Sipos Zoltán – fotómûvész – Tata

Ebben az esztendõben a tatai várban lévõ Kunyi Domokos Múzeum adott otthont Sipos Zoltán különleges technikával készült fotóinak. Az ifjú fotómûvész szándéka szerint a kiállítás Tatán Tatáról szólt. Nem kis feladat ez: felhívni a figyelmet arra, ami naponta ott van a szemünk elõtt.

Megérkezésünkkor már az õsi vár belsõ falain sorakoznak a mûvek. Sipos Zoltán fotómûvész, az alkotó az elõtérben fogadja az érkezõket. Néhány percnyi idõ van még a megnyitó elõtt is megszemlélni a fotókat – Tatán, Tatáról.
Mielõtt túlságosan belemélyednénk az alkotások vizsgálatába, megkezdõdik a hivatalos ceremónia. Erdõs Tamás fotográfus megnyitójában méltatja az ifjú kiállító munkáit, tevékenységét. Szavaiból kiviláglik: közel áll hozzá a fiatal mûvész: „…Zolival majd tizenöt évvel ezelõtt találkoztam elõször. Valahogy betévedt boltomba. Nyilván valamilyen fotós holmiért Anyuka fizetett. Õ pedig rendszeresen visszanézett a kincsek közé. Azután eljött az általam szervezett fotósétára. Meg a következõre és az azt követõre is. A nyilvános bírálatokon pedig föltûntek a képei…”
Nos, Sipos Zoltán azóta hosszú utat bejárt, hogy kicsiszolja elméletben, gyakorlatban egyaránt fotóstudományát – meg ami még ahhoz hozzájárul. Mesterei között tartja számon Juhász Attilát, Dolezsán Ágnest, Gulyás Miklóst, Drégely Imrét.
Iskolái is mutatják, hogy tudatosan készült a maga választotta pályára. Alkalmazott grafikát tanult a kaposvári Iparmûvészeti Szakközépiskolában, egy esztendeig kóstolgatta a kerámia fortélyait, végül kiadványszerkesztõi szakon fejezte be az iskolát. Az Iparmûvészeti egyetemet a fõvárosban végezte el, vizuális kommunikáció fotó szakon szerzett diplomát.
Az idén harmincadik évét betöltõ fotós mára számos kiállítással büszkélkedhet. Alkotásait láthatták Budapesten, Debrecenben, Keszthelyen, Cataloniában, Nyíregyházán, Lodzban, Tatabányán, Szegeden, Gyõrött.
No és persze Tata sem maradhat ki a felsorolásból. A város, ahol gyermekéveit töltötte, az igazi otthona. A város, ahol ma is föllelhetni lépten-nyomon a háborítatlan természet darabkáit. Mert Zoltán – noha idõrõl idõre elkalandozott a tánc, a riport, a gyermek-fotózás berkeibe – mégis, számára igazi, örök témának a természetet vallja. Erre utal norvégiai kalandozása is, ahova két ízben is sikerült eljutnia, hogy – mint elhangzott a megnyitóban – „a fekete olaj országát vakítóan fehér képeken” mutassa be.
Nos, a mostani kiállítás viszont Tatán Tatáról szól. Nem kis feladatra vállalkozott ezzel Sipos Zoltán. Hiszen felhívni a figyelmet arra, amit az otthoniak naponta a szemük elõtt látnak, erre különleges adottság, tehetség szükségeltetik.
A fiatal alkotó nincs ennek híján. Különleges technikával készült képei valamennyien kék tónussal készültek. A digitális fotókat nyomdai síkfilmre vetítve hagyományos technikával vitte különleges kartonra. Ám ez csupán a technika. A lényeg sokkal több. Az igazi képlátás, amellyel a fotósnak rendelkeznie kell. Ráérezni arra, hol, milyen részletet kell kiemelni a tájból. Elég ahhoz egy kanyargós erdei ösvény, idõ hasogatta faág, parki pad, amely az elõteret adja, hogy aztán felhívja a figyelmet a háttérre is. Az alkotó minden képe igazi kompozíció. Felhívja a figyelmet arra, milyen csodálatos tud lenni a természet a maga nemes egyszerûségében. A kiállítás kapcsán egyébként meg kell említeni Sipos Zoltán tavaly elnyerte a megyei önkormányzat mûvészeti ösztöndíját. Ezt minden esztendõben csupán egy alkotó kapja meg. Nos, ennek az idõszaknak a terméke a falakon látható képanyag, amely augusztus 17-éig tekinthetõ meg. Az alkotások egyébként sorszámozottak, korlátozott számban készültek. Ez pedig azt mutatja, hogy talán sikerül eljutni hazánkban is arra a felismerésre: a fotók ugyanolyan egyediek lehetnek, már ha azokat a mûvész szemével, alkotó módon készítették, mint akár egy festmény vagy egy szobor. Sipos Zoltán szerint viszont addig a felismerésig még hosszú út áll elõttünk. Gondoljunk arra, hogy egy mai átlagos lakás falait sokkal inkább olcsó, nemegyszer silány vásári reprodukciókkal aggatják tele, mint jól megkomponált, esztétikus fotográfiakkal. A közízlést persze lehet formálni, nem utolsó sorban ilyen fotókiállításokkal, hogy eljuthassunk odáig: a mûvészi fotónak igenis van pénzben kifejezhetõ értéke.
Terveirõl az alábbiakat mondja a mûvész: – Szeretnék rendezni egy táncfotó-kiállítást. A diplomamunkám is ebben a témakörben készült. Az anyag már megvan. Már csupán a helyet, idõpontot kell megkeresni. Meg kell mondjam, az igazi szerelmem továbbra is a természet marad. Barangolás a mezõn, vízparton, erdei ösvényeken. Távol az emberektõl. Ha minden sikerül, következõ úticélom Kanada lesz. Nos, Norvégiában is elõfordult, hogy fél napig nem találkoztunk senkivel. Azt hiszem, a távoli földrészen, Kanada rejtett útjain ilyen élményekben gyakorta lesz részem, feltéve, hogy ez az álmom valóra válik.
M. Tóth Sándor