Bányásznapi portré Sóki Imréről
Sóki Imre gyerekkorában orvos, vegyészmérnök, esetleg történész szeretett volna lenni. Akkor még a geológia szóba sem jött. Ám az is tény, hogy már ekkor elkezdett kőzeteket, ásványokat gyűjteni.
Bizony ez előre vetítette pályaválasztását: érettségi után ugyanis Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetem bányageológus-mérnöki szakára jelentkezett. Meglepetésére elsőre felvették.
Mint mondja, először nehéz volt számára az egyetem, a műszaki tudományok elsajátítása, mégis vette az akadályokat. Megismerte a bányászatot, a geológiát, a vegytant. Saját maga által elhatározott kihívásnak tekintette, hogy a szolnoki olajipar helyett – ahová ösztöndíjat is kínáltak – Tatabányára ment elkészíteni diplomatervét. Itt a nagyegyházi kutatófúrások adatainak feldolgozása volt a feladata dr. Sólyom Ferenc főgeológus segítőkész irányításával.
Már ekkor elhatározta, hogy Tatabányán szeretne dolgozni. Ennek érdekében még dr. Gál István igazgatót is felkereste. Végül az egyetemen működő bizottság méltányolta kérését, és felvették a bányavállalathoz.
Friss diplomásként 1964. júliusában állt munkába a Tatabányai Szénbányászati Tröszt Földtani Osztályán. Bizony, a kezdet nem volt rózsás a fiatal mérnök számára. Rövidesen rá kellett jönnie, hogy a pályakezdő geológus korántsem megbecsült dolgozója a bányának.
Akkoriban munkásszálláson lakott, és a munkahelyén még saját íróasztala sem volt. Esztendő múltán javult a helyzet. Megbízták a VII-es, a VIII-as, és a XII-es aknák geológusának, saját íróasztala is ott állt már irodájában. Megnősült, lakást kapott.
A Tatabányai Szénbányászati Tröszt ezekben az esztendőkben volt teljesítőképességének csúcsán. 13 ezer dolgozója volt. A bánya jóvoltából épült, erősödött a város. Mivel a tatabányai térségben ekkorra lecsökkent a szénvagyon, megkezdődtek a kutatófúrások Nagyegyháza, Csordakút, Mány térségében. Sóki Imre ennek kapcsán a külszíni fúrások műszaki ellenőre lett.
A hatvanas évek végén azonban válságba került a széntermelés, így a hetvenes évek elején ismét növekedett a próbafúrások mennyisége. Ennek eredményeként bizonyossá vált: a mányi, nagyegyházi, csordakúti térségben nem csupán jelentős szénvagyon, hanem tekintélyes mennyiségű bauxit is van. Sóki Imrének jelentős szerepe volt a felfedezésben, illetve annak publikálásában.
Ennek hatására kezdődött meg az eocénprogram. Az évek során a fúrások folytatódtak. Megalakult a Nagyegyházi-Csordakúti-Mányi Szakbizottság, melynek koordinálásával Sóki Imrét bízták meg. A csoport az 1990-es évekig működött.
Az eocénprogram földtani kutatásai példátlan eredményt hozták. Sikerült ugyanis megkutatni a föld mélyén rejlő ásványi vagyont: mintegy 420 millió tonna szenet és 20-30 millió tonna bauxitot.
Köztudomású, hogy közben megkezdték működésüket a térség bányái, ám ez csupán néhány évtizedig tartott. Egyre gazdaságtalanabbá vált a kitermelés, a növekvő vízkiemelés tovább növelte a költségeket.
Azután, a kilencvenes évekre bezárták a legtöbb aknát, 2004-ben pedig a Mány I/a akna bezárásával megszűnt a szénbányászat a térségben.
– Noha a bányákat bezárták, a kutatási eredményeink bizonyítják – vallja Sóki Imre –, jelentős kincset rejt a föld mélye. Számításaink szerint 400 millió tonna szén van még a föld alatt ebben a térségben. Hozzátéve: ehhez képest mindössze 170 millió tonnát hoztunk a felszínre a százéves bányászkodás alatt, a bauxit mennyisége pedig még csaknem 20 millió tonna.
– Büszke lehetek rá, hogy ilyen méretű földtani kutatás, mint amit Tatabánya térségében végeztünk, addig nem volt az országban. Úgy érzem, és remélem is, hogy sok évtizedes munkánk nem volt hiábavaló, és nem fog kárba veszni.
Sóki Imre 2004-ben ment nyugdíjba, ám a munkát nem hagyta abba. Mintegy tíz esztendőn keresztül dolgozott egy munkacsoportban. Ennek tagjaként részt vett a Tatabánya, Győr és Székesfehérvár térségében fellelhető sóder- homok- és kőbányák tervezésében, és azok környezetvédelmi hatástanulmányainak elkészítésében.
A főgeológus pályafutása során sok más tevékenységet is folytatott. Kutatási eredményeit mintegy tíz kiadványban és előadásban tette közzé. 20 éven keresztül volt referense és szerkesztője a Bányászati és Kohászat Lapoknak.
30 esztendeig oktatott az ELTE Alkalmazott és Műszaki Földtani Tanszékén. Mélyfúrás és bányászat volt az a tantárgy, amelyből egyetemi jegyzetet is írt. Fiatal korában hobbija volt a barlangászat, társával együtt fedezték föl a Kő-hegyen, a Turul emlékmű közelében lévő Vértes László barlangot.
Kép és szöveg: M. Tóth Sándor