítményû válogató, és fekvõbálázó gépet, melynek segítségével napi 24–28 tonna újrahasznosítható anyagot adunk át a felhasználóknak.
Mindezek mellett sok energiát fordítunk a biológiailag lebomló zöld hulladék komposztálására is. Zöldhulladékgyûjtési akciókat szervezünk õsszel és tavasszal, illetve átveszszük a lakosság által behordott zöldeket is. A komposztanyag értékesítése sajnos ma szinte lehetetlen, de tároljuk, s majd a megtelt hulladékmedence lezárása után a szigetelés fölé tudjuk tenni, s ott remek táptalaj lesz belõle.
– Milyen új megoldásokra törekednek a jövõben?
– Mindenképpen a szelektív hulladékgyûjtést kell tovább erõsítenünk, népszerûsítenünk.
A jövõ útja a házhozmenõ szelektív gyûjtés. A tervek szerint különféle gyûjtõedényeket adunk a lakosságnak, s arra kérjük õket, hogy az általunk értékelhetõ hulladékokat szétválasztva azokba gyûjtsék. Így lényegesen tisztább – az idegen anyagoktól mentes – hulladékot lehet begyûjteni, s újrahasznosítani.
Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a szelektív hulladékgyûjtés népszerûsítésére is.
Fontosnak tartjuk, hogy már gyerekkorban kialakuljon a környezettudatos viselkedés.
Fontos ez azért is, mert ma élõszóval szinte lehetetlen elérni a felnõtt társadalmat, a gyerekek viszont hazaviszik a tapasztalataikat, a tudást és átadják azt a szüleiknek is.
Az anyacégünk kidolgozott egy oktatási programot is ennek érdekében, amit mi az Esztergomi Tanítóképzõ Fõiskola segítségével „magyarosítottunk”. Óvodásoknak, alsó- és felsõtagozatosoknak, valamint középiskolásoknak készült így egy program.
Úgy döntöttünk, hogy nem mi akarunk beszélni, hanem a lelkes, tenni akaró pedagógusokat kértük meg, hogy építsék be az éves tanrendjükbe az elkészült anyagokat.
Mindezek mellett évente környezetvédelmi vetélkedõket rendezünk, melynek a környezettudatos nevelés a célja, s az, hogy a gyerekek megismerhessék a szelektív hulladékgyûjtés mikéntjét és fontosságát.
Minden évben más-más településen kerül ez megszervezésre, s a gyerekek nyílt terepen, akadályversenyszerûen mérhetik össze tudásukat. Gyerekek kérdeznek gyerekeket, s így végül teljesen elfogulatlan „bírákkal”, objektív eredmény születhet meg.
Természetesen tisztában vagyunk azzal is, hogy nem mindenki fog élni a szelektív gyûjtés lehetõségével, s a szemét közé bekeveri a hasznos anyagot is. Éppen ezért a közeljövõ egyik beruházása a biológiai mechanikai válogatómû megépítése. Ezt követõen a kommunális hulladékból képesek leszünk szinte miden újrahasznosítható anyagot kiemelni.
A hulladék tehát leválogatható, komposztálható, elégethetõ lesz, s a fémhulladékok is jól kiszûrhetõek lesznek belõle. Lerakásra remélhetõleg már alig marad valami. Mi reméljük, hogy ez mindössze a begyûjtött hulladékok 30-40%-át jelenti majd.
– Mi lesz a lerakott hulladék sorsa?
– Ha a jelenlegi hulladékmedencénk megtelik, akkor felülrõl szigetelten lefedik, lehegesztik.
Az így lezárt hulladék bomlásnak indul, s biogáz keletkezik. Ennek hasznosítására ma már van lehetõség. Jól látszik, hogy a hulladékgazdálkodás mára nagyon komoly szakmává nõtte ki magát. Míg korábban ilyen irányú képzés nem volt – mi mindent az élet iskolájában tanultunk –, addig ma már komoly szakemberképzés folyik. Még a rakodóinknak is hulladékkezelési vizsgát kell tenniük, s a lerakón is szakképzett emberek dolgoznak. Felnõtt egy új generáció, amelyik már komoly környezetvédelmi ismeretekkel rendelkezik.
Ezek a szakemberek már tudják, hogy a lerakóknak ún. életciklusuk van, melyet a hulladék összetétele határoz meg. A keletkezõ gázvagyon komoly értéket képvisel, melynek gondoskodni kell a hasznosításáról.
Mi nemrégiben egy nemzetközi tendert írtunk ki a keletkezõ biogáz hasznosítására, melyre német, osztrák és finn-angol pályázók jelentkeztek. A döntésünket hamarosan nyilvánosságra is hozzuk, hiszen a tárgyalások már a végsõ fázisban vannak. A biogáz feldolgozója a gázt kiszivattyúzza, gázmotorokban hasznosítja, s a nyert energiából elektromos áramot fog fejleszteni, amit az országos hálózatba visszajuttat majd.
Egy ilyen lerakóban – mai tudásunk szerint – körülbelül 8-10 évig keletkezik biogáz. Persze már ma is van példa az Európai Unióban arra, hogy ezt követõen a hulladékmedencét ismét szétszedik és hasznosítják. A szakma folyamatosan fejlõdik, s remélhetõleg egyre jobb eredményeket sikerül majd elérnünk a következõ tizenöt évben is.
Cseh Teréz