A napi politizálásnál sokkal többet ért az a szombati rendezvény, amelyet a Szindbád Kht, és a Trianon Múzeum Alapítvány rendezett, Mátyás király patinás városában, „Palottán”. A programokban gazdag nap kiemelkedõ eseményei között Biharország és Csallóköz bemutatását, a balatonfüredi hajókirándulást, a Matyó Lakodalmat és a Magyar Kanizsai Udvari Színház fellépését lehetne kiemelni.
 
Ám méltatlan volna egy-egy programot jobban értékelni a másiknál, hiszen a nap lényege és értéke az együttlét volt.  Magyarország minden részébõl, a Nemzetért aggódó magyarok találkoztak ezen a napon Várpalotán, s békésen, az összetartozás nagyszerû élményével gazdagodott a délvidéki és a felvidéki, a csonakországi és az erdélyi magyar. A közös örömöt a közös éneklés, a hajón együtt elköltött ebéd, Tihany szigete õsi kolostorának látványa, a lakodalom vigalma és a katolikus templomban fellépõ Magyarkanizsai Színház elõadása emelte a lelki és szellemi magaslatokba.

Néhány magyar összehajolt a programok szünetében, s ez az összehajlás is egységet, egyetértést, szeretetet, és a nemzeti iránti elkötelezettséget erõsítette.

Jó érzés volt együtt lélegezni azokkal a magyarokkal, akik „határon túliként’ annak a véleményüknek adtak hangot, miszerint immár az õ sorsuk és körülményeik magyarként jobbak, mint a csonakország szedett-vetett vezetése alatt élõké. Jó érzés volt, mert a tisztán látás ismét onnan jön, ahonnét évszázadok óta mindig… S e fenti véleményt nem milliárdos erdélyi vállalkozók, nem a Várvidék szabadsághoz szokott magyarjai, hanem a Délvidék elnyomott, és a szerbek gyûlöletétõl néha levegõt is alig kapó magyarok mondották ki. De bármi is történik ebben az országban, a magyarság nem határokban, hanem együttérzésben, közös akaratban és az összetartozás szükségességében él tovább. A továbbélést, a túlélést pedig ezek a rendezvények, ezek a kulturális és szellemiségükben a legtisztább gondolatokat elindító beszélgetések alapozzák meg. Valami ismét feltámadt október 11-én Várpalotán. És nem hangos kommunistázás, Gyurcsányozás, zsidózás és egyéb szalonképtelen megnyilvánulások közepette. Csupán annyi történt e városkában, hogy magyarok örvendtek magyaroknak, saját hitük, kultúrájuk és békeszeretetük által.

– Mi így politizálunk – mondta nevetve dr. Szabó Pál Csaba egyetemi tanár, a Trianon Múzeum igazgatója és e nap fõszervezõje. Hiszen az már politika, ha saját környezetünk, nemzetünk ügyeit átbeszéljük. Csakhogy itt egyetlen téma nem szerepelt: – a párthovatartozás kérdése. Ugyanis itt nem pártalapon, hanem magyarként képviselte sajátjait minden magyar, lett légyen bárhonnan való is a Kárpátok gyûrûjén belülrõl.

Gazdagabbak lettünk tehát e csodás rendezvény által, illetve egymás által… S itt nem kellett megvenni senkit, hogy elegen legyünk… mert elegen voltunk. Akit meg kellene vennünk, az eleve nem kell közénk. Bizonyság volt ez a nap. Bizonysága annak, hogy a magyar összetart, ha hittel és hazaszeretettel fogja meg a másik magyar kezét, ha együtt gondolkodik, s el tud távolodni a napi politika mocskától, szennyesétõl. A mi ügyeink, a magyar ügy, a magyar sors tiszta. És ez a tisztaság garancia is arra, hogy újra és újra összegyûlünk, mind többen és többen egyetértünk, s egy szép napon olyan országra ébredünk, mint október 11-én Várpalota volt a történelmi Magyarország magyarságának képviselõi számára.
Forrás: máriaországa.hu