A sümegi várdomb lábánál egy hatalmas lovas központ található gyakorlópályával, istállókkal, szálláshelyekkel és különféle szórakozási lehetõségekkel. Ezen a helyen tekinthetõ meg a Balaton-felvidéki Radetzky Huszár Egyesület gyûjteménye, aminek egyes darabjai megidézik a ’48-as huszárhagyományokat, csakúgy, mint maga az egyesület, amelynek tagjai egész évben, több rendezvénnyel is megemlékeznek a legendás magyar huszáréletrõl.

A csatákban kirojtosodott zászlók, zsinórok, használattól kifényesedett lószerszámok mellett számos portré örökíti meg az egykori honvédeket és mai követõiket, hiszen a figyelmes szemlélõ felfedezheti a huszáregyesület tagjait a képek között. A festmények érdekessége, hogy többségüket Somogyi Gyõzõ, Salföldön élõ festõmûvész, egyben az egyesület titkára, készítette, aki nem csak elkötelezett rajongója ennek a korszaknak, hanem avatott ismerõje is és némi szatírikus hajlamért nem kell a szomszédba mennie. A türelemjátékot is kedveli, hiszen a huszáregyesületek éves találkozóin õ készíti el azt a több ezer apró darabból álló makettet, amely egy adott csatát ábrázol, és amelyet az összegyûlt tagság katonai szempontból órákon át elemez. Mert ez is része a hagyományõrzésnek. Az idei háromnapos összejövetel alkalmával a mohácsi csatát értékelték ki, de korábban már terítékre került a Don kanyar, a Tavaszi hadjárat, vagy Napoleon gyõri csatája.

A szervezet elnöke Szapári Róbert, aki idegenforgalmi tevékenysége szerves részévé tette a huszárhagyományokat. Társaival nem csak létrehozta a gyûjteményt, gondoskodik az autentikus ruházatokról és felszerelésekrõl, de nyilvános jelmezes bemutatókat rendez, lovaglási lehetõséget biztosít az érdeklõdõk számára, erdei lovaglást, hobby-vadászatot szervez, kutyákat, szarvasokat és lovakat tart a portáján.

A huszáregyesületi munka egyébként is elválaszthatatlan a lótól.

– Mi mindnyájan lovas emberek vagyunk, így, vagy úgy, a ló közelében élünk, azon kívül a történelmünk, a múltunk mindig is fontos volt számunkra. – fejtegeti Szapári Róbert. Nem véletlen, hogy a telente megrendezett Radetzky Akadémia összejövetelein olyan nagy hangsúlyt kap az elmélet. Minden évben tartunk lovas elméleti oktatást, amit többnyire tagtársam, Gyõrffy Villám András mutat be. Rendszeresen kitûzünk egy-egy témakört, amit részletesen körüljárunk. Tavaly például a Szent Korona tanról beszélgettünk éjszakába nyúlóan.

A 40–60 hagyományõrzõt megmozgató éves találkozók programjából természetesen nem hiányozhat a gyakorlat. Az equitatio, vagyis a lovaglás, a lovardában zajlik, ahol a huszárok sorra veszik a kardforgatással, a vezényszavakkal, a lépésekkel és a tereplovaglással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Szapári Róbert látszólag irigylésre méltó életvitele azonban, stílusosan szólva, sokakat gyorsan kiütne a nyeregbõl, mivel hajnaltól késõ estig, kora tavasztól a tél derekáig nincs megállás, felnõtt- és diákcsoportok adják egymásnak a kilincset, egyik program még véget sem ért, már a következõ bemutatón kell törnie a fejét, közben foglalkoznia kell a sok lóval, kutyával, az udvar többi lakójával, intézkednie kell a hatóságoknál, ott jártamkor például éppen a traktort hozta a mûszaki vizsgáról.

A hazai huszár hagyományõrzõ egyesületek közötti rendszeres kapcsolat, a közös rendezvények, találkozók nagyon fontosak lennének, ezt azonban hátráltatja az ilyen típusú szervezetek nagy száma és földrajzi távolsága. Tavasztól õszig ki-ki minden hét végén programokat szervez a saját szûkebb hazájában, így alig jut idõ arra, hogy egymás megmozdulásain részt vegyenek. Szapári Róbert is hiányát érzi a szorosabb kapcsolatnak, de õ maga is csak nagyon ritkán, inkább hétköznap képes kimozdulni a sümegi lovardából, annyi a tennivaló. Igaz, hogy minden egyes tél elmúltával alig várja, hogy jöjjenek az elsõ vendégek, mert ez az élete.