VI. Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál
– Hogyan készülnek egy-egy ilyen fesztiválra? Mikor kezdik a munkát?
– Gyakorlatilag amint lezártuk a korábbit, már indul is a munka, hiszen az elsõ lépés mindig az értékelés. Megkérdezzük az embereket, milyennek látták a fesztivált, mit változtatnának azon. Mindig van bõven visszajelzés, szerencsére zömében pozitív, de elmondják a helyiek az esetleges negatív észrevételeiket, javaslataikat is. Ez azért fontos, mert segítséget jelent, hogy az esetleges hibákat orvosoljuk, ezáltal évrõl évre jobbá tegyük fesztiválunkat.
– Milyen visszajelzés volt például a tavalyi eseményrõl, amire már idén reagálni tudtak?
– Tavaly egy nagy rendezvénysátorban, közös térben adtunk helyet a fõzõverseny csapatainak és a színpadunknak. Kiderült, hogy bár ennek is vannak elõnyei – minden egyben van, átlátható, hangulatos –, ám a hátrányok túlsúlyba kerültek: a tûzhelyek mellett fõzõ versenyzõknek melegük volt, míg a színpadi programok nézõinek éppenséggel elkelt volna a jobb fûtés. A készülõ ételek, a sülthurkák illata belepte az egész sátort, ami a fellépõknek, a mûsort megtekintõknek nem mindig volt kellemes. A csapatok duruzsolása – hiszen fõzés közben vidám a hangulat, mindenki mindenkivel beszélget – olykor összevegyült a színpadi beszélgetés hangjaival. Ezért úgy döntöttünk, hogy egy áttetszõ paravánnal kettéválasztjuk a teret. Ezzel a megoldással úgy éreztük, hogy a hangulat tekintetében minden egyben maradt, de mégis kellõ mértékben elkülönült a kétféle eseménytér.
– Milyen újdonságok voltak az idei fesztiválon?
– A Családok Éve jegyében egy kisebb és egy nagyobb elemet emeltünk be a korábbi rendezvényeink közé. Mindkettõvel fõleg a gyerekeknek kívántunk kedvezni. Egy régi, ma már egyre inkább elfeledett ízvilágra, finomságra próbáltuk felhívni a figyelmet, ami régen kapcsolódott a farsanghoz, a disznóvágáshoz. Az egyik nagymamánk a Lencseszemek Asszonykör segítségével felkészült egy hatalmas adag hájastésztával, amit aztán a gyerekekkel együtt töltöttek meg – dióval és lekvárral – a fesztiválon, majd miután kisütötték, a színpad elõtti téren meg is kóstoltatták azt a látogatókkal. Mondanom sem kell, hogy a siker teljes volt. Egy friss, igazi hajtogatott hájastésztánál kevés finomabb dolog van a világon.
– A másik újdonságunk is a gyerekek örömére készült. A szokásos állatsimogató, pónilovagló és egyéb játék mellett idén szalmakockákból egyfajta várat, vagy inkább labirintust építettünk nekik, amire fölmászhattak, és amirõl ugrálhattak. Óriási sikere volt, nagyon élvezték az apróságok, úgyhogy ezt az elemet egészen biztosan a jövõben is megtartjuk.
– Mennyire érzik magukénak a helyiek illetve a környékbeliek ezt a fesztivált. Kijönnek az emberek a programokra?
– Közel 2500-an vettek részt az idei fesztiválon. Az itt élõk magukénak érzik ezt az eseményt, sokan ténylegesen az egész napot itt töltötték, végig nézték a programokat, és még este is itt mulattak Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita nótamûsorára, valamint a Kredenc együttes mulatós zenéjére.
– Megjelennek a fesztiválon a helyi termelõink, a civilszervezetek, a helyi kisebb vállalkozások, és a nagyvállalatok egyaránt. Utóbbiak – nagy örömünkre – már nem csak támogatóként, hanem fõzõcsapatokat is indítanak. Köszönet illeti az MTD Hungary Kft.-t, akik évrõl évre felajánlanak egy-egy fûnyírót fõnyereményként, a Vesz-Mont 2000 Kft. anyagi segítséget nyújt, ahogyan a Csatári Plast Kft.-re is mindig számíthatunk.
– De megtiszteltetés számunkra az is, hogy társönkormányzatunk, Sóly is részt vesz a fesztiválunkon, idén 3 csapattal jöttek: a Civilek Sólyért, a Sólyi Nyugdíjas Klub és az önkormányzat mérte össze a fõzõtudását a többiekkel.
– A fõzõverseny is egyre izgalmasabb, egyre kreatívabb ételekkel és csapatnevekkel találkozhatunk. A motorosok például idén két csapattal indultak, a barátnõk a „Benzintyúkok” fantázianévvel. De hasonlóan találó „Lencse végre kapod!” néven nevezett a versenyre az egyik helyi család és a baráti körük. Annyi jó recept, olyan sok finom lencseétel született már itt a fesztiválunkon, hogy lassan itt lesz az ideje ezeket összegyûjteni, és egy jó kis szakácskönyvben közzétenni.
Teréz
Fotók: Kovács István és Kovács Anett Nóra