A Sümeghez közeli Csabrendeken élõ Dr. Mészáros István 52 esztendeje gyakorolja a belgyógyász hivatást. Úgy érzi, fél évszázados praxisa alatt az orvostudomány és a gyógyszerész szakma szédületes fejlõdését kísérhette figyelemmel, ami bizakodással tölti el még ma is, 77 évesen, amikor arról álmodik, hogy hamarosan lesz elég ideje befejezni egy alattomos betegségrõl szóló orvosi szaktanulmányát.

Bár beszélgetésünk elején a Tapolcai Városi Kórház egy alagsori irodájában találkozunk, rövidesen kiderül, hogy ennél sokkal izgalmasabb helyszín õsi járatai kacskaringóznak alattunk, a 15-17 méteres mélységben. Egy karsztvizes barlangrendszer termei és szikla folyosói találhatók itt, amelynek emberkéz által alig érintett zugaiban asztmás betegek keresik a megkönnyebbülést és a gyógyulást. Van, aki szunyókál, mások olvasgatnak, a visszatérõ páciensek beszélgetnek egymással és akadnak, akik inkább ultizással múlatják az idõt. Egy-egy kezelés csaknem három óra, valahogy el kell tölteni, hisz nem történik semmi, csak a mélységes csendben és félhomályban minden lélegzetvételnél elárasztja a tüdõt a hûvös, kristálytiszta barlangi levegõ. Hideg van, idõnként egy-egy kövér vízcsepp hull alá a nedves sziklákról, majd visszhangos csobbanással elterül az odahelyezett edények valamelyikében. Nem barátságos környezet, sokaknak mégis az életet, a szabad levegõt jelenti.

Amikor kórházigazgató volt itt, több mint 17 esztendõn át, maga Mészáros doktor is kétkedéssel látott neki annak idején e terápia kifejlesztésének, elmondása szerint nem hitt benne. Mára megváltozott a véleménye:

– Jól látható a barlang terápia rendkívül kedvezõ hatása. Lényeges a pszichés hatása is, de természetesen objektív tényezõk is vannak, ilyen a tiszta, pollenmentes levegõ. Egyre nagyobb arányban jelennek meg a levegõben a vegyi anyagok, amelyeknek nagy része mérgezõ, hajlamosít az asztmára, illetve kiváltja azt. Évrõl évre több betegnek van szüksége erre a gyógymódra.

Minden intõ jel – betegségek, globális felmelegedés, talajerózió, árvizek, az állatvilág pusztulása – ellenére azonban, évrõl évre kevesebb a fa és az erdõ. Irtják a hegyeinkben, az utak és bicikli ösvények mentén, az építkezések és közmûfektetések kedvéért, sõt a környezetkímélõként emlegetett bioenergia oltárán is feláldozzák. Pótlásukról már senki nem gondoskodik. Pedig egyedül a nagykiterjedésû, lombos felületek képesek a széndioxid-oxigén anyagcserére, a levegõ hõmérsékletének csökkentésére és párásítására, az allergizáló pollenek és a por megkötésére. Amíg ezt nem veszi tudomásul a fejlett társadalom, marad az asztma, a tüdõ- és bõrrák, a barlangterápia és oxigénsátor!

Mészáros doktor azt tervezi, hogy hamarosan visszavonul és napjait legfontosabb tanulmánya befejezésének szenteli. A tanulmány a szív fõ ütõere, az aorta repedése okairól, felismerésérõl és megelõzésérõl szól. A kiváltó ok leggyakrabban a magas vérnyomás. A gondot a gyors lefolyás és az elõjel nélküli kialakulás okozza. A munka korábban publikált részeit az Egyesült Államok és Európa vezetõ orvosi folyóiratai folyamatosan idézik a megbetegedés kapcsán. Ez a tény méltán tölthet el büszkeséggel egy magyar orvost. Nem kevésbé a Veszprémi Megyei Kórházban, a Sümegen, Tapolcán és Keszthelyen vezetõ pozícióban eltöltött eredményes évek, évtizedek is, annak ellenére, hogy a karrier lemondással és csalódással indult, hiszen Mészáros doktor „osztályidegenként” hiába próbált kedvenc szakiránya, a sebészet felé elindulni, leckéztetésül falusi körorvosnak küldték Bazsiba és Dabroncba, szinte számûzték és csak két év múlva, nagy nehezen sikerült a veszprémi kórházba visszakerülnie. 1959-ben kezdõdött el a sümegi és tapolcai belgyógyászati osztályvezetõi és orvos-igazgatói pályafutása.

A gazdag életút, a nemzetközi szakmai életben is számon tartott tanulmányok és az elismerések (Markusovszky-díj, Romhányi-díj, Batthyány-Strattmann-díj és mások) azóta természetesen kárpótolták és további szakmai tervei megõrzik irigylésre méltó lendületét.