A bencés rend – s egyben a nyugati szerzetesség – alapítója, Nursiai Szent Benedek 480 táján született az appenninekbeli kisvárosban, elõkelõ család fiaként. (A húga, Skolasztika, szintén szent.) Rómában tanult, ám a várost romlottsága miatt elhagyta. Barlanglakó remeteként szigorú önmegtartóztató életével és csodáival tanítványokat vonzott maga köré, s Subiacóban 12 kisebb kolostort alapított – ezeket az irigység rombolta le. Közben megérlelõdött benne az új szerzetesség eszméje, a teljesen közös élet, az apátság gondolata. 529-ben Monte Cassinóba ment, hogy megalapítsa ezt az általa elképzelt rendet. Monte Cassino – Cassinum hegye – tetején Benedek tanítványai ledöntötték a rómaiak bálványoltárát, és a régi falak fölhasználásával fölépítették új monostorukat. Szent Benedek itt írta Reguláját, amely utóbb az egész nyugati szerzetesség útmutatója lett. Föltehetõleg 547-ben hunyt el a bencés rend alapító szentje.

Tihany templomának védõje Szent Ányos és Szûz Mária. Az elõbbinek talán volt ereklyéje a Balaton fölé magasodó apátsági székesegyházban, ma nincs. A névadó és a többi szentek, vértanúk ereklyéit hagyományosan az oltárkõ tartozékaként helyezik el, hogy afölött misézzenek – tudjuk meg a tihanyi monostor perjelétõl. A bencések ereklyetiszteletét Szent Benedek Regulája is említi, a katolikus egyház katekizmusa – az egyház hivatalos tanítása – viszont nem is említi az ereklyéket. (Talán mert manapság a népi vallásosság körébe soroltatik a szentek ereklyéinek tisztelete?) Mindamellett hazánkban – legalábbis a világhálóra föltett adatok közt kutakodva erre a meggyõzõdésre juthatunk – máshol nincs ereklyéje a rendalapítónak.
Jól ismert a bencések jelszava: Ora et labora (Imádkozzál és dolgozzál)! De a benedeki Regulának központi fogalma a pax, a béke is, ami a magyar bencések címerében is helyet kapott. A Regula bevezetõjében olvasható zsoltáridézet így hangzik: „Keresd a békét, és járj utána.” Szent Benedeket nem véletlenül fogadta védõjévé Euró­pa 1964-ben.

Esztendeje Szunai Miklós egy görög katolikus pap társaságában jött Tihanyba, hogy átadja az ereklyét az itteni bencéseknek. Talán mert biztos kezekben akarta tudni végleges doberdói elhelyezéséig az ereklyét az apátság nagy tekintélyû vezetõjének védelmében. E sorok rovójának a görög lelkipásztorról a tihanyi apátságot 1055-ben alapító – s 1060-ban ide temetkezõ – I. András király felesége, a kijevi nagyfejedelem leánya, Anasztázia királynõ jut eszébe. Talán a Tihanyt kedvelõ, itt gyakran és szívesen idõzõ, minket a keleti kereszténységgel összekötõ királynõ itteni tisztelete vezette a Balatonhoz az adományozót…
S valóban, Tihanyban jó helyen van – mindaddig, míg Doberdóban szeptemberben, az Emberi Méltóság Tanácsa által szervezett ünnepség után még jobb helyen nem lesz – a béke szentjének, Európa védõjének, Nursiai Szent Benedeknek a csontereklyéje. Jelképezve kelet, nyugat, olasz és magyar, minden egykor egymás ellen uszított európai és Európán kívüli nép békevágyát. S talán egymásra találását.

A doberdói magyar kápolna – az olaszok Capella Ungherese-ja – helyreállítóinak, újjávarázslóinak álma, hogy e kis szentély a kiengesztelõdés és béke európai jelképévé váljék. Egyik, számunkra fontos jelképévé, toldhatjuk meg. Mert valóban, az elsõ háborúban az olasz fronton elesett hõseink közt ott vannak valamennyiünk fölmenõi, hozzátartozói. Nem lehetek egyedüli abban, hogy mindkét öregapám ott szenvedett a doberdói, isonzói, Piávén inneni s túli csatákban. Hogy anyai öreganyám egy szem fiútestvére 18 évesen ’18-ban „önkéntes”-ként harapjon fûbe (tán inkább kõbe…) – s szeretetbõl apám örökölje a keresztnevét, akitõl meg jómagam. Nemrég a közeli San Michele al Tagliamento-i (a magyar fiúknak egykor tán Tájamente Szentmihály-inak mondott) osztrák-magyar katonatemetõben magam is megtapasztalhattam, mennyire velünk éreznek az ottaniak. Azoknak a magyar bakáknak, akik 1916 és 1918 közt építették a Doberdói Magyar Kápolnát, valóban a mély istenhit és a rendíthetetlen hazaszeretet adott erõt eme harctéri – közvetlen front mögötti? – istenháza megépítéséhez. A ragaszkodás mindahhoz, amitõl ember az ember… Legalábbis errefelé. Ott és itt. Mifelénk.
Van mit jelképezzen a doberdói nagy hegy alatti kicsiny magyar istenháza. 1918-ban és 2010-ben. Egykor Szegedre (ahová hazavágytak akkor az építõk), ma például Tihanyból nézvést is.
Forrás: magyarhirlap.hu