dr. Csepregi Szabolcs a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar oktatója, a Fejér megyei Mérnöki Kamara alapító tagja 2008. június 30-án húnyt el.

Dr. Csepregi Szabolcs 1965-ben végezte el a székesfehérvári Felsõfokú Földmérési Technikumot, itt kezdte meg oktatói pályafutását, haláláig a GEO volt a munkahelye. Közben 1971-ben a BME-n okleveles építõmérnöki diplomát szerzett a földmérõmérnöki szakon, majd ugyanott geodéziai automatizálási szakmérnök lett 1977-ben. Egyetemi doktorátusát 1982-ben, a mûszaki tudományok kandidátusa címet pedig 1996-ban védte meg.

Szakoktatóként kezdte oktatói pályáját, majd folyamatosan haladt elõre a fõiskolai tanári címig. A változó nevû karon több vezetõi tisztséget is betöltött, volt tudományos fõigazgató-helyettes és tanszékvezetõ is. A több mint négy évtizedes oktató munkáját sok száz nappali, levelezõ és továbbképzõs hallgató eredménye, sikeres szakmai pályafutása minõsíti.

Számottevõ a szakirodalmi munkássága, melynek során jegyzeteket, könyvrészleteket és számtalan cikket jegyzett, köztük újító jellegû és tudományosan kiemelkedõen értékes írásokat. Több tantárgy: a Geodéziai I., Geodézia II., Geodézia III., a Kiegyenlítõ számítás, a Geodéziai rendszerek tematikáját dolgozta ki, majd oktatta azokat. Sok kutatási beszámoló és mûszaki leírás szerzõje volt megbízásos munkák keretében.

Munkába lépése óta tagja volt a szakmai egyesületnek (GKE, ma MFTTT). Alapító tagja a székesfehérvári csoportunknak, amelynek hosszú ideig elnöke is volt. Többször szervezett országos térképkiállítást, mûszerkiállítást és vándorgyûlést. Munkáját gyakran ismerték el kitüntetéssel, melyek közül megkapta a szakma két legrangosabb elismerését,
a Fasching Antal Díjat  és a Lázár deák Emlékérmet.

Ápolta a selmeci hagyományokat, segítette azok továbbélését.

Részlet Busics György gyászjelentésébõl:
„Estefelé, öt óra után a Pirosalma utcában, a GEO udvarán gyülekezni kezdtek azok az oktatók, jelenlegi és volt hallgatók, akik a meghirdetett gyászszakestélyen kívántak részt venni. A gyászszakest meghívóját honlapunkon tettük közzé és a parte-cédulához is mellékeltük, elküldtük az eddigi valétaelnököknek. Hat óra elõtt néhány perccel a klopacska fájdalmasan kongó hangjai mellett indult el a szalamander az udvarról a kar épületébe. A klopacska után az elnök, Németh Gyula tanár úr haladt, õt bányászlámpát vivõ, valdent viselõ hallgatók követték, majd kígyózó sorban a többi résztvevõ. A földszinti folyosó asztalai mellett, ahol ott sorakoztak a félig megtöltött, gyászszalaggal átkötött korsók, megálltunk, a klopacska elhallgatott. „Fiúk, ha majd remeg kezemben, e dús nedûvel telt pohár…” hangzott fel az elnök dala, amely az elmúlásra emlékeztett. Rövid emlékbeszéd következett Csepregi Szabolcs, alias Csepirõl, amelyben „név szerint” búcsúzott Tõle azon TDK-dolgozatok és szakdolgozatok néhány reprezentánsa, amelyeket Õ konzultált. Elhangzott Winkler András versének átirata: Búcsú földmérõ- és földrendezõ mérnök hallgatóimtól. „Készen vagytok a gyászünnepély megtartására? – kérdezte az elnök. Az igenlõ válasz után a résztvevõk kiitták korsójukat, majd az üres korsóval az elnök elkezdte a kopogást (tá-tá-ti-ti-ti), amelyet egymást követõen sorban átvettek a tõle balra és jobbra álló párosok…. vésztjóslóan hangzott az ütemes  kopogás… Az elnök jelzésére mindenki hátralépett, és az odakészített betonkõhöz koccintva eltörte korsóját, hogy abból más soha többé ne ihasson. A korsó fülét a rákötött gyásszszalaggal hazavittük, ami – amíg élünk – a Tanár úrra emlékeztet mindnyájunkat: Dr. Csepregi Szabolcs  alias Csepi  1942-2008.”