Horváth Márton – üvegmûvész – Sümeg

Horváth Márton üvegmûvész, akadémikus, egyetemi tanár, Munkácsy-díjas, Ér-demes mûvész munkáiból nyílt állandó kiállítás Sümegen, a Püspöki Palotában. A nagy tudású és kivételes tehetségû mûvész és tanár budapesti otthonában fogadott, és válaszolt néhány kérdésünkre.

– Mit mondana magáról – kutató vagy mû-vész?
– Az irizált üveggel foglalkozom, ami hungarikum elsõként Pantocsek Leo Valentino a Zajugróci üveggyárban az 1860-as években állította elõ. Kutatásának célja az volt, hogy mesterségesen létrehozza a római kori üvegek mai állapotát.

– Miért pont az üveg?
– Filmrendezõ akartam lenni, viszont ehhez diploma kellett. Az Iparmûvészeti Fõiskolán akkor indult az üveg szak, gondoltam oda még engem is felvesznek.

– Végül nem lett filmrendezõ…
– Egyenlõre még nem. az Iparmûvészeti elsõ évfolyamának elsõ félévében viszont világossá vált számomra, hogy nincs praxisa az üvegtervezõ képzésnek így saját programot kellett összeállítanom, ami nagyon egyszerû: végigjárni azt az utat, amit az üveg is végigjárt, a gyöngytõl a szecesszió csúcsáig, az irizált üvegig.

– Ezt a programot követi a sümegi állandó kiállítás is? A kiállíott anyag teljes egészében a saját gyûjteményébõl való?
– Igen, az üveg történetét meséli el, és mint ilyen, egyedülálló. Az ékszereken kívül 165 darabos az együttes.

Biográfia
A csabrendeki születésû üvegmûvész Sümegen járt középiskolába, majd a Magyar Iparmûvészeti Fõiskolán, a szilikátipari tanszék üveg szakán folytatta tanulmányait.
Munkássága fõbb területei már fõiskolás évei alatt kialakultak. Diplomamunkaként ékszeregyüttest, ivókészletet, illetve színes üvegablakok felhasználásával készült világítórendszert tervezett – mindhárom tárgycsoport jellemzõ maradt rá pályája késõbbi szakaszaiban is. Borsos Béla honfoglalás kori magyar üveg ékszerekrõl tartott elõadásai hatására fordult érdeklõdése a magra forgatott üveg elõállítása felé, ezzel párhuzamosan a szecesszió által is fölelevenített régi üvegtechnika, az irizáló üveg elõállításának lehetõsége foglalkoztatta. A szecesszió és a távol-keleti mûvészetek iránti vonzalma az anyagszerûség és a kreatív tevékenység feltétel nélküli szabadságának érvényesítésén alapul, amely esetében a technológiai folyamatok tökéletes ismeretét, gyakorlati birtoklását, az anyag megmunkálásának kézmûves módszereihez való visszatérést jelenti. A mûvészeti alkotás személyes jellegét hangsúlyozzák a 70-es években készült ékszerei mellett a 80-as évektõl egyre inkább munkássága középpontjába került, irizáló üvegbõl készült edényei – vázái, tálai, poharai – is, amelyek irizáló hatást keltõ fémoxid réteggel bevont felületein egyre jelentõsebb szerepet kap a jellegzetes stilizált növényi formákat idézõ plasztikus alakítás. A 80-as évek második felétõl egyre intenzívebb kísérleteket folytatott a fény, a világítás problematikájához kapcsolódó tárgyak elõállítását illetõen kapcsolatban, kézmûves eszközökkel elõállított lámpái mellett ekkor dolgozta ki a késõbb a Tokodi Üveggyár részére átadott plasztikus világítási modult, amely egymás mellé sorolható, így nagyüzemi gyártásra is alkalmas, de a helytõl és igényektõl függõen változó, egyedi kompozícióvá összeálló elemekbõl áll.

Vitkóczi Éva