Alakulóban a várpalotaiság a hatvanéves városban
– Szintén fontos a mezõvárosi múlt – folytatta a polgármesterasszony -, amit aztán felváltott a XX. század elején elindult bányászkodás, majd ez utóbbira épülve az 50-es évek iparosítása. Várpalota lakossága rövid idõ alatt ötszörösére nõtt, az ország minden területérõl érkeztek ide emberek a bányához dolgozni. Az én édesapám is így került a vidékre Zala megyébõl. Az erõteljes iparosítás egyfelõl megváltoztatta a város képét, másfelõl anyagi biztonságot, viszonylagos jólétet biztosított az itt élõknek. Ez így ment a 80-as évek végéig, amikor következett a rendszerváltás, amit az itt élõk igen megszenvedtek. Ez a bánya, és az arra épült egyes ipari üzemek bezárásának volt köszönhetõ. Több ezer munkahely szûnt meg, és ezt a sokkot mind a mai napig nehezen heverte ki a város. Ma nagyon sokan kénytelenek távolabbi településekre elutazni munkalehetõségért. Jelenleg ebben a kettõsségben élünk, hiszen még sokan emlékeznek a régmúltra, és felemlegetik azt, hogy az egy könnyebb idõszak volt, és nehezen élik meg, hogy most ez másképp van.
– A múlt árnyékában milyen mozgástere van az önkormányzatnak?
– A korábbi intézményrendszer jelentõs része megmaradt, viszont a pénztelenség látszik, mert nagyon sok felújítás, beruházás elmaradt a város szûkös lehetõségei, illetve a kistérség által környezetvédelmi rehabilitációs programra a 90-es évek közepén felvett ún. japán hitel (amit most szerencsére elengedtek) törlesztése miatt. Jelenleg e tekintetben fordulópontot élünk, hiszen az összességében elengedett 3,5 milliárd forintnyi összegbõl Várpalotára majdnem 2 milliárd jutott. Ezzel egyébként már a magyar államnak tartoztunk, tehát nem volt egy klasszikus devizahitel. Így mostanság lehetõségünk van fejlesztésekre. Nagyon sok pályázatot adunk be, és megpróbáljuk intézményeinket, amennyire lehet, korszerûsíteni. Persze vannak még futó, és befejezett pályázataink is. Ez utóbbiak közül kiemelkedik a Thury-vár rekonstrukciója, amely 2011-ben fejezõdött be, közel egymilliárd forintból sikerült felújítani és látogatóbaráttá, érdekesebbé tenni. Folyamatban van az emelt szintû járóbeteg szakellátásos pályázat, illetve Tési domb rehabilitációja. Itt sok minden megvalósulhat, parkolókat, házakat, utakat újíthatunk fel. Egy helyi termékeket népszerûsítõ pályázaton is nyertünk, ami azt jelenti, hogy a környékbeli bakonyi gazdáktól, lehetõleg elsõ kézbõl lehet majd jó minõségû, friss árut olcsón megvásárolni. Erre a célra a volt bánya-orvosi rendelõt fogjuk felújítani mintegy ötvenmillió forintból. Nagy összeghez juthat most a város két sportszakosztálya is. A látványsportágakra vonatkozó társasági adókedvezmény jóvoltából 62 millió forintot tudunk fordítani a kézilabdára és a focira, elsõsorban utánpótlás-nevelésre, 20 millió forintot pedig létesítmény-fejlesztésre. Ebbõl a Gál Gyula Sportcsarnokban elsõsorban az öltözõket szeretnénk felújítani. Korábban nyertünk hatmilliót, amelybõl térelválasztó, illetve egy mozgássérült mellékhelyiség kialakítására kerülhet sor. A sportcsarnok egyébként is nagyon rossz állapotban van, ezért beadtunk egy energiahatékonysági pályázatot is a teljes külsõ szigetelés, fûtéskorszerûsítés és nyílászáró csere érdekében. Belekerült a projektbe a polgármesteri hivatal nyílászáró cseréje illetve fûtéskorszerûsítése is, valamint ugyanez a Várkert Általános Iskolánál, ami a város legnagyobb iskolája. Bizakodunk abban, hogy pozitív bírálatot kapunk ebben az esetben is.
– Létezik olyan, hogy várpalotaiság?
– Igen, ez szerintem egyre inkább kezd kialakulni, mert felnõtt egy generáció, amelyik már várpalotainak érzi magát. Igyekeztünk a várossá avatás 60. évfordulójának ünnepségeit is úgy megszervezni, hogy az ne csupán egy protokolláris rendezvény legyen. Az óvodásoktól kezdve a kilencven évesig mindenkit be akartunk, és be is tudtunk vonni. A gyerekeknek például a Pegazus Bábszínház tartott egy nagyszerû délelõttöt, olyan játékokat találtak ki, amelyben a kicsiknek meg kellett védeniük várpalotaiként a várat. Az iskolásoknak szervezett vetélkedõ is a várpalotai ismeretekrõl, a várpalotaiságról szólt. A gálamûsorban a városból elszármazott, illetve valamilyen kapcsolatban álló mûvészek léptek fel, a nagyon jó visszhang azt bizonyítja, sikerült megmutatni, hogy milyen értékekkel is bír Várpalota. De a fotókiállítás, Leitner Feri bácsi könyvbemutatója, a képzõmûvészek kiállítása, az iskolai színjátszók bemutatkozása, a városrészek sportvetélkedõje is nagyon jól szolgálta ezt a célt.
– Milyennek szeretné látni Várpalotát negyven év múlva, a várossá avatás századik évfordulóján?
– Ma – én úgy látom – Palota egy kicsit elzárt város. Sokan sok mindent tudnak például a várról, a Trianon Múzeumról, sokan látogatják a rendezvényeinket, és rácsodálkoznak, hogy jé, de szép hely, és még sosem jöttem be megnézni! Szeretném, ha mindenki ezt mondaná, és ne csak az jusson eszükbe az embereknek rólunk, hogy ez egy iparváros, amit régen a piszkos tizenkettõ közé soroltak, most meg télen állandóan szmogriadó van benne! Fontos az is, hogy a meglévõ ipari parkba végre új befektetõk jöjjenek. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor kettõ, nyolcvan fõt foglalkoztató üzem indulhat 2012-ben, és remélem, hogy a következõ negyven évben még számos cég követi a példájukat!
vk.