A megye a „nemszeretem” feladatok szín

A megye a „nemszeretem” feladatok színtere

A megyei közgyûlés elnöke büszke rá, hogy idén elõször hagyományteremtõ céllal Megyenapokat rendeztek tatabányai, esztergomi és komáromi helyszínnel, valamit külkapcsolataik is egyre fejlõdnek. Németország, Szlovákia, Skócia után 2008-ban Lengyelországgal is sikerült szorosabb kapcsolatot kiépíteniük. Dr. Völner Pál az elismerés hangján szólt múzeumuk, levéltáruk, könyvtáruk kimagasló szakmai munkájáról is.

– Melyek lehetnek a megye kitörési pontjai?
– Ha a gazdasági oldalt tekintjük, akkor feltétlenül elõnyt jelent, hogy két nagy közlekedési tengely is áthalad Komárom-Esztergom megyén. A 10-es út (Komárom-Lábatlan-Nyergesújfalu-Dorog-Esztergom), illetve az M1-es autópálya és a nemzetközi vasútvonal (Bábolna-Tata-Tatabánya) mentén kiválóak a logisztikai lehetõségek, így ezen területek gazdasága jól prosperál, továbbra is fejlõdõképes. A déli, inkább mezõgazdasági jellegû települések 2011 után – a földpiac fellendülésével, illetve az agráralapú, alternatív energiák iránti igény növekedésével – fejlõdhetnek ugrásszerûen. Ami a turizmust illeti, itt sem állunk rosszul, sokakat vonz a Vértes és a Gerecse, Tata, Esztergom, Komárom és Tatabánya kincsei, látnivalói. De ide sorolhatnám a Bakony kapujában elhelyezkedõ Kisbért is, ahol szerintem a mezõgazdaságra és a turizmusra kéne koncentrálni, nem pedig az ipartelepítésre. Amiben lépni kellene, az a dunai vízi út jobb kihasználása. Egy Bécs–Budapest hajójárat – azon túl, hogy jóval látványosabb – adott esetben lehet legalább olyan gyors, mint a zsúfolt autópálya. Nem mondtunk le arról, hogy megyénken haladjon keresztül a Helsinki V/c észak–déli közlekedési folyosó, ebben következetes a megye, hiszen folytatjuk az elõdöm, Agócs István által megkezdett elõkészítõ és lobby tevékenységet. Nagy szükség lenne egy új esztergomi és komáromi hídra, ezek megépülése további dinamikus fejlõdést generálhatna megyénkben.

– Nem kerül nyugvópontra a megye–régió vita, azaz a közigazgatás átszervezése. Hogy lehetne ezt a problémát orvosolni?
– Elsõsorban konszenzussal. A mostani kormányzat átszervezési kísérleteinél egyszerûen elmaradtak a konzultációk, a szakmai viták, hatalmi szóval próbálják átvinni az akaratukat. Nem csoda, hogy az Alkotmánybíróság immár másodszor semmisítette meg a közigazgatás átszervezésére irányuló határozataikat. Én nem vagyok a regionalitás ellensége, fõleg, ha nem statisztikai, hanem önkormányzat által irányított régióról lenne szó. A regionális fejlesztési tanácsok ma a kormány pénzelosztó helyei. Ám hiába a sok EU-s pályázat, ha nincs hozzá a településeknek illetve a vállalkozásoknak megfelelõ önrésze. Lehet, hogy hamarosan nagyítóval fogják keresgélni a pályázvókat. Jó példa erre a megyében alakult három Leader–csoport, amelyeknek a megye biztosított 1-1 millió forintot arra, hogy egyáltalán pályázhassanak, és ne kelljen piaci kamatozású bankhitelt felvenniük. A másik dolog, hogy a felülrõl létrehozott regionális szervezeteknél el kellene végezni egy költséghatékonysági elemzést, hol vannak megtakarítási lehetõségek? Úgy látom, hogy a kistérségi és a regionális szervezetek igen magas költségvetése nem arányos a vállalt feladatok súlyával. Vissza kellene állítani a megyei területfejlesztési tanácsok feladatait, forrásait, hiszen a nehézkes régiós egyeztetések helyett helyben sokkal ésszerûbben, hatékonyabban lehetne cselekedni az itt lakók érdekében. Az EU-s alapértékek között szereplõ szubszidiaritás elve szerint minél közelebb kell hozni az emberekhez a döntési lépcsõfokokat.

– Milyen feladatok ellátása maradt egyáltalán a megyénél?
– Az úgynevezett „nemszeretem” jellegûek, amiket sem a települések, sem a kormányzat nem bír, vagy nem akar ellátni. Ilyenek a sérült és idõs emberek ellátásával, a neveléssel, oktatással, a különbözõ szakszolgálatok mûködtetésével kapcsolatos feladatok, vagyis az intézményfenntartás. Ugyanakkor egyre szûkülnek a források, a települések költségvetése is csökken, egyre nehezebb lesz ezeknek a feladatoknak az ellátása. Nem tehetünk mást, elég erõsnek kell maradnunk a magunk helyén ahhoz, – mivel a régiótól csodát nem várhatunk, bár egyes kérdésekben van konszenzus a KDRFT-n belül – hogy a kormány és a települések közötti köztes funkcióinkat betölthessük.

Vk.