Bányászsors és csodás tájak a MA Kávéházban
Herendi Judit, a művelődési ház igazgatója köszöntötte a vendégeket, akik először Salamonné Helter Erika kiállítását nézték meg, melyet Szám János festő és pályatárs, valamint Herendi Judit nyitott meg. Elmondták, hogy a sokoldalú alkotó rendkívül fontosnak tartja tudása továbbadását is.
Helter Erika
Az általa vezetett Aranykezek csoporthoz tartoznak az alsógallai, a felsőgallai és a kecskédi művelődési házba járó művészpalánták, akiknek már több sikeres kiállítása is volt. Különféle technikákra tanítja őket Erika, aki most diófapáccal készült műveit hozta el és tette a falra.
– Nem szaporítom a szót, ezeket nézni kell – mondta Szám János. Az alkotások november közepéig láthatóak a művelődési házban.
Ezt követően a többé-kevésbé árnyas udvaron a szép számú közönség Veér Károly kérdéseit és az egykori tatabányai bányász és népművelő válaszait követhette figyelemmel. Ladányi András életútja 75 évvel ezelőtt a nyíregyházi Borbányáról – vagy Bőrbányáról – indult. Külön történet, mi is ez, és hogy Bor vagy Bőr vagy mindkettő – érdemes utánanézni. A bánya az biztos, és az is, hogy a hatvanas években Tatán volt vájártanuló, majd Tatabányán vájár a most lecsüngő bajszú, mosolygós szemű András. Sok könyvet írt ezekről az időkről, Schalkhammer Tóniról külön is. Tartja a kapcsolatot az egykori pajtásokkal, társakkal, rendszeresen találkoznak, ahogyan most, a 70. Bányásznapon sem történt másképp.
Ladányi Andrással Veér Károly beszélgetett
Később a népművelő szakot is elvégezte, a Bányász Szakszervezetben egyfajta közművelődési felelősként számítottak rá országos szinten. A Bányamunkás című újság főszerkesztője volt 18 éven át, 2003-ig, azóta nyugdíjas. Írja és írja könyveit, összeállítja saját fotóalbumait a Nyírségről és a Káli-medencéről. Már az 55. könyvénél tart, de szó sincs lassításról.
Két éve súlyos tragédia rázta meg: elhunyt imádott felesége, Tünde. Azóta jelentek már meg a kapcsolatukról (is) szóló könyvei – Hetven év, Tünde -, valamint egy kis füzet, melynek Végtelen szerelem a címe. A jó barát, a szintén 75 éves Gengeliczky László, a Népház egykori igazgatója – aki még ma is aktív faműves és színjátszó – „adott hangot” a megrázó szonetteknek. Az egyik a Tündéhez írott szonettkoszorú mesterszonettje – tizennégy vers utolsó soraiból áll össze:
Kedvesem szíve utolsót dobbant / S az életem reggel fél hatkor megállt. / Örvénylő mélységbe a lelkem leszállt, / Néma sikolyod szívemben robbant. / Csend ölel körül. Súlytalan minden. / A vad szférák zenéjét lehalkítom, Ott kereslek, ahol élet nincsen. / Hulló csillag fényén feléd suhanok, Tébolyult térben utánad zuhanok. Utolsó mosolyod vezet hozzád, / A rejtett misztikus utak hosszán. / Ősrobbanás fényén lelkünk egyesül, Hamvunk „fekete lyukban” elmerül.
Beckl István és Nagy László (Enigma-duó)
A program hivatalos részét Herendi Judit Apámnak című versével zárta, melynek refrénje: Apám bányász volt. Ezután Ladányi András egy József Attila-plakettet adott át a költőről elnevezett intézmény vezetőjének.
A műsor elején, közben és a végén a Memory Band két tagja, Nagy László és Beckl István gitárjával szolgáltatta a zenei aláfestést. A hagyományokat őrizve a totónyertesek ajándékokat vehettek át, majd lilahagymás zsíroskenyér és vörösbor mellett kérdezhettek az érdeklődők.
Mórocz