Egy hónap, három õsbemutató

A rendszerváltás lázában sorra alakultak a független települési újságok. Ezen sorok írója is a tatabányai ITT-HON címû hetilap szerkesztõségében ténykedett, ahol számos fiatal írópalánta is megfordult. Egy értekezletre toppant be Belinszki Zoli. A pályakezdés elõször nem újságírást jelentett a számára.
– Az ITT-HON egy nagyon szép kaland volt. Frissen végeztem a gimnáziumban, beültem egy informális szerkesztõségi ülésre, valahová Pintér Péter és Kakuk Tamás közé. Kihelyezett összejövetel volt Csülök bácsi legendás vörösboros kóláinak társaságában, a Múzeum Sörkertben. Elõször újságárusként csatlakoztam a társasághoz, lévén friss munkanélküli, akit nem vettek fel az egyetemre. Karomon az újsággal gyalog mentem az Újváros végétõl a Ságvári útig, és mindenhol kínálgattam az elsõ lapszámot. Nagyon nagy dicsõségnek számított, hogy évekig tarthattam az eladási rekordot. A második  számban már publikáltam is. Volt egy nagyon kedves sorozatom a tatabányai alkotókról, Jakobi Annáról, Varkoly Laciról, Monostori Imrérõl. Ezeket a cikkeket néha még elõveszem.
Zoltán elsõ versei gimnazista korában jelentek meg, elõször a Szigetben és a Tóth László szerkesztette Forrásban. 17 évesen díjazták a sárvári diákírók- és költõk találkozóján is. Fõiskolásként a Mozgó Világ, az Élet és Irodalom és a Hitel közölte költeményeit. Az esztergomi tanítóképzõ nem ment simán. Nem tudott úszni, ezért félévismétlésre kötelezték. Dacból leküzdötte a víziszonyát, és beiratkozott a pécsi egyetem levelezõ tagozatára. Egyszerre végezte a fõiskola utolsó, és az egyetem elsõ két évét. Közben nem sokat aludt, inkább csak a vonaton pihengetett. Elõször Gyõrbe járt vizsgázni. Ha nehéz vizsga volt, akkor személyvonattal ment, ha könnyebb, akkor gyorssal. Azután volt egy pont, ahol el kellett döntenie, hogy mit is szeretne kezdeni magával.
– A végsõ lökést, hogy itt hagyjam Tatabányát az adta, hogy miután több munkám is megszûnt az újságírás területén, megpályáztam A Közmûvelõdés Háza vezetõi pozícióját. Naiv lépés volt, ezt ma már tudom, de nagyon rosszul esett, hogy nem vettek komolyan. És akkor azt mondtam, hogy nem biztos, hogy én ebben a városban akarok érvényesülni. Ekkor kínálkozott egy lehetõség a felnõttképzésben, teljesen idegen, pénzügyi területen. Egy bankcsoportnál, utána egy biztosító társaságnál kezdtem. Szakmai képzéseket és, tréningeket tartok a mai napig. Oktatási szaktanácsadóként fejeztem be a pályafutásomat egy multinál, majd az egyik legnagyobb tréningcég fejlesztési vezetõje és társtulajdonosa lettem. Remek kollégákkal dolgozhattam együtt olyan cégek képzési programjain, mint a Vodafone, az IBM vagy a Coca Cola. A válság idején elváltak útjaink. Máshogy képzeltem a jövõt, és elindultam a coaching és az egyéni fejlesztõ programok irányába. A jó kapcsolatok megmaradtak. Arra nagyon büszke vagyok, hogy se volt szeretõkkel, se volt munkaadókkal nincs konfliktusom.
Zoltán az irodalomtól sem szakadt el. Még a tatabányai Radír Rádióban dolgozott hírszerkesztõként, amikor találkozott a reggeli mûsort vezetõ Dián Tamással, aki éppen akkor kapott egy megbízást egy könyvre. Elkezdte írni, ám az informatika közbeszólt: elszállt a gépérõl az összes adat, és nem lehetett elõcsalni soha többé. Viszont ott volt az aláírt szerzõdés és a közelgõ határidõ.
– Éppen Veszprémbe utaztam oktatni, amikor Tamás fölhívott, hogy nagy baj van. Egy egész könyvet ennyi idõ alatt nem tud megírni, és kért, hogy szálljak már be, ha tudok. Ez volt a Dakota bölcsességek gyûjteménye. A többi úgy alakult, mint a mesében. Megírtuk, kinyomtatták, elfogyott, kértek még egyet, azt is megírtuk, kinyomtatták, elfogyott. Az elsõ bestsellerünk a Terézapu beájulna, avagy állítsátok meg a szõke nõket címû paródiakönyv volt. Öt kiadást ért meg. Emlékszem, épp Nyíregyházán készülõdtem a nagymamám 70. születésnapjára, amikor láttam az újságban, hogy harmadikak lettünk az összevont sikerlistán. Az elsõ a Sorstalanság volt, utána Stephen King, aztán mi a Tomival. Nyolcadik helyen Márai. Mondtam, valami nagy baj van a világban, ha ide jutottunk. Összesen tíz évig dolgoztunk közösen íróként és szerkesztõként. Utóbbi munkánk közül Schobert Norbi és Sebestyén Balázs könyvei lettek a legsikeresebbek. Aztán eljött egy pont, amikor úgy éreztem, ebbõl ki kell szállni. Az volt a döntés lényege, hogy a barátság maradjon meg, és a sztárkönyves munkakapcsolat fejezõdjön be.
A Bognár Istvánné vezette Árpád Színpadtól kezdve szerelem volt a színház világa, csak nem mindig volt rá fogadókészség. Zoltán a Tükör Színpadon 20 évesen Rába Rolanddal Beckett-fõszerepet játszott. Késõbb közremûködött egy bohócmûsor összeállításban Tatabányán, Schmidt Magdáékkal. Ez volt a „Trilla csoport cirkuszt keres”, amit harmincnál is többször játszottak.
– Gyõrben dr. Dósa Zsuzsa színésznõ lakásán beszélgettünk Varga Viktorral a darabötletekrõl. Bedobtam, hogy a Holle anyó jó lenne. Akkor lehurrogtak, hogy ezt már százszor feldolgozták, lerágott csont, van belõle mindenféle verzió. Mondtam, hogy mai változat szerintem nincs, és csinálhatnánk belõle egy zenés darabot. Varga Viktor erre rácsapott, kijelentette, hogy családi musical lesz. Három évvel késõbb, amikor Zsuzsa lett a mûvészeti vezetõ a szarvasi színházban, fölhívtak azzal, hogy egyeztessünk a Holle anyóról. Beszélgettünk egyet decemberben, egyet januárban, és márciusra kész volt a kézirat. Azon a nyáron volt idõm, felkértek, hogy legyek a darab dramaturgja is. Ez nagyon jó dolog! Mert szép, hogy az ember színdarabot ír, de még jobb látni, hogy mûködik-e a szöveg, amit leírtál. Dramaturgként módod van arra, hogy a színészre igazítsd a szerepet, beépítsd a rögtönzéseket, és visszavond a rossz ötleteidet. A színház csapatmunka – ezt Zubornyák Zolitól tanultam. Ameddig megírom a darabot, addig szerzõ vagyok, de amikor elkezdõdik a próbafolyamat, onnantól dramaturg, akinek a rendezõi utasításokat kell követnie. Nekem ez a mesterség része még az írásnál is izgalmasabb. Kicsit olyan vagyok, mint azok a zenészek, akik jobban szeretnek próbálni, mint játszani.
A Holle anyót azóta is játsszák, magyar és szlovák nyelven. Szarvason a hírek szerint a következõ évadban is repertoáron marad. Általában 15-20 perces vastapssal jutalmazza a közönség. A közel hatvan elõadás közül Zolinak a tatabányai vendégjáték és a Nemzeti Színházban játszott elõadás a legnagyobb élménye. 2014-ben újabb zenés darab következett, a Csodaszarvas, ami egy nagyszabású produkció a Duna Mûvészegyüttessel közösen. A három országot megjárt elõadást több tízezren tekinthették meg. Tatabányán még nem láthattuk.
– Furcsa ez a helyzet. Mondogatják, hogy az ember nem lehet próféta a saját hazájában. Azt tudom, hogy a 2014-es Holle elõadás Tatabányán különlegesen fontos volt. Egy csodálatos ünnep. Ott ültek a szüleim, a tanáraim, az egykori munkatársak… Tavaly nyáron kedves barátaim, a Mértékadó Nõk különbuszt szerveztek a Csodaszarvas komáromi elõadására. Õsszel az Erkel Színházba is sokan jöttek a szülõvárosomból. És itt szeretném elmondani, hogy a Jászai Mari Színházban értékes munka folyik. Évtizedek után sikerült önálló társulatot létrehozni, kiemelkedõ elõadásokat bemutatni, díjakat nyerni. Crespo Rodrigo és a csapata teszi a dolgát. Nekem legjobban Guelminotól A tribádok éjszakája és Rába Rolitól a Sirály tetszett. Persze, hogy örülnék, ha többször játszanák a darabjaimat. De álljon meg a menet: errõl a színház igazgatója dönt! Különlegesen szép élmények másutt is akadnak. A legfelemelõbb Beregszászon volt, ahová a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Szövetsége szervezésében mentünk ki. Az ottani amfiteátrumban 2000 ember elõtt játszottuk a Csodaszarvast úgy, hogy spontán himnuszéneklés lett a vége. Ez egy olyan érzés, amit soha nem felejtek el.
A „Lili bárónõ” és a „Valahol Európában” címû darabokban dramaturgként dolgozott szintén, utóbbi tavaly megkapta a legjobb zenés elõadás díját a Magyar Teátrumi Fesztiválon. Az elmúlt hónapban három õsbemutatón is tapsolhatott a közönség Belinszki Zoltánnak. Békéscsabán vitték színre a Szabó Magda lányregényébõl készült elõadást „Születésnap” címmel, Szarvason Schiller „Ármány és szerelem” címû drámájából készült musicalt és a Drótos Jankó c. táncjátékot.
– Szép elismerést kapott a Seregi Zoltán vezette színház a Születésnap premierjén. A vastaps után Szabó Magda hagyatékának kezelõje annyit mondott: „Magdának tetszett volna”. Bartus Gyula remekül jelenítette meg a hatvanas évek világát formabontó rendezésében. A Schiller-darab szövegkönyvét Varga Emese – az észak-komáromi Jókai színház dramaturgja, aki kiválóan érti Schiller nyelvét – és Varga Viktor jegyzi. Nekem itt a librettó megírása jutott, ami szép feladat, mert ahol a próza véget ér, ott kezdõdik a dal. Schiller világa egy erdõ, rengeteg átélt érzelemmel, nagyon mély és igaz szavakkal. Drótos Jankó Csasztvan András ötlete volt. Egy régi mesét igazítottunk át, hogy megmutathassuk a szlovák lakta magyar települések népszokásait. Remélem, elõbb-utóbb Bánhidára, Vértesszõlõsre is eljut.
Zoltán jelenleg egy mesedarabon dolgozik, emellett egy barátja által írt musical átdolgozása fekszik az íróasztalán. Szerkesztõként Lengyel Sándor könyveit jegyzi. A versek sem maradtak el. Azt az íróasztalfiókot, amit a 2000-es évek elején sértõdöttségbõl és türelmetlenségbõl bezárt, és csak dobálta bele, amit írt, lassacskán kipakolja. A bõ egy évtizednyi anyagból lehet, hogy összejön pár kötetre való.
– Aminek nagyon örültem, az „A régi park” címû kiállítás volt tavaly Tatabányán. Dallos Pista fotómûvész barátommal évtizedes tervünk volt egy közös tárlat az õ képeivel és az én szövegeimmel. Amikor ezt a képsorozatot megláttam, egyértelmû volt, hogy ezzel foglalkozni kell. Nagyon szeretjük, további kiállításokat tervezünk ezzel az anyaggal.

Veér Károly