Az egykori angol beruházást a szocialista nagyipar kiteljesíti: a 60-as, 70-es években bõvítik az üzemet, megnövelik a vegyi termék termelõ kapacitását. Közben a község elveszti önállóságát, 1951-ben Várpalota egyik kerületévé válik. 1997 október 1-tõl, egy helyi népszavazás következményeképpen nyeri el ismét független települési státuszát. Megalakul az önkormányzat, amelynek élén azóta is, folyamatosan ugyanaz a személy áll, Horváth Éva polgármester asszony, aki „civilben” építész.
Öntudatos, tájékozott, örökmozgó és határozott. Az irodájába összehívott férfi munkatársakkal néhány perc alatt megérteti, mit vár el a közmûvezetékekkel kapcsolatban. Sokan hallgatnak rá, megfogadják a tanácsát.
– Ez egy jó kis település. Megvan az anyagi háttere, nem tartozik a legszegényebbek közé. Erre szükség is van, mert az önállóvá válásunk hét éve óta nem teszünk mást, mint próbáljuk behozni több mint ötven év lemaradását. Várpalota részeként a közmûveknek csak egy hányada készült el, de van, amire még a terv sem. A kertvárosban nem voltak utak. Az intézmények nagy része, iskola, óvoda, közintézmények is a Nitrogénmûvek tulajdonában voltak, ezek hirtelen az önkormányzaté lettek, anélkül, hogy pénz, vagy fejlesztés társult volna ezekhez. Bölcsõdét már nekünk kellett építeni, az orvosi ren-
delõt mi fejeztük be és mi tartjuk fenn. Utakat és ivóvízhálózatot építünk. Lehet azt mondani, hogy sok pénzt költöttünk, nagyot fejlõdtünk, de nagyobbat léphettünk volna elõre, ha mindez már megvan, mint a legtöbb önállóságát mindvégig megtartott településen.
Pétfürdõ Várpalota részeként, már az önkormányzati rendszer kialakulása után, 1990-97 között mindössze egy bombázási emlékmûvet kapott és egy rendelõ kezdeményt. A Nitrogénmûvek Várpalotának fizetett adót, ennek csak töredéke jutott vissza Pétfürdõre. Ma ez a vállalat a település legna-gyobb adófizetõje.
A vegyipari jelenlét ellenére Pétfürdõ megõrizte kertvárosi hangulatát, sok a park, virág, zöld felület. Nagyjából ötezren élnek itt. Vonzó célpont a beköltözésre. Az önkormányzatnak azonban nehézségei vannak a telek- és lakásértékesítéssel kapcsolatban, mert viszonylag szûkös belterület felett rendelkezik.
A rendszerváltás utáni privatizációs hullám, piacszûkülés, létszámleépítés az itteni üzemben is drámaian megváltoztatta a körülményeket. A polgármester asszony mégsem panaszkodik munkanélküliek, hajléktalanok vagy segélybõl élõk tömegei miatt.
– Pétfürdõre mindig azért voltam büszke, mert itt az egy négyzetméterre esõ agy, emberi kvalitás meghaladja az országos átlagot. Aki akart és igazán akart, az talált magának munkát. A legtöbben Székesfehérváron, az akkor induló ipari parkok üzemeiben, de a környéken is. Ezzel nem mondom azt, hogy nem voltak megrendült egzisztenciák. De ez egy erõs társaság, megedzõdtek a vegyipar embertelen körülményei között.
A vegyipar tõszomszédságában élni nem könnyû dolog. Mindennap látni kell a félelmetes kéményeket, acél és betonépítményeket, be kell lélegezni ezt a levegõt. Az itteniek azonban nem így fogják fel. Tudomásul vették és megszokták, hogy ezzel együtt kell élniük. Azonkívül nagyon szigorúak a környezetvédelmi elõírások, a víz és levegõ védelmét szolgáló intézkedések. A polgármester asszony abban reménykedik, hogy az EU által elõírt követelmények további szigorításokat eredményeznek. Ugyanakkor némi elégedettséggel a hangjában hozzáteszi:
– Én most itt lakom a gyár mellett közvetlenül, és a kertemben tizennégyféle madarat etetek. Évekig vártam, hogy a fekete rigó visszatérjen és visszatért.
Hajdufy Eszter