Ahol mindennap megélik az ökumenét

– 2008-ban kerültem ide – kezdte beszélgetésünket Író Sándor -, megkaptam a vérteskethelyi, a császári és a szákszendi plébániát is. Látva az épületek állagát rögtön azon gondolkoztunk, hogyan, és milyen forrásból lehetne a leromlott állapotú templomokat felújítani. Az MNVH pályázatán sikeresen szerepeltünk – az egyházközségeknek sajnos banki hiteleket kellett felvenni az utófinanszírozottság miatt -, és elsõ ütemben megcsináltuk a császári, illetve a vérteskethelyi templom tetõszerkezetét. Ezt követõen szintén pályázatból a szákszendi Munkás Szent József Templom tetõszerkezete újult meg, de ezzel még nem végeztünk, hiszen maguk a templomok is elég rossz állapotban voltak. Rájuk fért már a külsõ felújítás, nemcsak kívül, hanem a vizesedés a belsõ teret is érintette. Császáron Dorfmeister freskók díszítik a falakat, ami külön veszélyt jelentett. Beadtunk egy újabb pályázatot az MNVH-hoz és sikeresen elnyertük a császári templom teljes külsõ vakolatának a cseréjét, illetve a torony rendbehozatalát. Egy különleges, REVERSION elnevezésû víz- és sótalanító rendszer került bele a falakba, és ezt a rendszert kiépítettük Vérteskethelyen is, így a templomok külsõ védelme megoldódott: nagyon szárazak a falak, még az ilyen esõs idõjárás után is, mint amilyen az elmúlt idõben volt. A szákszendi Szent Õrzõangyalok Plébániatemplomra nyert pályázatnál nem kellett a bankokhoz fordulnunk, kamatmentes hitellel kisegített bennünket az Egyházmegye. Sokan kérdezik, miért van szükség a templomok felújítására, miért nem az emberek életszínvonalának növelésére költik ezeket a pénzeket? Szerintem mindkettõre szükség van ahhoz, hogy az emberek egy kicsi erõt nyerjenek. A templom nemcsak egy spirituális hely, ha valaki rátekint egy templomra a falu közepén, láthatja, hogy az ott élõk mennyire becsülik meg a történelmi múltat, értékeiket. Isten háza közösségépítõ hely is, ahol összejönnek az emberek és gyakorlatilag a születéstõl a sírig elkíséri õket.

– A templom – vette át a szót Beke Gyöngyi – a közösségi életnek egy nagyon-nagyon fontos színtere. Faluhelyen talán még jobban, mint városon, hiszen a hívõk aránya magasabb. Nálunk két felekezet van, a római katolikus és a református. Császáron nincsenek vallási ellentétek, jómagam annak ellenére, hogy református vagyok, a plébános úrral is jó kapcsolatot ápolok. Sokat dolgozunk együtt például a Wolmuth Ferenc Alapítványban is, mely mártír papunk emlékezetét õrzi és ápolja. A jótékonysági bálok szervezése is ökumenikus, még együtt is szoktunk szerepelni, a plébános úr énekel, és én kísérem zongorán. Vannak mûvészkörökben ismerõsei, például Vastag Csabával együtt énekelték az Ave Mariá-t, és a császári polgármester kísérte õket zongorán!

– Én nagyon meglepõdtem – folytatta a plébános úr – mikor idekerültem, mert olyan nagy szeretettel fogadtak a reformátusok, amilyenre egyáltalán nem számítottam. Itt Császáron nincs olyan, hogy református, katolikus, itt keresztény ember van. Az ökumené nem egy napon történik, mint máshol, hanem a mindennapokban megéljük ezt. Ferenc pápa is kiemelte nemrég egy beszédében, hogy az Isten nem katolikus.

– Visszatérve a templomra – zárta beszélgetésünket Író Sándor -, nagy öröm számukra, hogy a Dorfmeister oltárképeket megtalálták. Valahol titkon éreztem, hogy elõ fognak kerülni, mert az elmúlt években nem pótoltuk a helyüket. Most épp a restaurálásuk zajlik, eltüntetik a barbár csonkítások és rongálások nyomait, megtisztítják a képeket, és rendbe hozzák a szétvert kereteket. 2016. december 31-ig kell, hogy a festmények visszakerüljenek eredeti, méltó helyükre. Wolmuth Ferenc atyával kapcsolatban – aki a falu példaképe és mártírja felekezettõl függetlenül – el kell mondanom, hogy nagyon szeretnénk, ha a Boldoggáavatási eljárása elindulna, és az ügyben már meg is tettük az elsõ lépéseket. Hála Istennek eddig pozitív a visszaigazolás a püspökség részérõl is, mindenki úgy gondolja, hogy érdemes, és kell is ezzel foglalkozni, így lehetne Komárom-Esztergom megyének egy újabb szentje. Wolmuth Ferenc nem csupán a kommunista ideológia áldozata, hanem egy összefogás megtestesítõje, hiszen mindenki megmozdult az õ életéért. Az embereken sokszor eluralkodik a gyûlölet és az önzés, de amikor õt kivégezték, nem gyûlölettel beszélt, hanem pont az ellenkezõjérõl, és erre érdemes odafigyelni: ne engedjünk teret a gyûlöletnek, mert az nem azt öli meg, akit gyûlölünk, hanem önmagunkat!

Veér Károly