Titkot mutatni, miközben a titok rejtve marad

Szentes Ottokár Sárkeresztesen él és alkot. A magyar kultúra napján nyílt meg legújabb tárlata a megyeszékhelyen. Kísérletezõ festõ. Kísérletezik önmagával és a világ dolgaival, miközben egészen egyedi mûvészetet hoz létre. Mûvészetének egyik pólusa az idõtlenséget árasztó, rendkívül finom színhatású festészete, másik pedig az a különös, nem szó szerint értelmezhetõ világ, amelyben a titkokat elegyíti a rációval. Mûvészetében még sincs kétféleség, mint mondja. Képein mind két esetben a természet és az ember jelenik meg, csak más módszerekkel.

– A mûvészet valójában arról szól, hogy az ember kreatívan próbál gondolkodni, és olyan arcát mutatja meg a világnak, ami az õ közvetítése nélküle nem látható. Engem is folyamatosan képi és emberei hatások érnek, ha megyek az utcán, ha kirakatokat nézek, kerítésen egymásra ragasztott, félig letépett plakáthalmazt, ha öreg tárgyakat találok a poros padláson, vagy szeméttelepen. Egymáshoz nem illõ dolgok kerülnek egymás mellé eközben kollázs és montázsszerûen, ami elindít egy gondolkodási folyamatot bennem, egy nem verbális megfo-galmazást, s ami azt érzékelteti, hogy a mûvész szemszögébõl minden másként is értelmezhetõ, mint amilyen az a valóságban.

– Absztrakt képeivel is azt a valós világot gondolja tovább valójában, amiben él és létezik?
– Az absztrakt mûvész is a valóságot reagálja le a maga formanyel-vével. Sok esetben azt, hogy a világ emészthetetlen, alkalmatlan emberi létezésre. Káosz van, nem találja benne magát megfelelõ helyen az ember. Máskor azt sugallja képeivel, hogy rend és harmónia van, a képekben matematika, arányok és súlypontok, s ezek segítségével hoz létre az üres felületen egy olyan világot háromszögekbõl, körökbõl és mértani idomokból, ami valamiféle összeszedettséget, harmóniát állít a káosz helyébe példaként.

– Ön egy nagyon derûs világot hoz létre absztrakt képeivel. Az ember sétál közöttük, és jó kedve lesz tõle. Ön tehát azt akarja kivetíteni mûvészetében, hogy jól érzi magát ebben a világban?
– Vannak a világban drámák, vannak súlyos gondolatok, példaként fel lehet mutatni tragédiákat, és egyértelmûen helye van életünkben ennek a gondolkodásnak is, én mégis olyan képi világot szeretnék teremteni, akár festészetemben, akár a kísérletezõ absztrakt tárgyakat felvonultató alkotásaimban, hogy jól érzem magam, ha alkothatok. Munka közben fel-felröhögök, s azt mondom magamnak:– De hülye vagy, hogy ilyenek jutnak az eszedbe! S közben arra gondolok, ha nekem ilyen jó kedvem van ettõl, feltehetõen, azok is jókedvûekké válnak, akik a kiállító teremben találkoznak dolgaimmal, s talán azt hiszik: – Ez sem egy anyától született!

– S ebben a kísérletezõ mûvészetben találkozik ember a természettel?
– Ezek a képek a modern és posztmodern határán születnek. Benne vannak az esetlegességek, a füvek, az ázott papírok, a vasdarabok, a fejlõdõ, lüktetõ, nem igazán gatyába rázható organikus világ. S benne vannak a szabályok, mert ezek a képeken kimért mértani formában, szigorú üveglapok között jelennek meg, amit a szerkesztõ ember pontosságával rakok össze. Ennek van egyfajta kontrasztja, s ez mutatja meg mindazt, amirõl mai világunk szól. Meddig tarthatja kontroll alatt az ember a természetet, és mettõl nem avatkozhat be rendjébe. Hol a határ, a végsõ pont, amin nem mehet tovább.

– Van egy másik mûvészi világa is, festészete. Ez a titkokkal teli világ. Nem karakteres ez a táj, inkább álomszerû. Olyan, mintha ég és föld között lebegne minden. Hogyan jön ez a kétféle stílus össze egy ember mûvészetében?
– Nincsen ebben semmi titokzatos. Van egy látvány, egy táj, ahol az ember megfordul, és megszereti ezt a tájat annyira, hogy megörökítse. Közben átalakítom, átfogalmazom élményeimet, így aztán a természetet egyszerûen megörökítõ képeken is megjelenik az absztrakt egy folt, egy pacni vagy festékcsorgás formájában. Létrejön ezáltal egy szép felület, miközben konkrét váza van a tájnak. A titok ebben van. Miért alakult át, mitõl lett más, mint az eredeti látvány. Ezért nincs a mûvészetemben kétféleség. Mind a két esetben harmóniát és derût, valamiféle szépséget fogalmazok meg egy bizonyos formában. Ez jut el az emberekhez. Ahhoz is, aki az egyik fajta stílusra, s ahhoz is, aki a másikra vevõ. A titkok egyébként nagyon fontosak. Titkok nélkül nem érdemes igazából csinálni semmit, de nem is érdemes megfejteni ezeket. A mûvészet olyan, mint egy nõ. A természetnek, a szépségnek, egy nõnek, egy képnek a titok a lényege.