Életpályája
Öveges József pedagógus, fizikus, szakíró 1895-ben született Pákán. Iskoláit Gyõrben kezdte, ahol belépett a piarista rendbe. Az érettségi vizsgát Kecskeméten tette le, ezután  a Budapesti Egye-temen szerzett matematika-fizika tanári diplomát. 1920-ban pappá szentelik. Következnek a gimnáziumi évek, ám természetesen már tanári minõségben. 1920-ban Szegeden kezd, majd Tatára kerül. Kétéves itteni munka után a váci gimnáziumban folytatja, az oktatást de 1930-ban újra a Komárom-Esztergom megyei kisváros középiskolájába tér vissza. A tatai idõszak ezúttal lényegesen hosszabb, ugyanis tíz esztendõt tölt el oktatással a vizek városában.
1940-tõl 46-ig a fõvárosi piarista gimnáziumban tanít. 1948-tól 1955-ig, nyugdíjba vonulásáig a Budapesti Pedagógiai Fõiskola fizikai tanszékének tanára.
Nem kevésbé fontos szerepet kapott Öveges József életútjában az iskolán kívüli oktatás, amely, túlzás nélkül mondható, országos jelentõségû. 1950-tõl írásaival, könyveivel, rádió- és tévémûsoraival lerakta az új magyar természettudományos ismeretterjesztés alapjait. Kezdeményezte az általa természettudományos játszóházaknak nevezett intézmények létrehozását. Itt a gyermekek, szülõk egyaránt a saját tapasztalataik alapján ismerkedhettek meg a természet jelenségeivel, törvényszerûségeivel. Megszervezte az úgynevezett jelenségbemutató kiállításokat, amelyeken több százezer látogató játszott és kísérletezett, ezek voltak az elsõ interaktív tudománynépszerûsítõ kiállítások Magyarországon. Megvalósította a TIT tudományos mozijait is, ahol elõadásait tudományos filmekkel illusztrálta.

Népoktató újságban, rádióban, tévében
Öveges professzor munkabírása legendás volt. 1953-tól – több mint negyedszázadon keresztül – az Élet és Tudomány szerkesztõbizottsági tagja volt, e hasábokon saját tanulmányait is szívesen publikálta. Több mint harminc esztendeig a Tudományos Ismeretterjesztõ Társulat országos elnökségének tagja, amely újabb lehetõséget adott neki a tudományos ismeretterjesztõ munkára. No és az elektronikus sajtóban végzett tevékenysége  is egész embert kívánt, de a professzor úr ezt is magára vállalta hosszú évtizedeken keresztül.
1945-tõl kezdõdtek a rádióban a matematikai-fizikai elõadásai, a televízióban pedig szerkesztõként is dolgozott. A rádióban nem kevesebb, mint 256 elõadást tartott, a tévében 135 alkalommal szerepelt. Atomfizika, technikai élet, 100 kérdés – 100 felelet címmel nagysikerû sorozatokat szerkesztett, vezetett. Minden adásra úgy készült kollégái szerint, mint egy ünnepre. Szórakoztatva mutatta be játékos kísérleteit, azok levezetésekor maga is föllelkesült. Hitt az élõszó varázsában, a tanári magyarázat erejében.
Kedvenc hasonlata a jerikói rózsáról szólt. Ez egy összeszáradt, csúnya óriáspókhoz hasonlatos növény, ám ha vízbe teszik, megduzzad, kivirul, él. Ilyen a tankönyv is a professzor úr szerint. Ha a tanári magyarázat száraz, a csoda elmarad. Õ maga mindig a közönség helyébe képzelte magát. Színészi fogásokkal fûszerezte mondandóját. Csak olyan kísérleteket mutatott be, amelyeket a nézõk bármelyike utánozhatott.

Alapelve volt az egyszerûség az eszközökben. Nyilvános versenyre hívott ki, nyilvános tv-adásba egy jól felszerelt intézetet. A kutató elhozta az ezredmásodpercet jelzõ elektronikus idõmérõjét, amelyet a mikrofonhoz érkezõ hang indított el. Öveges három konzervdobozból összeragasztott csõvel, egy colstokkal, egy vízzel telt befõttesüveggel és egy „A” hangsíppal érkezett. Az eredmény: a stúdió hõmérsékletének megfelelõ terjedési sebességet õ kapta meg pontosabban – gyõzött az egyszerûség.
Feljegyezték azt is: amikor az Apáczai Csere János Pedagógiai Fõiskola fizika tanszékének vezetésére kérték fel, más neve föl sem merült. Az igazgató megkérdezte tõle, vállalja-e, hiszen ez kisebb rang, mint az egyetemi, õ így válaszolt: õsei kétszáz éven keresztül mind néptanítók voltak, õ is a nép számára akar tanárokat nevelni.

Tatai évek, rádióadó és jégvitorlás
Öveges József, a fizika varázslója címmel Zsoldos Tamásné írásában rengeteg epizódot említ a tanár úr tatai mindennapjairól. Öveges József tanárként óráinak sikerét azon mérte le, hogy mennyit nevetnek tanítványai. Egykori diákjai, tanárai legendákat meséltek óráiról. Öveges professzor egyik titka valószínûleg az egyszerûség volt, amirõl õ így vallott: „A legegyszerûbb a legmûvészibb. A mi szerepünk a bányászlámpáé, csak oda akarunk világítani, ahol szükség van rá.”
Õ készítette el az elsõ rádió-adóvevõkészüléket Tatán. Legjobb tanítványaival rádión keresztül is kapcsolatban állt. Szeretett a természetben járni. Vallotta, ez óvja egészségét. Sok tatai fiatalt tanított meg úszni, korcsolyázni. Hajmeresztõ atlétikai mutatványai miatt a strandon egyszer cirkuszi atlétának nézték.
Még a játékban is megmutatkozott benne az újító, kísérletezõ ember. Õ honosította meg a jégvitorlázást Tatán. Keresztbe erõsített két söprûnyelet, rákötött egy ágylepedõt, a vállára akasztotta a szerkezetet, és szélsebesen siklott azzal az Öreg-tó jegén.
Mesélik, hogy nagyon félt a fertõzéstõl. Csak könyökkel, lábbal nyitotta ki az ajtót. E különcsége egyszer majdnem botrányba fulladt tatai évei alatt. Tudniillik az iskolát egyik alkalommal meglátogatta az Eszterházy grófnõ, Öveges professzor pedig, fertõzéstõl félve nem, volt hajlandó a fõúri vendéggel kezet fogni…

Követelt és példát mutatott
Öveges professzor hitt a szavak, a képzelet erejében. Nála jelest csupán az a tanuló kaphatott, aki nem vett krétát a kezébe, mondandóját a nélkül is ki tudta fejteni. Az egyik leghíresebb tanítványa, dr. Bászel Károly, fizikából bukásra állt, amikor a tanár úr Tatára került. Nos, az egykori bukdácsoló diák késõbb az aacheni egyetem professzora lett. Elmesélte, hogy találmányainak zömét Öveges professzor módszerének köszönheti, mivel a legtöbb kutató csupán a laboratóriumban illetve a rajzasztalnál tud újat kitalálni. Õ viszont, hála a tanár úr módszertanának, az erdõben sétálva, álmatlan éjszakákon is is tudott kísérletezni. Maga elé tudta képzelni azt a mûszert, azt a jelenséget, amelybõl egy találmány megszülethetett.
Az alábbi történet pedig következetességérõl szól. Öveges József, amikor még középiskolában tanított, diákjainak füzetük elsõ oldalára íratta: A semmibõl nem lesz semmi Õt is ez a jelmondat serkentette, amikor nehéz volt munkához fognia – de a tanításaihoz önmaga is tartotta magát. Diákjait felhatalmazta: megnézhetik lakása ablakát hajnali négy órakor. Ha nem látják a világosságot, akkor menjenek fel hozzá, és vonják kérdõre: így mutat példát a tanár úr..?
Másik történet. Akkor is tatai tanár volt, amikor egyik órájára benyitott az igazgatója. Öveges az óra végén megkérdezte: ki akar már most jelesre felelni a jövõ órára feltett leckébõl? Nos, az egész osztály feltette a kezét…
Öveges Józsefnek, noha 1979 óta már nincs köztünk, emléke élénken él a köztudatban ma is. Halála a tudós halála volt. Egy kísérlet elvégzése közben kapott agyvérzést Budapesten, 1979. szeptember 4-én. Nemzedékek nõttek fel tanításain, sajátos, emberközpontú oktatási módszerein. Tatán születésének 85. évfordulóján emléktáblát avattak, és azóta is rendszeresen tartják a gimnázium I. És II. osztályosai számára az Öveges-emlékversenyt matematika és fizika tantárgyakból. A tataiak különösen büszkék rá, és nem csupán az Eötvös Gimnázium egykori és mai diákjai. Az egész város ma is a magáénak tekinti, emlékezik, hajt fejet szobra elõtt a vár szomszédságában, az Öreg-tó peremén.

M. Tóth Sándor