„…az õsi, anyaggal jeleníti meg lelkének belsõ világát…”

Kellemes õszi napon meghívást kaptam a Tatabányán élõ Ivancsics Péter KERÁMIKUS úrtól és élete pátjától Laky Verától. Nézegettem az agyagba formált alkotásokat. Ivancsics úr az õsi anyaggal jeleníti meg lelkének belsõ világát.

– Gyönyörû a mûhelye!
– Így látja? Örülök.

– Mi motiválja?
– Maradandót alkotni. Az egész É L E T értelme, hogy valami hasznos dolog maradjon utánunk. Középiskoláimat az Esztergomi Bottyán János Gépipari Technikumban végeztem. Késõbb Kecskemétre kerültem, az ottani mûszaki fõiskolát végeztem el. Fiatalon megnõsültem, páromnak volt a tanult szakmája a kézmûvesség. Tulajdonképpen segíteni szerettem volna és késõbb átvettem tõle a tervezési és gyártási munkát. Az Iparmûvészeti Vállalat égisze alatt „bedolgozóként” fõként exportra dolgoztunk. A vállalat saját boltjait láttuk el áruval. A zsûrizett termékek a képcsarnok boltjaiban voltak kaphatók. Az élet haladt elõre, mentünk az események után. A bedolgozóból… Kft lett. Jelenleg hat fõs „csipet-csapattal” dolgozunk.

– MÁS KERÁMIÁS. Úgy tudom ez az új mottója!
– Nos, igen. KERÁMIKUSNAK és kézmûvesnek vallom magam.

– Nehéz a helyzete a kézmûves szakmának?
– Igen. Ebben a nagy rohanásban a vásárlók nem fogadják el azt a tényt, hogy meg kell adni minden anyagnak a megmunkáláshoz szükséges idõt. A kerámia esetében a gondolattal az elkészült darabig, lehet két-három hét, mérettõl függõen több hónap. Kezdettõl fogva arra törekedtem, hogy olyan kissorozatú munkákat vállaljak, amely a mûvészeknek sok, a gyáraknak kevés. E tevékenységet jelenleg Kft. formában, Tatabányán, Bánhidán a fõúton egy hangulatos százötven négyzetméteres régi parasztházban végezzük.

– Itt van a bemutató termük?
– Valóban. Valamint az üzletünk is.

– Úgy tudom igen látogatottak. A szép portékák kelendõek.
– Igen, jól látja. Egy éve nyitottuk meg az üzletet a helyi vásárlók elõtt. Kifejezetten az a szándékom, hogy bármilyen kérést teljesítünk, ami a kerámia anyagából elkészíthetõ.

– Sok a munkájuk, azonban a túlélésre mindig figyelni kell. Mi errõl a véleménye?
– Nos, a túlélés esélyét abban látom, ha mást tudok nyújtani, mutatni, kínálni, mint a multik tömeg árukínálata. Ezzel én nem akarok versenyezni.

– Célja?
– Minél személyesebb, minél testre szabottabb, kézi munkával készült darabokat alkossak. Az ilyen versenyt, kihívást mindig szívesen vállaltam, vállalom. Nem a konkurenciától félek, hanem az egyenlõtlen, diktátumszerû üzleti helyzettõl.

– Nap, mint nap, újra kezdi…
– Harminc éves tapasztalatom az, hogy pályaelhagyóként csak azzal érdemes foglalkozni, amit szeret az ember. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez ily módon megadatott. Nem bántam meg, sõt a vállalkozásom során például az export mindig BARTER üzlet lehetõséggel járt. Bizonyság erre, hogy többféle vállalkozással is foglalkoztam párhuzamosan. Sikerrel! Végül maradt a SZERELEM a feleségem és a kerámia.

– A vállalkozás egyfajta szabadságot adott önnek? Jól érzékelem?
– Igen.

– Barátságos, korrekt, melegszívû, folyton-folyvást alkotó ember. Milyen ön számára a VILÁG?
– Nekem túl kemény… Számomra az a fontos, hogy odafigyeljünk egymásra, azokra az emberekre, akiket nagyon szeretünk, kiváltképp a társamra.

– Mi zavarja, mit nem tud elfogadni?
– Az öszintetlenséget, a felelõsség nem vállalását. E kis közösségben, a mi csapatunkban abszolút nem engedhetõ meg. ALAPFELTÉTEL az egymás segítése!

– Jut idõ a pihenésre?
– Nem. A családom sokszor megró érte.

– Mily módon töltõdik?
– Egyéni megbízásaim sikerei, munkáim visszacsatolása, unokámmal töltött pár perc, szintén erõt ad a tovább folytatáshoz.

– Mit szeretne még elérni?
– Nos, az idelátogató érdeklõdõ úgy menjen el, hogy itt mást kapott és visszatérjen.

Ivancsics úr alkot, alkotása a munkája. Kezébe veszi az anyagot, és innentõl beindul a gondolat, az elképzelés, a születés…

Zelina Irma