Székesfehérvár Guinness-rekordere

– A tűzoltó, vadakat terelő juhász, mozdonyvezető szakma minden kisfiú álma, de valószínűleg senki nem válaszolná a Mi leszel, ha nagy leszel? kérdésre a tojáspatkoló szót. Hogy jelent meg az Ön életében ez különleges szakma?
– Fölszabadultam kovácsként, aztán bevonultattak. Amíg katona voltam, az apai műhely a téeszé lett, alkalmazottnak oda nem akartam menni. Fölvettek az IKV-hoz (ma SZÉPHŐ Zrt.), ott dolgoztam nyugdíjba vonulásomig raktározási, építésfelújítási területen. A családi mesterségbeli tudás azért közel állt hozzám, bár a kovácsmesterséggel népművészeti vásárokon, kiállításokon találkoztam jó ideig. Egy ilyen alkalommal láttam Sallai László sárosdi mester munkái közt egy érdekességet: a tojásba belevert patkót. Elmentem hozzá, hátha megosztja velem a készítési technikát, de a műhelytitkokba nem avatott be. Viszont a fantáziámat nagyon izgatta, hogy tudok én lovat patkolni, sőt patkót verni, szöget kovácsolni, meg kellene ezt is próbálnom… Hallottuk, hogy a hajdani céhes időben úgy vizsgáztatták az inasokat, hogy mennyire könnyű a kezük – főleg a gyógykovácssághoz -, hogy tojást kellett megpatkolniuk. Gondoltam, ezt a szakmai bravúrt, céhremeket újra kellene teremteni!

– Minden technikai leírás és minta nélkül?
– Gyakorlatilag igen, hiszen nem maradt fenn ennek az 1700-as évekbeli hagyománynak írásos anyaga, mindenki maga ügyeskedhetett. A mindenki persze erős túlzás, mert néhány próbálkozóról van tudomásom. Volt, aki ragasztotta, vagy gipszből készítette a tojást, más megelégedett egy darab patkó rögzítésével. Rózsa György Leg-leg-leg című műsorában bemutattak egy darabot, arról sem derült ki hogyan készült, de a szegedi alkotó 59 patkót remekelt egy tojásra. Na, ez már nem hagyott nyugodni: gondoltam, megdöntöm ezt a rekordot, s nekem tényleg 62 darab sikerült! De mire elkészültem, a műsor megszűnt, így aztán nem lehettem a Leg-leg-leg tojáspatkoló Magyarországon! Mégis 1985 mérföldkő az életemben: elindult a tojáspatkoló népi iparművész tevékenységem.

– Hogy talált rá a megfelelő alapanyagra?
– Kipróbáltam én mindent. Galamb, kacsa, gyöngytyúk, pulyka, liba, tyúktojást, de a barátaink révén Dél-Amerikából, Ausztráliából kaptam strucctojást is, majd ugyanígy érkezett a fekete színű emutojás, ezekkel a keménységük meg a nagyságuk miatt szerettem dolgozni. A legkisebb a pintyé volt, azt szivacsba göngyölgetve lehetett mozgatni, olyan óvatosan kellett vele bánni. Emlékszem arra is, amikor itthon úszott a fürdőkádban 3-400 tojás, azt kifújni-szárítani-pakolgatni – álmomban se jöjjön vissza! Összességében elég körülményesen lehetett beszerezni kifújt tojásokat akkoriban. Az már könnyebbséget jelentett, hogy „csak” a szakmával kellett foglalkozni. Az is, hogy Hajdúszoboszló közelében megjelent az első struccfarm.

– Milyen szerszámokkal dolgozott?
– Mindenféle mini méretre volt szükségem: kis üllő, kis kalapács, műszerész fogók, órás szerszámok, de még játékokat is felhasználtam, hogy a pár milliméteres darabokat elkészítsem. A szög, a pánt, a mintázat, a patkó minden az én kovácsolásom, tehát a kézimunkából fakadóan nincs két egyforma a több ezerből!

– Milyen sikereket hozott ez a szakmai újrateremtő munka Önnek?
– Azon túl, hogy megvalósult egy bravúr, aminek minden elemét én állítottam elő, rengeteg mindent adott. Egymást érték a meghívások, bemutatók, vásárok. Vali, a feleségem segített ezeken az alkalmakon, Józsika fiunk szintén velünk jött mindenhova, később a szállításban is rá számíthattunk. Az országot bejártuk, annyi felkérést kaptam. A külföldi gyűjtők köre szintén megtalált. Az áttörést a médiamágnás Josef von Ferenczi vásárlása hozta. Akkoriban négy különleges darabom volt, azt vittem el mutatóba. Az egyiket a feleségem tréfásan a maga jussának nevezte, hogy azt aztán sose adjuk el, az az övé maradjon. De bizony a vevő azt is vitte! Vagy mind a négy kell, vagy egyik se! – mondta. Budapest, Drezda, München, Stuttgart néprajzi múzeumaiba kerültek a munkáim és számos magángyűjteménybe, például a már akkor 18.000 darabbal büszkélkedő tojásgyűjtő, Eduard Polackéba. De talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy a Vatikáni Múzeumban is őriznek egy kereszt motívumos tojásomat. A világ minden tájára vittek turisták, delegációk az alkotásaimból hungarikumként. Hogy öregbítem Fehérvár és a magyar nép jó hírnevét, ez is boldoggá tesz.

– Kinyitható tojás, zenélő, világító… – mesélne ezekről a találmányairól?
– Nos, az ember szereti az újabb kihívásokat, és feszegeti a határait. Ebből a nagyon törékeny anyagból igyekeztem a legtöbbet kihozni. Született olyan tojás, amibe egy kovácsműhelyt álmodtam bele, és led világítással égett benn a tűz. A hajdani zenélő dobozok ihlették a zenélő tojást, a tárgyban egyre kisebb tárgy nálam Tojásban tojásban tojásként jelent meg. A régmúlt kuriózumai mellett az újítások, divatok is helyet kaptak: a kinyitható tojásban adtak át ékszer ajándékokat, vagy épp abból került elő lánykéréshez a gyűrű.
– Számtalan rekordja született: 34 patkós papagáj, 146 patkós tyúk, 350 patkós liba, 598 patkós emu, 1119 patkós strucctojás. Ez a Guinnes Rekordok Könyvébe is bekerült.
– 1995-ben a 249. oldalon jelent meg ez a rekordom. Szerintem azóta sem dőlt meg… Nem úgy van, hogy egy kis odafigyeléssel pár óra vagy egy tanfolyam alatt elsajátítható ez a tudás. Nekem a szakmai alapok adtak egy biztos hátteret, és a saját ötleteim-kudarcaim-kitartásom révén újrateremtettem ezt az ősi magyar virtust. A világrekordhoz az alkotás minden mozzanatát dokumentáltuk, és a munkafolyamatot is többször ellenőrizték a hitelesítéshez: 1119 darab egyedi kézműves patkó, egymással szembe fordítva, 2-2 kézi kovácsolású szöggel (ez is 2238 darab!) felrögzítve egy körülbelül 20 centiméter magas stucctojásra. Felkerült még rá úgynevezett ökörszem, félpatkó is.

– 8 éve nem dolgozik. Nem hiányzik az alkotás?
– A balatoni nyaralónkban és az itteni kis garázs-műhelyemben a szabadságok és a hétvégék ezzel teltek. Megadatott, hogy művészkedhettem, és a sok befektetett munkámmal magamnak és másoknak is örömöt szerezhettem. Minden szerszámom megvan még ma is, de az alapanyagokat már nehéz lenne beszerezni. Több betegségen túl már nem olyan könnyű az ember keze, s amikor a tojások törtek, akkor eljött az idő a befejezésre. 84 éves vagyok, már nem nekem való. A fiam meg még túl fiatal hozzá, más időtöltésnek hódol a családjával, de lehet, hogy egyszer rászánja magát.

– Minden létező magyar újságban, sőt német, amerikai lapokban megjelent Önről hajdanán cikk, fotó. Mostanában is megkeresi a média?
– Nyilván ritkábban szerepelek, de azért még kuriózum vagyok a tojáspatkolással. A TV 2 reggeli adásában, a Balatoni Nyár, a Szeretlek, Magyarország műsorokban szerepeltem, és manapság is megkeres egy-egy újságíró.

Dr. Göde Andrea