Versírók szerkesztõségünkben
Herendi Judit: Éji varázs
Felszállt az égre az éji varázspor,
Elfútta könnyem a hajnali szél
Körberagyognak a csillagok csendben,
Jégtakaróban a nappali dér.
Miért vagy a távoli tátongó ûrben
Hervad a sorsod, a semmire vár
Elhamvadt régen a téli virágszál
Tova tûnt minden, mi tavaszra vár.
Szótlanul hívnak az angyalok szépen
Kérdezik, hol van a selymes, a nyár
Hallgatok, tétlenül várom a csendet
Hallom a szellõt, ahogy muzsikál.
Porlad az álmom a nappali ködben
Hamvait szótlanul szórja a szél
Hontalan tündérek állnak elõttem
Nem sejtik, holnap már itt van a tél.
Felszállt az égre az éji varázspor,
Elfútta búmat a hajnali szél
Körbeölelnek a gyermeki álmok
Rám borul csendben a reggeli fény.
Herendi Judit: Esti dúdoló
Lassan halkan rõzse roppan,
Szívem mélyén dallam lobban.
Dallam lobban – csendben, halkan,
Kék parázsban elpirultan.
Rõzse roppan, szélcsend toppan,
Ezüst tóban tündér csobban
Tündér csobban, szépen árván,
Arany holdnak szivárványán.
Csak csend csendül,
Csak csend mozdul
Csak csermely csobog,
S a rõzse ropog.
M. Tóth Sándor: Fényesedõn
Felhõnek bomlik a mérge
hamvas lágy pihe úszik az ég peremén
száz könnycsepp billen a bokron
bimbók tétova illata lobban elém
Langy pára lengi a völgyet
kõkoronázta szirtnek a lábainál
szellõben frissül a lelkem
tegnapi gondom a múlté, messzire száll
Mennyboltunk éteri égbõl
szikrasugárral hinti a hûlt habokat
rám csillan, gyöngy a füzére
fényölelésben álmodom új dalokat
M. Tóth Sándor: Betört lovak
Tegnap miénk volt még a tisztás
ügetve jártunk réteket
csikói tánctól nõtt a lábunk
egünk húzott ránk felleget
Ma már riadt felismeréssel
nyerítjük át az éjszakát
patánk kaparja napvilágra:
elég: a pányva visszaránt
Barát, ki most is messzeszállsz még
szabadságoldó szárnyakon
meséld el, hogy itt ragadt
a megbélyegzett fájdalom
A horpaszunk remegve rándul
sörényünk rossz kötélcafat
és mégis itt ma azt reméljük
a síkság ott künn megmaradt
Habot vet már a láthatár is
a holdfény felhõhátakon
horkantva szól a szél, vonaglik
tompulva tûrõ dombokon
Veér Károly: Veled
Órák telnek
s perceket számolok
míg hajlatod értem párolog.
Gyémántfényben látlak.
Arcod a tûz,
hajadból selymet szõ a nap.
Örömjajod dalként árad,
te szirénszavú nõalak!
Úszom, és merülök benned,
távoli álom-föld domborodó melled…
Fürödni akartál – szökõkutad lettem,
s most megtisztulva szenderegsz
mellettem.
(1978)
Veér Károly: Disszonancia
(Kodály Zoltánnak)
Tanár úr! A hang hamis,
mit tisztának álmodott,
bár azóta – azt mondjuk –
semmi sem változott.
A szólamok magukban szépek,
de ha együtt áll a kar,
mindenki fújja a magáét!
Sose lesz tiszta a dal…
Tanár úr! Ébredjen!
A forrás mérgezett!
Felfordult a szarvas,
mely inni érkezett!
(1981)