Új virágkor helyett szenvedés és halál

1938-ban Felvidék visszacsatolása után a „két Komárom” újra egyesült. Az egyesített Komárom lakossága 30.842 volt, az északi városrészen 21.957-en, a déli városrészen 8.885-en laktak. Észak-Komáromban a rövid katonai közigazgatást az év végén polgári közigazgatás váltotta fel, és Fülöp Zsigmond a korábbi városbíró lett a polgármester. 1939-ben a belügyminiszter a déli városrész építésében szerzett érdemei alapján Alapy Gáspárt nevezte ki az egyesített Komárom polgármesterévé.

Lengyelország 1939. szeptember 1-jei lerohanása után a megmaradt lengyel szárazföldi és légierõt kimenekítették Romániába és Magyarországra, és a magyar-lengyel közös határon civil menekültek is érkeztek. Komáromban a Duna mindkét partján voltak lengyel táborok: az erõdökben, a werkekben, a laktanyában, az utászok bázisán. A háború újra visszahozta Komárom katonaváros jellegét. Északon a katonaság számára az Öregvár épületei, a tiszteknek a Tiszti Pavilon lakásai álltak rendelkezésre. A Nádorvonal erõdjeiben különbözõ alakulatok gyakorlatoztak, a hidászlaktanyában helyezték el a munkaszolgálatosokat. Délen a huszárlaktanya, a Monostori erõd, mellette az árkász tábor, továbbá lõszerraktárak, gyakorlóterek és lõterek szolgálták a honvédséget.

A honvédelmi törvény és a hadigazdaság átalakította Komárom gazdasági életet. A város termelõ üzemeit (hajógyár, lengyár stb.) hadiüzemeknek nyilvánították. A közellátás biztosítására létrehozták a közélelmezési hivatalt. Kenyér- és lisztjegyet vezettek be, és a húsfogyasztás csökkentése érdekében már 1939 decemberétõl a hét kettõ, késõbb három napját „hústalan napnak” nyilvánították, és korlátozták a vendéglõben felszolgálható ételeket. 1940-ben bevezették a cukor- és zsírjegyet, 1942-tõl a tejjegyet. A terhes anyák, 14 éven aluli gyermekek, betegek és idõseken kívül csak a hadikórházakat látták el tejjel. Komárom zsírellátásának céljából a város létesített egy sertéshizlaló telepet. A jegyek beváltását 1944 õszéig biztosították, a közellátás rendszere addig lényegében mûködõképes volt. A háborús körülmények miatt folyamatos katonai behívások történtek. Nemcsak a sorköteles korosztályra, hanem a „katonaviseltekre”, a tartalékosokra is szükség volt. A tartalékosból tényleges szolgálatba helyezett kisbirtokosok, kisbérlõk nehéz helyzetbe kerültek, mert katonáskodásuk ideje alatt nem volt ki elvégezze a mezõgazdasági munkákat. Az állam ezért gondoskodott az otthonmaradt családtagokról, segélyt, családi pótlékot fizetett a távollét idejére.

A honvédelmi törvény munkaszolgálatra kötelezte a fegyveres honvédelemre alkalmatlannak talált személyeket. Az 1942:XIV.tc.  értelmében a zsidók vagy zsidónak minõsítettek honvédelmi kötelezettségüknek csak kisegítõ munkaszolgálattal tehettek eleget. Komárom északi városrészében az Öregvár melletti hidászlaktanyában volt a munkaszolgálatosok bevonulási helye, és itt szervezték századokba, majd irányították tovább állomáshelyükre. Késõbb, a további bevonulások miatt egyre csökkent a munkaerõ-létszám. Komáromban a helyi munkák végzésére munkaszolgálatos századokat tartottak az Igmándi erõdben, a Méntelepen, a Lengyárban és Észak-Komáromban.

1941-ben, Magyarország tényleges hadba lépésével, Komárom bevonulási központ lett, így a katonaság létszáma fokozatosan emelkedett. Már a laktanyák és az erõdök nem tudták befogadni a frontra induló alakulatokat, azokat a város közösségi helyein, (iskolák, mûvelõdési ház, testületi székház stb.) vagy gazdasági épületekben helyezték el. A hadiállapot beállta után több magyar várost bombáztak szovjet repülõgépek. 1941. augusztus 18-án reggel Komáromot bombatámadás érte. Egy szovjet távolfelderítõ repülõgép nagy magasságból 10 db repeszbombát dobott le a Dohánybeváltó környékére. Két ember könnyebben megsebesült, egy dohányraktár megrongálódott.

Míg messze, az ország határain kívül folyt a háború, a hátországi Komárom lakosai megszokott életüket élték. 1941 decemberében nagyszabású kulturális rendezvénysorozatot, „Mûvészeti heteket” rendeztek. Az irodalmi, zenei esteken, kiállításokon helyi mûvészek mellett országos hírességek is felléptek. A keleti front súlyos veszteségei után csak ismeretterjesztõ és mûvészeti kulturális rendezvényeket szerveztek, tekintettel a fronton harcolókra és a gyászolókra. Az egyesített Komárom a háborús évek alatt is fejlõdött, épült. Építettek munkáslakásokat, óvodát, iskolai tornatermeket. Átalakították, felújították a fõgimnázium, a városi fürdõ, a lovassági laktanya épületeit. Megjavították az utakat, beruházások voltak a vízellátás, csatornázás, árvízmentesítés és útépítés terén.

A német megszállás után sorra jelentek meg a zsidókat korlátozó törvények, rendeletek. 1944. április elején megérkezett a városba a Gestapo, mely parancsnokságát az észak-komáromi Király püspök utcában rendezte be. A zsidókat elõször „összeköltöztették”, azaz kijelölt gettóba kényszerítették, üzleteiket, vagyonukat zár alá helyezték. Alapy polgármester halogatta az intézkedéseket, de kötelezték azok végrehajtására. A komáromi és a környékbeli zsidók gyûjtõtáborát Komáromban a Monostori erõdben rendezték be. Komáromból két transzport indult, június 13-án és június 16-án, mikor is Kassán keresztül Auschwitzba szállították az itt összegyûjtött 5.040 fõt. A vészkorszak komáromi zsidó áldozatainak száma összesen 1.922 fõ volt.

Komáromot földrajzi helyzete többszörös stratégiai támadási célponttá tette: kelet-nyugat, észak-dél országos fõút, ugyanilyen vasúti csomópont, Duna, mint vízi szállítási út, továbbá a vasúti és közúti hidak. Mégis az elsõ amerikai bombázás nyáron, az olajipari célpontok támadásakor érte a város déli részét. 1944. július 2-án találat érte a lengyárat, a Temetõ utcában több családi házat, a laktanyában egy raktárt.

Augusztusban Alapy Gáspár polgármester korára, és egészségi állapotára hivatkozva nyugdíjba vonult, helyette dr. Megay Lászlót, Ungvár volt polgármesterét nevezte ki a belügyminiszter. Az új polgármester szep-tember elején költözött Komáromba, s töltötte be tisztségét 1945 márciusáig.

A város elleni amerikai stratégiai légitámadások októberben történtek. Az 1944. október 7-i elsõ tervszerû bombázás célja a teher- és rendezõ pályaudvarok megsemmisítése volt, a város mindkét részén. Óriási károk keletkeztek a pályaudvarokon, vasúti szerelvények semmisültek meg, a sínpályák felszaggatódtak. Az állomásokhoz közeli utcákban családi házakat taroltak le a bombák, a támadásnak sok sebesültje, s közel 50 civil áldozata volt. Pontosan egy hét múlva, október 14-én, újabb légitámadás érte Komáromot, ezúttal a bombázás a vasúti híd ellen irányult.

Pár nap múlva, az 1944. október 15-i nyilas hatalomátvételt követõen a Nyilaskeresztes Párt körzeti megbízottja Wojtowicz Richárd, és fia, ifj. Wojtowicz Richárd, az új fõispán, tömeges letartóztatásokról rendelkezett. Elõször a megye és a város volt vezetõit, köztük a nyugalmazott polgármestert, Alapy Gáspárt is letartóztatták, „zsidópártolás” vádjával. A foglyok a Monostori erõdbeli vizsgálati fogság után a Csillagerõdbe kerültek. Ugyanott raboskodtak a fõispán, a fõjegyzõ, és a környezõ települések vezetõi mellet különbözõ felekezetû papok és politikai foglyok. A Csillagerõdbe helyezték át a fõvárosi Margit körúti fegyház foglyait, de ide szállították a deportálandó cigányokat is. A Csillagerõdbõl folyamatosan szállítottak el rabokat Flossenbürg és Dachau táborokba. Alapy Gáspárt is deportálták Dachauba, ahova december 21-én érkezett meg, és itt halt meg 1945. február 2-án. De-cember 27-én a Csillagerõdöt kiürítették, a rabokat gyalogmenetben Németországba indították. Az erõdben csak a készenléti munkára visszatartott munkaszolgálatosok maradtak.

Decemberben nagy német és magyar csapatmozgások voltak Komárom környékén, ezzel összefüggésben megszaporodtak a szovjet felderítõ repülések, és elkezdõdtek a szovjet légi támadások, és taktikai bombázások. Budapest körülzárásának megakadályozására nagyszámú német erõt vontak össze Komárom térségében. A szovjet csapatok december közepén már Esztergom megyében voltak, és Neszmély valamint Dunaalmás elfoglalásával az almásfüzitõi olajfinomítót, és Komáromot veszélyeztették. Az év végén újabb német páncélos alakulatok rakodtak ki Komáromban, melyeket késõbb a fõváros felszabadítását célzó „Konrad” hadmûveletekben vetettek be.

1945. újév napján a német páncélosok eredményes csapást mértek a jobb parti Komáromtól délre álló szovjetekre, és az akció eredményeként Bicskéig jutottak. Január 6-án azonban megindultak a szovjet páncélosok a Garam vonalától a Duna bal-parti oldalán, és a Szent László hadosztálynak súlyos veszteségeket okozva eljutottak Komáromig. A támadást a városban tartózkodó német alakulatok visszaverték, és egyheti véres csatában súlyos veszteségek után visszavonultak a szovjet páncélosok. Tavasszal újból támadtak az angolszász légierõk. Dél-Komárom teherpályaudvara volt a cél, de bombák estek a vasútvonaltól jóval délebbre is. A támadásnak a jelentõs anyagi károk mellett halálos áldozatai is voltak.

A szovjet csapatok a 2. és 3. Ukrán Front fõerõivel 1945. március 16-án indították meg támadó hadmûveletüket Bécs−Pozsony irányába. Komáromot délrõl a szovjet 2. Ukrán Front 46. hadserege támadta. A kialakult frontvonal kemény küzdelem árán volt csak tartható. Mocsa határában napokig tartó ádáz, véres harcok folytak. A környezõ községek katonai kiürítése után a magyar és német alakulatok Komárom védelmére összpontosítottak.
Március 28-án reggelre a dél felõl támadó szovjet lövészhadosztályok betörtek a komáromi déli hídfõ védelmébe, a támadó szovjet csapatokat csatarepülõk és bombázórepülõk támogatták. Az itt maradt lakosság az ostromot óvóhelyeken vészelte át.

A védõk heves utcai harcok után visszavonultak Észak-Komáromba, majd a hidakat felrobbantották. A déli részen rekedt német erõket a megszálló szovjet csapatok megsemmisítették, s ezzel a komáromi déli hídfõt teljesen felszámolták. Komárom északi része is sokat szenvedett az ostrom alatt. Március 29-én számos civil áldozatot követelõ nagy szovjet légitámadás volt a szárazföldi hadmozdulatok támogatására. A szovjet csapatok átkeltek a Dunán, és folytatták a német csapatok üldözését. Március 30-án, nagypénteken, súlyos harcok után Észak-Komáromot is elfoglalták, így a Dunától északra fekvõ városrész is szovjet kézre került. Húsvét után, még tartottak a harcok, mikor megint „kettévágták” Komáromot. A Duna ismét országhatár lett, és a városrészek már más országban kezdték meg az újjáépítést.

Rabi Lenke