200 karikatúra szimbolikus installációval keretezve
A kiállítás emeleti teréhez szellemi lépcsõsor vezet, majd egy stilizált kapun belépve érünk a kiállítótérbe, ahol többrétegû szimbólumrendszer foglalja egységbe a mûalkotásokat. A terem közepén egy hatalmas kocsányos tölgyfa áll, melynek koronája felett ott lebeg a Szent Korona. A rajzok az oldalfalakon jelennek meg, idõpontok köré csoportosítva, amelyek így egy modern képregényként is értelmezhetõek.
Dr. Nagy Veronika, a Szent István Király Múzeum igazgatói jogkörben eljáró igazgatóhelyettese köszöntötte a megnyitó résztvevõit, majd a Pesti Napló 1920. június 5-i számából idézte a Trianonban aláírt békeszerzõdésrõl, és az ország fájdalmáról, a gyászról szóló hírt. Jankovics Marcell mûvei – mondta – a vizuális emlékezést segítõ alkotások: a szatirikus politikai karikatúrák világát követve villantják fel a magyar történelmi eseményeket, tele szimbólummal, iróniával, humorral.
„Az lenne a legjobb, ha ezt a kiállítást soha nem kellett volna megtartani, soha nem kellett volna megrendezni.” – fogalmazta meg beszédében dr. Cser-Palkovics András polgármester, majd így folytatta: „Székesfehérvárnak történelmi felelõssége, hogy – nemcsak a jogaival, hanem a kötelességeivel is tisztában léve – ne csak magával foglalkozzon, ne csak a közigazgatási határain belül gondolkozzon, hanem az összmagyar nemzet vonatkozásában is éljen a ráruházott felelõsségével.” Kifejezte, hogy a kiállítás a téma nehézsége ellenére meg fogja tudni szólítani a különbözõ korosztályokat, ami a kurátori munkát dicséri. Köszöntõje zárszavában kiemelte, milyen megindítóak azok a magyarsággal kapcsolatos üzenetek, idézetek, amelyek a lépcsõfeljáró falán fogadják a látogatókat. Majd két, honosítás során elhangzott mondatot idézett: „hatvan éve várok rá”, hangzott az egyik, a másik pedig: „most már nyugodtan halok meg.”
Dr. Baán László, a Szépmûvészeti Múzeum fõigazgatója a kiállító mûvészrõl azt emelte ki, hogy a közösség élõ örökségének továbbadója: Jankovics Marcell fantáziája, mesélõ kedve és az általa használt vizuális nyelv minden korban a közösségrõl, a közösségnek szól. Mûveiben – fogalmazott – a száz éve el nem múló, be nem gyógyult sebeknek az okait és következményeit, és mindennek a metaforáit keresi, a politikai karikatúra mûfajában alkotva.
Szász Jenõ, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a Trianonban halálra ítélt ország kapcsán Sütõ Andrást idézte: „Emberi létünk lavinaveszedelmeit – ha megpróbáltuk is csönddel csitítani – el nem kerülhettük. Mert akárhogy helyezkedtünk is, mindig alattuk maradtunk, ha egyszer oda rendelt a sors.” – Száz év csöndes, türelemmel, alázattal és imádsággal viselt várakozásáról pedig azt fejezte ki, hogy mindennek ellenére a magyar nemzet senkivel nem cserélne. Jankovics Marcell kiállított mûveibõl a magunkkal való szembenézés és az önértelmezés üzenetét emelte ki, ami nélkülözhetetlen a jövõ építéséhez.
A tárlatot Tóth Norbert, a kiállítás kurátora nyitotta meg – a küldetését, valamint a hazájáért, hitéért és a szabadságért sorsát vállaló magyar nemzetet méltatva: az a nemzet, amelyet száz éve Trianonban halálra ítéltek és megfeszítettek, feltámadott Európa szívében és gyõzött. A kiállítás koncepciójáról elmondta, hogy az horizontálisan a világ történéseinek folyását, vertikálisan pedig az ég és föld, természet és teremtõ közötti szent szövetséget szimbolizálja.
Jankovics Marcell köszönetet mondott az ünnepségért, a gyönyörû kiállításért, és elmondta, hogy az alkotásokból összeállított kötetben – ami a Könyvhéten fog megjelenni – is találkozhat majd a közönség a TRIANON grafikáival.
Szöveg, fotó: okkfehervar.hu
