Járom a vidéket – az újságírónak ez is feladata. Járom a vidéket ezen ezeken a szép, nyári napokon is. Jártam a vidéket, amikor még néhány hete konok esõ verte a dombhátakat, vihar szaggatta a házakat, víz öntötte el az udvarokat. Ez legyen már a múlté, ne csüggedjünk, jobbra fordulhat a világ, reményünk kulcsa legyen az építkezés, jobbítás. A költözõ madár is fészke csinosításához fog, ha hazatért a tavaszon.
Most végre hétágra süt a nap, zöldbõl aranyra vált a ringó gabonatenger. A kanyargós országutakon suhan a jármû, a panoráma gyönyörû, változatos. A királyi régióban fölvillan elõttem a Gerecse háta, a Vértes domborulata, a Bakony hegyei, völgyei, a síkság a maga természetes szépségében. A panorámához tartoznak a völgyekben megbújó, dombhátról kiemelkedõ falvak magasodó tornyaikkal.
Az õsöktõl örökölt gazdagság csak úgy maradhat meg, ha óvjuk, ápoljuk, gyarapítjuk – miként teszik ezt bármerre, amerre megfordulok. Jóllehet, olykor aprók a lépések, mégis, egy kis település számára történelmi léptékûek. Ha felépül az új iskola, új köpenyt kapnak az utak, járdák, ha virágszõnyeg borítja a parkokat – mindezek a kisebb-nagyobb közösség összefogását hirdetik. Az otthonteremtés valóságos jelképei élhetõ falvakban.
Igen, a változás szembetûnõ az utóbbi esztendõkben. Mert a lehetõség adott ma is arra, hogy központi forrásokból megvalósuljanak az elképzelések.
Nekünk, zsurnalisztáknak mi lehet a szerepünk? Megtalálni a lehetõségét annak, hogy a változásokat az olvasó elé tárjuk a Regio Regia hasábjain: a szépséget, a haladást, a fejlõdést. Mert mindez a miénk. Örökölt, közös kincsünk, a magyar vidék.
M. Tóth Sándor
|
A fenti cikket is megtekintheti modern, |