Az összeállítást Kovács Lajos, dorogi helytörténész készítette

Viktor Vasarely díszpolgári címe köszönet a tervezett Vasarely Múzeum ajándékba adott képzõmûvészeti alkotásaiért. A váratlanul elhunyt Hopp Ferenc ornitológus hagyatéka városi tulajdonba (könyvtári megõrzésbe) kerül, egyre több szó esik Pick József helytörténész tárgyi relikviáinak hasonló átvételérõl. Megszervezõdik egy városi monográfia megírására felkért közösség (tudósok, kutatók, tanárok, helytörténészek városon belülrõl s még többen kívülrõl), hogy pótolják a hiányt.
A nyolcvanas évek azonban már inkább késleltették a folyamatokat. 1988-tól pedig megmozdult a város civil közönsége, hogy kisebb-nagyobb egyesületek formájában okozzon fejfájást a politikának. Sokan vélték úgy, hogy szemléletében is másként kell várostörténetet írni, rehabilitálva elhallgatott vagy elferdített tényeket, méltó helyére állítva elfelejtett, meghamisított sorsú személyeket. Dorog Város Barátainak Egyesülete az elsõ, amely meghirdeti ezt a programot, nyitott várospolitikát gyakorolva és elvárva a helyi hatalmi szervezettõl.
A környezeti állapot szinte robbanásszerû polgári ellenállást vált ki, a Dorogi Környezetvédelmi Egyesület természetes következménye a vitatható döntéseknek, de hamarosan további közösségeket hoz létre sok, eddig nem képviselt érdek. A Németországban élõ rokonság – menekültek és kitelepítettek – bátrabb kapcsolatfelvétele, új közössége (Wendlingen-Dorog Baráti Egyesület) várospolitikai rangra, testvérvárosi közelségbe emeli az eddig csendben zajló összefogás folyamatait, ezt – alapos késéssel – követi a közelmúlt testvérvárosi szerzõdése Marienberggel, a kitelepítések szomorú emlékû NDK-s településével.
A városi múlt kultúrájának, történetiségének kutatói a Dorog Város Barátainak Egyesületében jól mérlegelhetõ eredményekkel dicsekedhetnek. 1991-ben – szerényen – Dorogi Füzetek címmel kiadványsorozatot indítanak útjára. A kezdeti füzet méretet hamarosan kinövik, hiszen tanulmányok, esszék, monográfiák, hasonmás kiadások, mûvészeti albumok születnek azelõtt tabuként emlegetett, vagy tollvonással mellékesnek ítélt „ügyekrõl”. Ma már utánanézhet bármely dorogi, ki volt a trianoni békeszerzõdést aláíró Drasche-Lázár Alfréd, a sikerkorszak bányaigazgatója, a tragikus sorsú Schmidt Sándor, milyen szerepet játszott a magyar képzõmûvészetben Koszkol Jenõ és Rauscher György, de a legfontosabb történelmi események (középkori királyi szakácsok, török megszállás alatti és utáni történések, betelepítések, világháborúk, 1956-os események) is feldolgozva várják olvasóikat az eddig 37 kötetet magában foglaló könyvsorozatban.
Városi összefogással pedig olyan reprezentatív munkák megszerkesztését végezte el az egyesület, mint a dorogi képeslapalbum huszadik századi „képregényének” összeállítása (dr. Bartalos József gyûjtésében), a dr. Till József életmûvét publikáló Halatlasz vagy a dr. Zsembery Dezsõ képzõmûvészeti gyûjteményét bemutató album. S amire a legbüszkébbek: már második kiadását élte meg a Dorogi Lexikon, Solymár Judit szívós kitartásának és életerõs ötletének eredményeként.
A környezetvédõk sajtója, közösségeket mozgató akciói (fásítás, veszélyeshulladék-gyûjtés, tüntetés) országos visszhangot keltõ eseményei napjainkig a civil kezdeményezéseknek. Az értékvédés, a mozgássérültek érdekvédelme, a vállalkozók egyesületének értékteremtõ akciói is a sokszínû városi összefogásokat reprezentálják. Számos múltból üzenõ jelkép újult meg, vagy kapott új jelentést átépítése, rekonstrukciója által. A jeles építészek, Mende Valér (bányafürdõ, kórház), Gáthy Zoltán (bányatemplom, városháza, zenepavilon, lakóépületek stb.), Puskás Károly (református-evangélikus templom) munkái nemcsak védett, de eredeti formájukban helyreállított díszei a városképnek. Az elhanyagolt, pusztulásnak indult egyházi-vallási jelképek (Mária-barlang, kálvária-épületegyüttes) ma korszerû technikai színvonalon megmentett spirituális pontjai a településnek.
A méltán sikeres, sok évtizedes értékteremtõ közösségek pedig átveszik és továbbadják mindazt a helyben létrejött sajátos miliõt, amely a bányászzenekart, a képzõmûvészeti szakköri életet, a Dorogi Galéria színvonalas kiállítás-sorozatát jellemzik.
Az emberi közösségek különösen sokszínû árnyalataival gazdagítják a város szellemi életét a kisebbségi önkormányzatok. Keresi ebben a közösségi formában helyi identitását a cigányság, intézményeket támogató programokkal, jó országos kapcsolatokkal építi karakteres arculatát az örmény és szlovák származású lakosság, az újjászületést megteremtõ német-sváb telepesek utódai pedig muzsikus generációk, hagyományõrzõ csoportok, nemzetiségi tájház megtartásával, fenntartásával ügyelnek a csaknem elveszett múlt felidézhetõségére.
A vigyázó szerep elképzelhetetlen az utódok, a fiatalok jelenléte, vállalkozó kedve nélkül. Óvodák, iskolák, sportegyesületek dolgozták ki sajátos, karakteres programjaikat a felnõttek nyomdokain. A környezet szeretetére, védelmére nevelõ projektjeik ugyanolyan támogatásra számíthatnak, mint a nemzetiségi német nyelv játékos bevezetése az óvodákban. Az általános iskolák tették s teszik még inkább a közeljövõben fontos elemévé programjaiknak a legendás dorogi sportélet változatos szakosztályi kereteit. Ismét hódítanak a labdajátékok, a vizes sportok, a gazdag hagyományokon építhetõ birkózás, de az extrém sportnak számító sísport a sídombon is komoly érdeklõdést vált ki a fiatalok körében. Sport komplexumokká váltak a Petõfi és Eötvös iskolák, ugyanakkor az elõbbi az informatikaoktatás, utóbbi – rangossá vált kisgalériájával is – a képzõmûvészeti nevelés bázisaivá váltak. A zrínyisek több évtizedes helytörténeti programja ma már széles körben ismert az országban, publikáló tanáraik a szaklapok elismert szakírói lettek. Õrzik például a Pick Gyûjtemény relikviáit a maguk tárgyi-néprajzi emlékei mellett. Ugyanakkor saját könyvsorozatukban (Dorogi értékek nyomában – 1-18. kötet) diákmunkák, diákalkotások sorával járulnak hozzá az értékmentéshez, a megtanulható tudományos igényû feldolgozáshoz. S közel fél évszázados már az a zenei kultúra, amely európai fesztiválokon is ismertté tette az iskola kórusait, éneklõ fiataljait.
A városi negyedszázad azonban veszteségeket is hozott az elmúlt huszonöt évben. Az Erkel Ferenc Zeneiskola megyei fenntartású intézményként a legkevesebb jelét adja ennek a hiátusnak, hiszen mindennapos a jelenlétük a város kulturális életében. De a megyei fenntartású középiskola sem a városi célok reprezentánsa. És sok szépen elgondolt terv feneklett meg a történelmi változások váratlanul átrajzolt folyómedreiben. A Vasarely Múzeum gondolata már csak emlék, várat még magára a szecessziós arculatát régen elveszített kaszinó (ma könyvtár) és a bányaközponti épületek méltó megújulása. Lassan bontakozik ki egy építészeti városképi koncepció, eklektikus megoldások sikerültebb és kedélyborzoló darabjaiban az átrajzolásra érett közterületek magasra törõ – nem mindig kisvárosi és emberléptékû – példáiba botlunk. Jelentõs veszteségek érték a mûvészeti életet (Furlán Ferenc, Árvai Ferenc, Wieszt József képzõmûvészek, Bulhardt Vilmos zenész korai halálával).
A város ugyanakkor együtt tartja a fontosnak ítélt kollekciókat: a Hopp- és Pick-gyûjtemények után Furlán Ferenc festõmûvész teljes hagyatékát, Papp Béla értékes ásványgyûjteményét. Ahogy rendszeres vásárlója a dorogi származású mûvészeknek a város kulturális közalapítványa is, s ezek a tények az értékmentést hangsúlyozzák még a veszteségek mellett is.
Dorog huszonöt éve során megízlelte a civil lét, a polgáriasodás elõnyeit. Többet tudhat gyökereirõl, mint azelõtt bármikor, önszervezõdésekre lett képes saját érdekében, s ez a változás volt a legfõbb mozgatórugója például annak, hogy ki tudott emelkedni a híres „piszkos tizenkettõ” dicstelen szerepkörébõl. Emlékmûveinél tisztelegni lehet a háborúk, a kitelepítések vesztesei elõtt ugyanúgy, mint a városépítõk és a közben megszûnt bányák hõsei elõtt. Talán még azt is kimondhatjuk: nem az országos kisvárosi átlag prototípusa a település. Nem a kibékíthetetlen ellentétek, de a jogosan békétlenkedõ, elégedetlenségeit is kifejezõ civil kurázsi, s még inkább a maga múltját, jelenét jobbítani akaró szándékok összessége ez a városka hibákkal és erényekkel „Buda és Bécs útjának mentében” – aki elõbb-utóbb haza tudja hívni, itthon alkotó szülötteit föl meri mutatni, ki is tünteti jeles szülötteit egy tisztes értékrend mentén. Rauscher-díjasai ma ugyanolyan számban helyben élõ, mint „elszármazott” mûvészek. Fontos, hogy rendszeresen hazajáró büszkeségei a városnak az európahírû zenészek (Lencsés Lajos, Tarjáni Ferenc), képzõmûvészek (Tettamanti Béla, Hérics Nándor), de az Aranycsapat dorogiakkal kezdõdõ névsorát is együtt köszöntheti a futballrajongó, amikor az ide települt Buzánszky Jenõ és a hazajáró Grosics Gyula együtt csipkelõdik egymáson, múlton, legendákon…

Mindannyiunk örömére.
Kovács Lajos