Bolondos csónakok az Által-éren

– Az október elsõ szombatja immár hagyományos idõpont, nem is hirdetjük sehol, mert ez alatt a 23 év alatt olyan népszerûségnek örvendett, hogy híre gyakorlatilag szájról szájra terjed. Az ötlet egyébként 24 évre nyúlik vissza. Az elsõ túra ötlete három almásfüzitõi nyugdíjas timföldgyári mérnökben fogant meg: Mikovinyi Sámuelnek, a jeles matematikusnak, mérnöknek, földmérõnek, tanárnak, a magyar térképészet megalapítójának mégiscsak valamilyen emléket kéne állítani. Kaptay György és társai a vízi sport nagy szerelmesei voltak, és legelõször egy túrakenuval eveztek le az Által-éren.

Ercsey Áronék akkoriban alakították frissen a Révalmási Tutajos Vizisport Egyesületet, és a találkozás elkerülhetetlen volt. Az ötletgazdák tudták, hogy a fiatalok lelkesek, és rávehetõk mindenfélére, így második alkalommal már 25-30-an indultak túrakenukkal. Akkor még úgy kell elképzelni az Által-ér alvízi szakaszát – a tótól le Dunaalmásig -, mint egy dzsungelt. Legalább hússzor ki kellett emelni a kenut és arrébb vinni vagy 50 métert, az bizony nem kis teljesítmény volt.

– Óriás fák bedõlve a mederbe, elhanyagolva, de csodálatos varázsa volt az egésznek. Ezután mi is kezdtük terjeszteni a többi vízi sportos – tatai, esztergomi, süttõi – barátaink között, hogy ez egy nagyon érdekes élmény. Azért október elsõ hétvégéje az idõpont, mert akkor kezdõdik mindig az Öreg–tó leengedése, a meder feltelik vízzel, így könnyebben hajózható. Harmadszorra már 50-60-an voltunk, aztán elértük a 100-at, és így kúszott fel a létszám évrõl-évre. Most már hosszú évek óta – fõleg, mióta a szabályozás és a meder rendbetétele megtörtént a teljes alvízi szakaszon – 700-900 fõ a résztvevõk száma. Két éve elkészült a kerékpárút ottani szakasza, ami gyakorlatilag majdnem végigkíséri az Által-eret. Így aztán még legalább ezren kísérik gyalog, vagy biciklin a mezõnyt. Óriási szórakozás mindenkinek látni azokat a tákolmányokat.

A túrakenuk seregszemléje lassan átváltozott vidám, bolondos „csináld magad” hajók felvonulásává. Elõször a negyedik-ötödik évben jelentek meg a minden képzeletet felülmúló tákolmányok, raklapokat, traktorgumikat kötöttek össze, jöttek a különbözõ ötletek. Mára már úszó csodákat láthatunk, nem hajócsodákat ugyan, de úszni azért többé-kevésbé tudnak.

– Idén is nagyon nagy várakozással tekintünk az emléktúra elé. Az ország minden zugából jönnek, és eddig még sohasem volt baleset. Van mentõegység a helyszínen, és a végén – az Által-ért és a Dunát összekötõ zsilipnél – is igyekszünk a biztonságról gondoskodni. Természetesen mindenki a saját felelõsségére vesz részt, és ezt a nevezéssel el is ismeri. Igazából nem veszélyes a folyó ezen szakasza, de természetesen itt is vigyázni kell, és tisztelni a vizet.

Mivel a Mikovinyi Sámuel Emléktúra nem verseny, pontos rajtidõpont sincs. 9:30-kor a díszvendégek elmondják a köszöntõiket, utána szépen elindul a hajófolyam, és kb. délre, 2-2,5 óra alatt teljesíthetõ a túra nagyon kényelmesen. Mindenki akkor indul el, amikor látja, hogy van annyi hely, hogy ráférjen a vízre.

– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az emléktúra két éve bekerült a megyei értéktárba, mint kulturális örökség. Nemzeti értéket teremtettünk, amit nem gondoltam volna, hogy egyszer elmondhatom az életemben. A túra végén, amikor partra szállnak a résztvevõk, van egy vendégváró gulyás – ez a nevezési díj része – és kapnak egy emlékpólót. Szándékosan mindig csiricsáré színekre nyomtatjuk, és örömmel látjuk év közben, hogy itt-ott felbukkannak. Mindenki büszke rá, hogy teljesítette a Mikovinyi Sámuel Emléktúrát.

Veér Károly