Leköszön a MÜTF rektora – dr. Kandikó József már nem vállal elsõszámú vezetõi feladatokat

– Honnan, milyen családból származol?
– Budapesti vagyok. Négyen vagyunk testvérek, apám szakmunkás, anyám pedig adminisztrátor volt. A tanulás lehetõsége megadatott, s én éltem is vele, volt bennem egy erõs szándék, hogy változtassak.

– Tizennyolc évet töltöttél a MÜTF élén, milyen út vezetett idáig?
– Sok mindennel foglalkoztam. Tizennégy évesen már gyerekszerepeket játszottam a Nemzeti Színházban, újságot árultam, kertészetben dolgoztam – természetes volt, hogy én is kiveszem a részem a munkákból. Érettségi után – bár fogalmam sem volt, mi az a közgazdász, de jól ment a matek és a töri –, egyenes út vezetett az egyetemre. A marketing irányába aztán itt indultam el. ’68-ban voltam harmadéves, amikor még csak ismerkedtünk olyan fogalmakkal, mint „új gazdasági mechanizmus”, „piac” – ez engem megfogott, ezért választottam diplomamunkaként a piackutatást.
– Negyedikes voltam nappalin, amikor félállásban már az Országos Gumiipari Vállalat Marketing Fõosztályán dolgoztam. Jó munkalehetõségeket kaptam, gyakorlati kutatást végezhettem. Ez lett az alapja az egyetemi diplomamunkámnak, amire aztán 1971-ben az úgynevezett kisdoktori címet is megkaptam. Kandidátusi fokozatomat 1981-ben vehettem át, ekkor már tíz év kutatómunka, rengeteg tapasztalat, számos külföldi ösztöndíj állt mögöttem – a marketingtervezésrõl gyakorlatilag mindent tudtam, amit tudni lehetett akkoriban. A Magyar Divat Intézet kutatási fõosztályvezetõjeként – a divatra koncentrálva – nagyobb kutatásokat is végezhettem, majd a Könnyûipari Minisztérium, késõbb pedig az Országos Piackutató Intézet osztályvezetõjeként dolgozhattam. Emellett mindvégig ott voltam az oktatásban is. Részt vettem a MTESZ, az SzvT szakmai szervezetek, az OKTÁV vezetõképzõ intézmény marketing tréningjeinek kidolgozásában, óraadóként tanítottam a Közgazdaságtudományi Egyetemen, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Fõiskolán, szoros kapcsolatot tartottam a Nemzetközi Menedzsment Központtal.
– Részese voltam a hazai marketing születésének a gyakorlatban és az elméletben is. Még tanársegédként ott voltam a Közgazdaságtudományi Egyetem  újonnan létrehozott marketing tanszékének elsõ munkatársai között. Késõbb, 1990-ben pedig, amikor fölmerült a Marketing Szövetség gondolata, és megkerestek, hogy elvállalom-e az elnöki feladatokat, valahogy olyan egyértelmûnek tûnt minden. Húszéves szakmai múlt, tíz év oktatói tapasztalat állt mögöttem és elsõszámú vezetõként is kipróbálhattam magam. 1982-tõl az Ipari Reklám és Propaganda Vállalat igazgatója voltam. 1992-ben innen kerültem a Modern Üzleti Tudományok Fõiskolájának élére.

– A szakmai tapasztalatod vitathatatlan, de mégis Tatabányáról miért pont téged kértek fel a MÜTF vezetésére?
– A fõiskola létrehozásában Szikora Istvánnénak, Marikának vannak elévülhetetlen érdemei. Amikor én belecsöppentem, az alapítvány már két éve mûködött. A Marketing Szövetség elnökeként jutott el hozzám a kezdeményezés a fõiskola alapításáról. Véleményeznem kellett. Én ezt meg is tettem, de akkor még nem gondoltam, hogy valaha közöm is lesz hozzá. Mindez 1992 februárjában volt. Áprilisban aztán már többet hallottam az elképzelésrõl, júniusban pedig megkerestek, hogy vállalom-e a vezetõi feladatot, mert közben az eldõlt, hogy elindítják az iskolát. Az Ipari Reklám és Propaganda Vállalatot akkoriban privatizálták, két területre szakadt szét, s én épp azt terveztem, hogy kilépek onnan. Szabad voltam, így jókor jött a megkeresés, – gondoltam – belevágok!
– De egy korábbi élményem is arra ösztönzött, hogy ebbe az irányba haladjak tovább. 1985–86 körül egy tréningen az egyik pszichológus oktatótársam megkérdezte tõlem, mi az én pályaelképzelésem? Mit akarok kezdeni az életemmel? Azt válaszoltam, hogy 45–50 éves koromig gyakorlati síkon szeretnék tevékenykedni, utána pedig visszamegyek tanítani. 45 éves voltam, amikor felkértek a MÜTF vezetésére. Új intézményt indíthattam az útjára, s ez jó lehetõségnek tûnt számomra.

– Sikerült megvalósítani a terveidet? Ilyennek álmodtad meg az új fõiskolát?
– A gyakorlati megközelítés volt az én fõ célom. Ezt sikerült elérni. Ez ma is a MÜTF-tudat legfontosabb része. Ami talán nem jött be – és ez megdöbbentõ –, én ezt az iskolát nemzetközinek képzeltem el. A külföldi szakmai gyakorlatot mindig fontosnak tartottam. Azt hittem, a diákok nyitottabbak lesznek az Európai Unió felé. De ez pont ellenkezõleg alakult. A hallgatók – úgy tûnik – nem akarnak külföldre menni, a nyelvtanulás iránti érdeklõdés is visszaesett az utóbbi idõkben. Az az igazság, hogy ezen meg vagyok döbbenve.
– Két „bokréta”, ami bizakodásra adhat okot: a Nemzetközi Hét, amelynek keretében egy hálózat tagjaként a fõiskolára nemzetközi tanárok jönnek – bár sajnálatomra az ez iránti hallgatói érdeklõdés is folyamatosan csökken. A másik „bokrétánk” a határon túli képzéseink. 1998-ban az elsõ felsõoktatási intézmény voltunk, amelyik nappali tagozatos felsõoktatást hozott létre a határainkon kívüli magyar fiatalok részére, elõször Szé-kelyudvarhelyen, majd Dunaszerdahelyen. Jó a határon túlra járni, és jó az ott élõ magyar értelmiséget tanítani és feléleszteni.

– Bár ez nem látszik a munkádon, de tudom, hogy már két éve nyugdíj mellett dolgozol. Miért pont most döntöttél úgy, hogy leköszönsz a rektori posztról?
– 1982-tõl mindvégig elsõszámú vezetõ voltam. Ez 28 év! Mindez nagy megbecsülés, jó érzés, de egyúttal megterhelõ is. Pszichésen és szakmailag is. A vezetõi pozícióban eltöltött idõ rajta hagyja a nyomát az ember idegrendszerén. Amit ma be tudok vállalni, hogy továbbra is képzem a marketing szakembe-reket, és igyekszem átadni a felsõvezetõi ta-pasztalataimat. Továbbra is docense vagyok a Közgazdaságtudományi Egyetemnek, ma is részt veszek az ott folyó munkában is.

– Megvallom, én nem látom még ezt a kort. Amióta csak ismerlek, egy dinamikus, aktív, nyüzsgõ embert látok, aki hihetetlenül közvetlen a környezetével, és mindig megtalálja a hangot a diákjaival. Te milyennek látod magad?
– Az talán mindent elmond, hogy vízöntõ vagyok. Innovatív, kreatív, ugyanakkor nem befogható. Nálam a panelek nem mûködnek. Építõ típusnak tartom magam, nehéz idõszaknak mindig azt éltem meg, amikor nem kezdhettem valami újba. Az új az mindig érdekelt, bátran belevágok bármibe, viszont ha kész van, már nem tudok benne maradni. Onnantól már nem nagyon köt le.
– Szervezõ voltam. Fölismerem a lehetõségeket, és nem agyalok rajta sokat, inkább a ráérzéseimre hallgatok – ezzel a módszerrel az esetek nagy többségében sikerre lehet vinni a dolgokat. Sikertelenség? – igen, biztosan volt az is, de nem mélázok rajta, mindig csak elõre figyelek. Az egész világot be tudtam járni szakmai programokkal. Már 1988-ban volt egy magánvállalatom, ami aztán nemzetközi cég is lett, 1996-ban pedig egy másikat is létre hoztam.
– Talán nem szerénytelenség, ha azt mondom, hogy nagyon jó az alkalmazkodókészségem, a hallgatókkal is valószínûleg ezért jó a kapcsolatom. A kérdéseikre nem merev válaszokat adok, a döntést pedig minden esetben rájuk hagyom, mert azt bizony nekik kell vállalniuk.

– Budapestrõl Tatabányára kerültél. Itt is élsz?
– Tatabányán 1992-ben voltam életemben elõször, de nagyon megszerettem ezt a város, sõt ezt a megyét. ’93-ban Tatabányára költöztem, 2000 óta pedig a szomszédos Agostyánban lakom. A kertemre nagyon büszke vagyok, most már szépen „beérett”, s ha oda kimegyek, olyan, mintha nem is a saját kertembe, hanem az arborétumba léptem volna.

– Ezek szerint kitûnõ hely az otthonod a regenerálódásra. Mi az, ami kikapcsol téged, hogyan szoktál pihenni?
– Sokat olvasok, fõleg történelmi témájú könyveket. Az idõ múlásával, ahogy az ember egyre tapasztaltabb lesz, változik a látásmódja. Ezért is izgalmasak az ilyen témájú könyvek. Idõrõl-idõre másképp látom az eseményeket. Sokat utazom hivatalosan és magánúton is. Azt mondhatom, hogy otthon érzem magam az unióban, nekem a határok eltörlése ezért is fontos volt. Tévét sokat nézek és kártyázni is szoktam. Bridzsezek, bár egyre nehezebb összehozni a partikat. A számítógépen azonban naponta játszhatok egy kicsit. Színházba szívesen járok, moziba azonban nem. Ritkán vetítenek olyan filmet, amit csak ott érdemes megnézni.

– Hogyan tovább? Milyen terveid vannak a kö-zel-, illetve a távolabbi jövõt illetõen?
– Most fél évig alkotói szabadságon lehetek. Ez alatt szeretném megírni a Marketingkontrolling címû könyvemet. Ezt már négy éve tervezem. Sok esettanulmány, példa színesíti majd a tankönyvnek is szánt anyagot.
– Szeretném beindítani a Székelyudvarhelyi tagozaton – a budapesti és a tatabányaihoz hasonlóan – a marketing mesterképzést. Továbbra is dolgozni fogok a MÜTF határon túli tevékenységeinek bõvítésén, kiszélesítésén, akár a szakterületek tekintetében, akár a mûszaki képzés exportálása kapcsán. Nyitni szeretnénk a Vajdaság és Kárpátalja felé.
– Mindezek mellett természetesen tovább viszem a tantárgyaimat, hiszen tanár vagyok. Ugyanakkor a kort egyre jobban megérzi az ember, ezért folytatom a szisztematikus visszalépegetést. 2002-ben letettem a Marketing Szövetség elnöki posztját, 2006-ban bejelentettem, hogy 2010-ben már nem pályázok a fõigazgatói posztra, folyamatosan, tudatosan adom le a feladatokat. Most, hogy a fõigazgatói pálcát átadtam, semmiféle sokk nem ért, ezt pontosan így terveztem. Rám innentõl más feladatok várnak.
Cseh Teréz