– Mit érezhet a lábatlani polgár a várossá válásból és uniós csatlakozásunkból?
– Az uniós csatlakozással kezdeném – mondta Török István. – Konkrétan érezhetjük a hatását, hiszen a Duna túlpartján Karva községgel jelentõsen bõvültek kapcsolataink. Május elsején egy napra határnyitást rendeztünk, motorcsónakokkal közlekedhettek a két part között az emberek. Nem akarjuk megvárni a schengeni idõpontot, hiszen a lehetõségeket kihasználva – az itteni vállalkozók nagy örömére – a korábban magas munkanélküliségben élõ karvaiak közül sokan járnak át dolgozni Lábatlanra és környékére. Szeretnénk még az idén végleg megnyitni a határt, kishajó közlekedhetne egy jól behatárolt populációt szállítva a Dunán, így nem kellene több órás kerülõt tenni az itt dolgozó felvidéki magyaroknak. Tóth Tibor karvai polgármester kollégámmal megtettük a szükséges lépéseket a magyar illetve a szlovák belügyi szervek felé, hogy mielõbb engedélyezzék ezt nekünk.

– A várossá nyilvánítás – folytatta Schantzl Edit jegyzõ – együtt járt településünk épülésével-szépülésével. A Gerenday-ház és környéke, a városközpontban felépült új társasház, a Tulassay-ház és park felújítása, a Március 15-e tér rekonstrukciója, azoknak az embereknek emlékének ápolása, (Gerenday, Dr. Tulassy, Nedeczky) akik sokat tettek a városért azt jelzi, hogy polgáraink kezdenek visszatalálni gyökereikhez. Ezt bizonyítja civil szervezeteink fokozódó aktivitása is.

– Az eredmények sajnos nem feledtetik a városon átmenõ fõút okozta problémákat.
– A tízes út kérdése örök problémánk – tájékoztatott Kiss Gábor. – Az elkészült megyei rendezési terv közlekedési szempontból negatívan érinti Lábatlant. Például nem tartja fejlesztésre érdemesnek a Bajót és Bajna felé vezetõ utat. Pest és Tát között megoldódik a probléma, Nyergesújfalu-Lábatlan-Süttõ vonatkozásában pedig közösen kell megtalálni a megoldást.

– Nálunk sajnos nincs elég fantázia – tette hozzá Török István – a tervezõk, hivatalnokok részérõl. Szerintem nem a pénzhiányt kéne okolni, hanem gondolkodni kellene. Elõször ismerjük fel a problémát, aztán jelöljük ki a feladatokat, majd próbáljunk forrást találni hozzá.

– Számos feladatot fogalmaztak meg 2005-re.
– Ha csak felsorolom – pillant jegyzeteibe a jegyzõ asszony, – akkor is rengeteg. Sikerült kialakítanunk egy teleházat, E-pontot, amelyet az igények alapján máris bõvítenünk kell. Itt van a mûvelõdési ház rekonstrukciója, a fõutca kipofozása, a Zalka lakótelepi bérlakás és irodák, a tornaterem és az uszoda építése, a Duna-part rehabilitációja, a Szent István tér és a kerékpárutak kérdése, no meg nagy idegenforgalmi vonzerõt jelentõ elképzelésünk, a borház kialakítása. Egyszóval van mit tenni.

– 2000-tõl sikerült környékünknek csatlakozni az ászár-neszmélyi borvidékhez – mondta Török István –. Gyönyörû, vadban gazdag erdõségekkel vagyunk körülvéve, mindezeket szeretnénk hasznosítani turisztikai szempontból. Megvásároltunk egy nagy, régi pincét, elé épül a borház, amely a bor-erdõ-vadászat hármasának adna helyet. A pincében a borok, a földszinten trófeagyûjtemény, az emeleten pedig konferenciaterem és melegkonyha várná az ideérkezõket. Pályázatunkat immár beadtuk, 90%-os támogatásban reménykedünk, és 2006 nyarán adnánk át az épületet.

– Kik tettek legtöbbet tavaly Lábatlanért?
– Ki kell emelnem polgármesterünket – sorolja Schantzl Edit, – akinek munkáját díszpolgári címmel köszöntük meg a városavatón. Lábatlanért Emlékplakettet kapott Dinnyés István, aki tíz éve dolgozik a képvi-selõtestületben. A civil szervezõdések közül minden elismerést megérdemel a Hagyományõrzõ Csoport, a Petõfi Iskola „A mûvészet nem ismer határokat” projektje, valamint a Református Kórus. Velük, és a település érdekét mindenek elé helyezõ, konstruktív önkormányzati testülettel közösen hisszük, meg tudjuk valósítani terveinket!