Tízes fõút, nyert pályázati pénzek, sivár kulturális élet, új játszótér. Egy hideg, egy meleg. Édes-keserû beszélgetés Nyergesújfalu polgármesterével, Miskolczi Józseffel.

– Hogyan értékeli az óévet? Mit jelentett 2004 városuknak?
– Az újévi köszöntõ beszédemben úgy fogalmaztam: túléltük. A város fájó szívvel engedte át a Szabolcsi Bence Zeneiskola mûködtetését a megyei önkormányzatnak. Természetesen eredményekrõl is beszámolhatok. Tizennyolc bérlakást adtunk át, felavattuk a Szent István-szobrot, sõt az óvoda és az iskola vizesblokkjának felújítására is jutott elegendõ pénz. Három megnyert EU-s pályázatban vagyunk érintettek; térségünk oktatási intézményeiben a sajátos nevelési igényû tanulók oktatására kaptunk majd negyvenmillió forintot, valamint a Dunapart rendbehozatalára, és a térségi közösségi ház létrehozására is komoly uniós támogatásban részesültünk.

– Mit vár a jönõ évtõl? Melyek a legfonosabb feladatok?
– Kétségtelenül az egyik legégetõbb probléma a tízes fõút tehermentesítése. A kamionosokra kiszabott úgynevezett észak-déli tilalomnak mi isszuk meg a levét. Ha ez nem lenne, akkor a töredékére csökkenne a városon átmenõ teherforgalom. Nem hiszem el, hogy nem lenne észszerûbb a Duna-parton, vagy a hegyek között elvezetni õket. Tanulmánytervet kell készítenük/készíttetnünk az ügy mielõbbi megoldása érdekében, mert a mostani helyzet tarthatatlan. Fontos feladatunk a térségi közösségi ház megalapítása, megfelelõ mûködésének megszervezése. Reményeim szerint fontos szerepet játszik majd az itt élõk mindennapjaiban.
Az ipari park “benmépesítése”, és a megfelelõ megközelíthetõségének kiépítése is ránk vár. Ezenkívül, ha minden igaz, egy cementgyár fog ideköltözni.
Sok feladatunk van. Nehéz felsorolni. A teljesség igénye nélkül: hetvenegy telket adunk át, terveink szerint egy hajógyár is letelepszik nálunk, vízicentrumot szeretnénk, az iskola- és az óvodaudvart is rendbe akarjuk hozatni, de nem utolsó szempont a Duna menti kerékpárút kiépítése sem. Plusz, ha minden a tervek szerint alakul, településünk egy EU-konform játszótérrel is gazdagodik majd.

– No és a kultúra?
– Érzékeny pontra tapintott. Megmondom õszintén, nem vagyok megelégedve a kulturális élettel. A helyek, helyszínek, lehetõségek adottak, mégsem történik túl sok említésre méltó dolog, kevés a rendezvény. Vagy ha mégis, akkor az többnyire a civil és egyházi szervezeteknek köszönhetõ. Az ott dolgozók lelkiismeretesen végzik munkájukat, dícséret illeti õket.

Fáj a szívem, ha arra gondolok, hányszor kong az ürességtõl a négyszáz(!) fõs színháztermünk. Kiállításoknak is híján vagyunk. Nemrég tárgyaltam ezügyben a megyei múzeum igazgatójával, és ígéretet kaptram, a helyzet változni fog, több tárlatot tekinthetnek meg a jövõben a nyergesiek.
Azért ezen a területen is vannak eredményeink, hagyományaink. Március tizenötödikén például egy blueskoncertnek adunk helyt, valamint az idén is megrendezzük a borünnepet és a sörfesztivált. Ismét csak idevág a térségi közösségi ház ügye, sokat várok tõle, remélem, hogy gyógyír lesz a hiányosságokra. A sport és zene területén nem panaszkodnék, ott is lelkiismeretes szervezetek munkálkodnak, igen szép eredményekkel.

– Mi volt a legkedvesebb élmény tavalyról az ön számára?
– Történt egyszer, hogy az egyik fogadónapomon beállított hozzám négy tízévesforma kisgyerek, mondván: gördeszkapályát szeretnének. Aláírásokat is gyûjtöttek. Hát így mûködik nálunk a demokrácia… Megígértem nekik, hogy ha másért nem, hát a bátorságukért felépítjük azt a gördeszkapályát. Az ilyen pillanatokért érdemes polgármesternek lenni.