Fülep Lajos (1885–1970) mûvészettörténész, mûvészetfilozófus életmûvének, kéziratos hagyatékénak feldolgozása és kiadása során F. Csanak Dóra szerkesztésében hét kötetben 1990–2007 között látott napvilágot e sokoldalú tudós levelezése. A több mint háromezer levelet tartalmazó gyûjteményt Vekerdi László ismertette 1995–2008 között, kezdetben a Tiszatáj, majd döntõen az Új Forrás hasábjain.

Vekerdi László válogatott életmû-bibliográfiája (Szeged – Tatabánya, 1999) lenyûgözõ ismeretanyagot lajstromozó tételei, és a Fülep levelezés grandiózus méretei ismeretében nem meglepõ, hogy Vekerdi Lászlónak az általa következetesen „csak” recenzióként jellemzett írásai egy egész kötetet töltenek meg. Legendás szerénységének és a tudomány iránti elkötelezett alázatának ismeretében, a mû olvasása után meg kell állapítanunk, hogy e kötet jóval több egyszerû ismertetésnél. Mûvelõdéstörténet és történelem; a korszak mûvészetének, tudományának számos képviselõje jelenik meg az oldalakon. Vekerdi László elemzései önmagában is megálló, jelentõs mûvé állnak össze.
Összehasonlít, elemez, párhuzamot von, mértani pontosságú vonalakat húz Fülep emberi és szakmai önarcképén. A „tanár úr” a fülepi levelezésnek – az életmû fontos része – saját lényeglátó, vállalt tudományszemléletén és hallatlan tudásán átszûrt feldolgozását végezte el. Írásai eme gyûjteményében Fülep Lajos szellemi eszköztárát és korának viszonyát a tõle megszokott szellemességgel, Fülep és kortársai változó mélységû és intenzitású kapcsolatait könnyeden, mégis árnyaltan és közérthetõen mutatja be. „Ha egyszer valaki gyûjteményt állítana össze a 20. századi magyar értelmiség kálváriájáról, abból aligha hiányozhatna Fülep Lajos Babits Mihálynak 1929. november 5-én írt levele, melyben támogatását kéri a Baumgarten-díj odaítélésénél” – írja. (23. l.) Árnyaltan beszél pl. Fülep és Illyés kapcsolatáról, viszonyáról a népi falukutató irodalom elindulásakor. Idézi Németh Lászlót, aki „a Tanú meghurcoltatása idején az akkor neki gyújtott lángot nyugtázta, még évekkel késõbb sem múló hálával. »Az egész országból egyetlen rovásírásszerû levél hozta el hozzám a tiszta emberség szavát. Aki írta, csak hírbõl ismertem odáig. Fülep Lajos volt, a zengõvárkonyi pap.«” (90. l.)

Vekerdi a levelek megírásának korát idézve értelmezi és mutatja be Fülep pályáját, a magyarság sorskérdéseivel és az egyetemes kultúrában játszott szerepével foglalkozó eszmerendszerének, mûvészetfilozófiájának alakulását.

Már ennyibõl is látható, hogy nem könnyû olvasmány az Új Forrás könyvek 40. kötete, de megéri az erõfeszítést. Olvasásra ajánlható a http://fuleplajos.lap.hu portál szerkesztõi, olvasói mellett az izgalmas szellemi kalandokat, a magántörténelem titkait keresõ érdeklõdõk számára is.

Elõzménynek természetesen nem tekinthetõ, de az Új Forrás Könyvek között jelent meg Babus Antal: Tanulmányok Fülep Lajosról (2003) címû kötete, valamint Vekerdi Lászlótól a Sorskérdések árnyékában : Kalandozások Németh László világában (1997) és a Közértelmesség kapillárisai (2001) címû mûvek, amelyek jelzik a mûhely érdeklõdését e két szellemi óriás iránt.
Az újonnan megjelent kötet egyúttal tisztelgés az idén 85 esztendõs Vekerdi „tanár úr” elõtt.

Dr. Horváth Géza,
József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya