Amikor ezeket a sorokat írom, éppen a tavaszt várjuk. Február a végét járja, ám kõkemény mínuszok teszik próbára az utcára merészkedõ bátor „sarkkutató-jelöltet”. Hol a tavasz? Hol van a kikelet?
Valahogy így vannak szûkebb hazánk, a Közép-Dunántúl vállalkozásai, önkormányzatai is. Vannak tavaszra, kikeletre utaló jelek: bõséges apanázs a településeknek a Területi Operatív pályázat segítségével, hatalmas mennyiségû megrendelés az építõiparban, innováció és robottechnikai fejlesztések, rendezvény halmok, beruházások mindenütt.
Ugyanakkor itt a zegernye is: a települések által megpályázott fejlesztések ugyan 100%-os támogatásúak, ám ami beadáskor teljesnek tûnt, az jó, ha mára 60-70% körüli. A megnövekedett megrendelés állomány erõteljes áremelkedést okozott az építõanyagok piacán, a kevés számú, és leterhelt vállalkozás pedig értelemszerûen emelte a kivitelezési árakat.
Miért kellett ennyi ideig várni a pályázatok elbírálásával? A nagy mennyiségû állami megrendelés idõpontja miért esik egybe az önkormányzatok és vállalkozások fejlesztési, építési lehetõségeivel?
A keresleti piac hatalmas, a kivitelezõk száma véges. Ráadásul nincs szabad munkaerõ kapacitás, aki ma Magyarországon dolgozni akar, és képes, az bizony dolgozik. A munkanélküliség, mint társadalmi probléma mára gyakorlatilag megszûnt létezni. A környezõ országokból importálunk munkaerõt, van tehát utánpótlás, hiszen saját magunkkal vagyunk határosak, így magyar nemzettestvéreinkre is támaszkodhatunk. Szerencsére nincs szükségünk – és ne is legyen – az illegális, gazdasági betelepülõkre Afrikából, és ki tudja honnan.
Legyen fenntartható ez a látványos fejlõdés, legyen munka, legyen kenyér az asztalokon, hogy családunk otthona a hideg ellenére mindig jó meleg, élhetõ és gyarapodást mutató lehessen!
Veér Károly
fõszerkesztõ