Diós Tibor – kovácsmester – Mór

Mór a szõlõ és bor városa, ezzel nagyjából mindenki tisztában van. Még talán azt is sokan tudják, hogy mûködik itt a Lamberg Kastélyban egy Képzõ- és Iparmûvészeti Szabadiskola (a Móri Mûvésztelep), amelynek létrejötte tulajdonképp Nagy Benedek szobrász kalandos életének köszönhetõ. Ezért én most inkább a mûvésztelepen mûködõ kovácsmûhelyrõl, és annak vezetõjérõl, Diós Tiborról szeretnék mesélni, és idézni beszélgetésünkbõl.

Grimm, Andersen és az összes királyok megirigyelhetnék a Móri Mûvésztelep történetét, amelyet a hatvanas évektõl jegyeznek, (no persze ekkor még a jogelõd csoportosulásokról beszélhetünk) és ha ennyitõl nem sárgultak õszi falevéllé, hát majd megteszik most.
A nyolcvanas évekbe utazunk, amikor a kerámia, a szövõ- és a fásmûhely mellett helyet kapott a telepen a kovács mûhely, amely lehetett volna Kovácsmûhely is, hiszen Kovács Károly vezette azt. Hõsünk, Diós Tibor 1983-ban tûnik fel a színen, a mûvésztelepen rendezett faipari táborban vesz részt, ahol egy szép napon a kovács (vagy Kovács-) mûhelyben hiány mutatkozik a dolgos kezekben, és éppen Tibornak szólnak: ugyan jönne már segíteni?
Tibort azóta talán már nem keresik a faipari táborban. Õ bizony ott ragadt, vésõjét tûzre-vasra cserélte, és kitanulta a mesterséget. Így maradhatott fent a 1994 óta a mai formájában mûködõ Móri Mûvésztelep kovács (Diós-) mûhelye, és születhetnek kemencéjében barokkos, egyéni motívumokat használó, kizárólag kézi munkával készülõ kapuk, csillárok, padok, cégérek, homlokzatok, de errõl beszéljen inkább a mester…

– Hol és milyen jellegû munkáival találkozhatunk?
– Nekem leginkább az iparmûvészeti irány a szimpatikus, jobb szeretek használati tárgyakat készíteni. Sokat dolgoztam Tatabányára, Kisbérre, Székesfehérvárra és Komáromba is, a leghíresebb munkánk talán az órajáték Fehérváron, a Móron felállított madárház, de volt már, hogy kültéri falikaros lámpákat készítettem a tengeren túlra. Van jónéhány zsûrizett térbútorunk is, ezeket egyenként, kézi munkával, kis számú sorozatban tudjuk megrendelésre készíteni, leginkább önkormányzatok, intézmények számára. Az ilyen önálló munkákon túl sok szobrásszal dolgozunk együtt, – legtöbbet a Mûvésztelepen dolgozó Ecsedi Máriával – akiknek vázlatok alapján, a mûvész segítségével készítjük el az alkotásaikat.

– Mi vonzza a kováncsmesterségben?
– Szeretek a vassal dolgozni, bár koszos is, meleg is. Nyilván én is szeretnék maradandót, emlékezetest alkotni, de önálló mû létrehozása – mint például egy kültéri szobor megalkotása – nem az én világom. Karosszérialakatosként végeztem, tehát „rokon“ szakmából jöttem. Kovácsnak nem is tanulhattam volna, hiszen ilyen oktatás iskolai keretek között nem létezik az országban, ezért is folyamatos probléma az utánpótlás-nevelés. Bár a táboroknak, szakköröknek köszönhetõen évente 2-3 fiú beáll inasnak, de kevesen maradnak meg a kovácsmûhelyben. Nem olyan könnyû mesterség ez. A mai fiatalok elõször kardot, kést akarnak készíteni, aztán megtapasztalják, mivel is jár kovácsnak lenni. Itt az marad meg, aki tényleg elhivatott. Jó lenne, ha majd jó kezekbe adhatnám egyszer a mûvésztelep kovácsmûhelyét.

Vitkóczi Éva