1975. március 3-án hunyt el Budapesten Németh László író, esszéista, mûfordító, aki ezer szállal kötõdött Mezõszilashoz. A nagy író iskolásévei szünideinek nagy részét apja jómódú paraszt rokonainál töltötte Szilasbalháson (ma Mezõszilas), melyet késõbb több mûvében is megörökített.

Pálykezdés

Nagybányán született 1901. április 18-án, apja, Németh József nagy mûveltségû földrajz-történelem szakos tanár volt. A család rövid szolnoki tartózkodás után Pestre költözött, ahol az apa a Toldy Ferenc Gimnázium tanára lett. Németh László iskoláit a Medve utcai elemiben kezdte, majd 1911-tõl a Bulyovszky utcai reálgimnázium tanulója lett. 1925-ben megnyerte a Nyugat novellapályázatát Horváthné meghal címû írásával, s ettõl az idõtõl a Protestáns Szemle, a Társadalomtudomány, az Erõ közölte írásait. 1927-tõl a Napkelet vezetõ kritikusa volt, itt jelent meg elsõ regénye, az Emberi színjáték is 1929-ben. Ebbõl az idõbõl származott barátsága Babitscsal, akinek hívására a Nyugat kritikusa lett.

A siker útján

1935-ben csatlakozott az Új Szellemi Front reformmozgalmához, de hamar átlátta a Gömbös-féle reformígéretek hamisságát. Betegsége miatt egy idõre visszavonult a közélettõl, s elsõsorban az írásra összpontosított. Megírta a Gyász, majd a Bûn címû regényét, a VII. Gergely címû történelmi drámáját, s írni kezdte Utolsó kísérlet címû regényciklusát. 1938-ban a Nemzeti Kamaraszínház színre vitte Villámfénynél címû drámáját.

1939-ben a német nyomás elleni védekezés és a szellemi ellenállás vágya íratta meg vele azóta is sokat vitatott tanulmányát, a Kisebbségben-t. A II. világháború idején a Kelet Népe, a Híd és a Magyar Csillag közölte írásait, megjelent tanulmánykötete A minõség forradalma címmel, s a Széchenyirõl írott monográfiája. Az 1943-as szárszói találkozón olvasta fel A második szárszói beszéd címen ismert tanulmányát, melyben a háború utáni magyar társadalmi átalakulás lehetséges útjaival foglalkozott.

A háború után

A háború után Hódmezõvásárhelyre költözött, ebben az idõszakban elsõsorban pedagógiai tárgyú esszéket írt, s ekkor fejezte be Széchenyi címû drámáját, az Iszony és az Égetõ Eszter címû regényét, s megjelent elsõ mûfordítása is.

1956 októberében bemutatták Galilei címû drámáját, majd a forradalom napjaiban megjelent Emelkedõ nemzet címû cikkében a szocializmus valódi értékeinek átmentésére biztatott. 1957-ben Kossuth-díjat kapott, az ahhoz járó pénzt a hódmezõvásárhelyi gimnáziumnak adományozta.

1958-ban a Tihany melletti Sajkódon felépült kis dolgozóháza, s ettõl kezdve itt rendezte be írói mûhelyét. Betegsége súlyosbodásával munkaereje is megtört, új mûbe már nem kezdett, régebbi írásait rendezte sajtó alá. 1971 januárjában súlyos agyvérzést kapott, melybõl már nem tudott teljesen felépülni. Eleget tett még meghívásoknak, de ideje jó részét visszavonultan töltötte egészen 1975. március 3-án bekövetkezett haláláig.

Megkésett emlékkötet

Tóth Nándor, aki Mezõszilas – Németh László fogadott szülõhelye – egykori körzeti orvosa volt, még 1985-86-ban javasolta, hogy a nagy író 85. születésnapjára jelentessenek meg egy emlékkötetet az íróról. Ennek érdekében tanulmányokat gyûjtöttek a barátoktól, pályatársaktól. A kezdeményezést támogatta Németh László csa-ládja is. A kis füzet közreadása akkor, sajnos, nem valósulhatott meg. Németh László kiadása „nem volt aktuális”. Évekkel késõbb, 2002-ben a Helio-Biblos Kht. elsõ kiadványa lett ez a kötet Vallomások Németh Lászlóról címmel, Alföldy Jenõ felelõs szerkesztõként való közremûködésével az író 101. születésnapjára.