40 éves az Országos Fafaragó Tábor Tatabányán

– Az Országos Fafaragó Tábor Tatabánya legpatinásabb, aktívan működő művészeti tábora. Mik a történetének főbb állomásai, mit lehet róla tudni általában?
– Az első tábort 1979-ben tartották meg a Népház melletti Liget parkban, és hosszú éveken keresztül ott zajlott az esemény. Ezt követően néhány esztendeig az óvárosi Cseri strand volt az otthona a fafaragóknak, majd 1995-től a tatabányai bányaskanzen. Az alapítás óta eltelt évtizedek során néhány alkalommal elmaradt az esemény, így idén hivatalosan 40. alkalommal került megrendezésre, 2021 óta Gengeliczky László Emléktábor néven.

– Hogyan zajlott az esemény megszervezése és lebonyolítása?
– A szervezést illetően a legelső és legfontosabb a támogatás kérdése, tehát amint biztossá zajlik, hogy valóban meg tudjuk tartani a tábort, azaz Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosítja az ehhez szükséges anyagi forrást, e-mailben értesítettem az összes faragót, aki részt szokott venni. Ismertettem velük a tábor időtartamát és az alapvető elképzeléseket, a visszajelzésekből pedig kiderült, hogy ki és mennyi ideig tud ott lenni. Az előszervezés dióhéjban ennyi, ezután a faanyag és a fogyóeszközök beszerzése volt a fő feladatunk. Természetesen a táborlakók ellátásáról is gondoskodni kellett: a hidegélelmet mi magunk vettük meg, az ebédet pedig rendeltük. A tábor jellemzően augusztus második felében zajlik. Idén – ugyanúgy, ahogyan tavaly is – augusztus 12-én indult és 19-ig tartott, ebbe az egy hétbe próbáltunk besűríteni mindent. Van, hogy ez kevésbé megterhelő, de van olyan is, hogy erős tempóban dolgozunk, mindez annak függvénye, hogy éppen mi a feladat. Ugyanez érvényes az eszközhasználatra is. Tavaly például elkezdtük édesapám emlékoszlopát készíteni, melynek a szövegezése a klasszikus felállásban, vésővel, kalapáccsal történik, de egy monumentálisabb rönkbútor esetében ez nyilván láncfűrésszel zajlik, és csak a végső munkálatoknál kerül elő a véső és a bunkó. Ha szerkezeti elemeket készítünk, szintén gépi történetről beszélhetünk, csiszolunk, vágunk satöbbi. Lehetne mindezt persze klasszikus kézi eszközökkel is csinálni, csak akkor nem egy hétig, hanem három hónapig tartana a tábor.

– Kik voltak a résztvevők? Volt-e idén központi tematika?
– A résztvevőkről nagy általánosságban elmondható, hogy évről évre visszatérnek a közösségbe. Persze igyekszünk új embereket is bevonni, itt elsősorban a fiatalokra kell koncentrálnunk, mert a csapat sajnos öregszik, legifjabb tagunk az öcsém, aki harmincöt éves. A „fiatal” korosztály mi vagyunk, az ötvenesek, a tradicionális nagy öregek pedig már hetven felettiek. A tábor egy nyitott kezdeményezés, és miután az önkormányzat támogatását élvezzük, ezért ingyenes. Nekem évek óta szerepel a terveim között, hogy ezzel párhuzamosan megvalósítunk egy ifjúsági alkotótábort, de annak a megszervezése összetettebb, több hivatalos engedélyhez kötött. A fiatal generációk bevonása viszont lényegi kérdés, muszáj lesz frissítenünk. Voltak egyébként a fiatalabb korosztályból is résztvevők, azonban ők sajnos „lemorzsolódtak”: elmentek külföldre dolgozni, tanulni, pedig volt érzékük és tehetségük a fafaragáshoz. Ez egy nagyon jó hangulatú tábor, gyönyörű környezetben, tehát minden adott ahhoz, hogy aki eljön, jól érezze magát.
– Az idei központi téma édesapám, Gengeliczky László emlékoszlopának befejezése, és egy – formájában ehhez illeszkedő – védőburkolat készítése volt. Az emlékoszlopot a Népház melletti Liget parkban helyezzük majd el, mindez azért is lenne autentikus, mert a fafaragó tábor onnan indult útjára, édesapám pedig sokáig a Népház igazgatója volt. Emellett Hubay Győző „Döndinek”, a Bányász Táncegyüttes alapítójának csináltunk új emlékoszlopot, mert az előző sajnos az enyészeté lett. A fából készült alkotások hátránya ugyanis, hogy nem örökéletűek. Készítettünk már korábban egy-két monumentálisabb dolgot a városnak, például a Csónakázó-tó szigeténél lévő fahidat, ami az egyik legnagyobb volumenű munka volt, hiszen egy közel tízméteres, 80-90 centiméter átmérőjű, íves rönköt szeltünk ketté. Ez adta a híd két oldalát, arra építettük fel a szerkezetet. Nagyon sokáig életben volt, próbáltuk megmenteni a bontáskor, de sajnos olyan állapotba került, hogy nem volt érdemes foglalkozni vele. Szerencsére vannak olyan darabok is, amiket meg lehet menteni, lásd a Szent Borbála szobrot Sárberekben, amit tavaly hoztunk rendbe, kicseréltük a burkolatot, átcsiszoltuk, kijavítottuk a repedéseit, lefestettük. Minden évben igyekszünk a skanzenben is felújítani a kültéri eszközöket, bútorokat, emléktárgyakat, ezáltal meghosszabbítjuk az élettartamukat. Az elsődleges cél mindig az, hogy a városnak értéket teremtsünk.

– A táborok az egyéni és csoportos művészi önmegvalósítás mellett hozzáadott értékkel is bírnak, hiszen társadalmi hasznosulásuk évről évre tetten érhető. Ilyen volt például a tatabányai Jókai Mór Óvoda kerítésének felújítása is. Idén volt-e hasonló tervetek?
– Igen, folytattuk a tavaly megkezdett munkát, a Jókai Mór Óvoda gyermekeinek új asztalokat és padokat készítettünk.

– Édesapád, Gengeliczky László révén gyermekkorod óta testközelből tapasztalhatod meg a fafaragás szépségeit és nehézségeit. Számodra mit jelent a faszobrászat?
– Valóban, nyolcéves korom óta lényegében minden évben jelen voltam a fafaragó táborokban, érdekes módon mégis az öcsém, Lacus volt az, akit sokkal inkább megérintett, illetve sokkal jobb szeme volt mindig is a faművességhez. Nálam ez megmaradt hobbinak, otthon, a ház körül is nagyon sok mindent elkészítek fából, akár egyedi stílusban, de még sincs hozzá olyan szemem, mint az öcsémnek, aki fantasztikus dolgokat alkot. Nemcsak a gyerekkorunkat, hanem a felnőtt életünket is átölelte ez a közeg, nem meglepő, hogy nagyon sok barátot, tudást és emberi értéket kaptam a fafaragástól. Azt gondolom, ezzel nem vagyok egyedül, hiszen azok az emberek, akik évtizedek óta visszajárnak, nem jönnének el, nem lenne számukra fontos a jelenlét.

– Milyen tényezőkön múlik a fafaragó tábor jövője?
– Három évvel ezelőtt a jövőkép olyan szinten vált instabillá, hogy az utolsó pillanatban derült ki, mégis tudunk támogatást szerezni a táborra. Jelenleg az önkormányzat teljes mellszélességgel az ügy mellett áll, és azt gondolom, ameddig ez így marad, a jövőkép biztosított. Amennyiben ez megszűnik, még mindig ott van alternatívaként a szponzorok bevonása, persze ez ennél komplexebb kérdés. Tevékenységünk a későbbiek során akár kifejezetten felújító-karbantartó jellegűvé is válhat, hiszen városszerte annyi kültéri alkotás van fából, hogy évekre el lennénk látva azzal a feladattal, hogy azokat restauráljuk.
Taizs Gergő