Horvtáh János – képzõmûvész – Székesfehérvár
„Ecsetet soha ne vegyél a kezedbe, ha pénzért csinálod!”
Ezzel a mondásával zárult a találkozóm Horváth János székesfehérvári képzõmûvésszel, akivel beszélgetésünk után, megnéztük festményeit, egyéb alkotásait. Egyértelmûvé vált számomra, hogy ez nem csak egy jól hangzó mondás, õ teljes szívébõl így is él. Az 55 éves mûvész valójában nem szeret szerepelni. Õ azt a mûvész fogalmat testesíti meg, amit általában gondolnak az emberek egy valódi mesterrõl. Magának való, szeret elbújni a saját kuckójába, ott pedig addig alkotni, amíg megszületik a kész mû, amitõl aztán szeret „megszabadulni”, mert nem gyûjtögeti a saját mûveit, inkább elajándékozza azokat.
– Elsõként a kezdetekrõl kérdezném: mindig is mûvész szeretett volna lenni?
– 1953-ban születtem a Székesfehérvár melletti Pákozdon, egy olyan családban, ahol soha senkinek nem voltak mûvészi hajlamai. Sõt! Én soha életemben nem is akartam mûvész lenni, viszont a rajz világ életemben érdekelt; egészen kisgyermekkoromban, már egy református pap ember csodálatos rajzokat, rajzos trükköket mutatott nekem, én pedig utánoztam õt. Komolyabban a középiskolában kezdtem el foglalkozni a rajzolással, ahol szakkörre jártam, komoly munkát végeztem. A Képzõmûvészeti Fõiskola elõkészítõje után, végül a fõiskolára nem jelentkeztem. Úgy döntöttem önképzem magam. Újházi Péter, a Móri Mûvésztelep, Nagy Benedek szobrászmûvész, nagyon nagy hatással voltak rám. Így belekerültem egy áramlatba, ahonnan már nem volt menekvés…
– A pályafutása alatt eddig milyen anyagokkal dolgozott?
– A festészeti technikákban az akvarellt szeretem, de nem csak festek. Imádok például a fával bánni, fõleg nagy méretben, rönkszobrokat készíteni. Ezeket a nagyméretû szobrokat mindig ott hagyom, ahol éppen elkészülnek. Volt szerencsém részt venni különbözõ fesztiválokon szerte egész Európában, még hóval és jéggel is dolgoztam. A Tiroli Alpokban például egy hószobrot készítettem, Hósárkány címmel, amely egy népmeseillusztráció volt.
– Milyen sikereket könyvelhet el, milyen elismeréseket kapott?
– Számomra a legnagyobb siker, hogy bejárhattam egész Európát. Svédország, Franciaország, Ausztria, csak néhány ország, ahol megfordultam, különbözõ fesztiválokon. Franciaországban a szobraimat zsûri különdíj elismerésben részesítették, Svédországban pedig anyagi támogatású díjat kaptam. Magyarországon még nem kaptam kitüntetést, viszont tagja vagyok a Székesfehérvári Mûvészek Társaságának, sok mûvésztelepen megfordulok, illetve rendszeresen részt veszek a Karsai Mûvésztelep munkájában. A mûvésztelep évente megrendezett kiállításainál én is vállalok a szervezésbõl.
– Számomra az egyik legérdekesebb mûve az a cím nélküli alkotás, amely a gép és a kép kapcsolatát mutatja be.
– Ezt a Székesfehérvári Mûvészek Társasága 2008 tavaszán megrendezett kiállítására készítettem, amely egy tematikus kiállítás volt, a gépkép kapcsolatról szólt. Két hónapomba került, mire kitaláltam a megvalósítás mikéntjét. Ha eszembe jut pár ötlet, azt azonnal feljegyzem, akár a mûhelyem falára is. Mikor a kidolgozott ötlet megvan, akkor akár egy éjszaka alatt is elkészül a mû. Az alkotás papírhengerekbõl áll, amelyek forognak, mozgatni lehet õket, hisz a gépek egyik tulajdonsága a mozgás. A másik pedig a zaj, így a hengerekbe pl. parafa dugót, csavarokat tettem, és miközben megmozgatják, ezek zajt generálnak. A kép sohasem mutatja kétszer ugyanazon arcát, hisz a mozgatásnak köszönhetõen a hengereken lévõ festmények sosem találkoznak ugyanúgy. Célom, amely minden festményemre igaz, hogy a legkevesebb színnel a legnagyobb hatást érjem el.
Kovács Kata