„Minden nap a helyére kerüljön egy tégla”
Garázsvállalkozásból birodalom
Több kisiparos indult úgy a pályáján, hogy egy garázsban alakította ki elsõ mûhelyét. Dr. Karsai Béla sincs ezzel másképp. Ma viszont Székesfehérvár, Pécs, Körmend, Tiszaújváros, Kiskunfélegyháza, Orosháza, Veresegyház, s a Hargita megyei Szentegyháza településeket az kapcsolja össze, hogy a zrt. egységei mûködnek itt. A cégcsoport kb. 700 fõnek ad munkát. A gyógyszer, élelmiszer, kozmetikai ipar tégelyei, fiolái, palackjai mellett autóipari termékek, burkolatok, kéziszerszámok, háztartási gépek, sõt a futurisztikusan hangzó fûthetõ ruhák is szerepelnek a gyártási palettán.
Mindegyik üzem csúcstechnológiával mûködik: automatizált, robotokkal felszerelt, így aztán kicsit sem meglepõ, hogy a minõségbiztosítás, kutatásfejlesztés, innováció és a jövõ szakembereit biztosító duális képzés egyaránt jelen van a cég életében.
Majd 30 éves korszak összegzése szinte lehetetlen, de a kihívásokat amúgy is kedvelõ elnök úr ennek jegyében nekifogott a beszélgetésnek.
– Mik azok a mérföldkövek, amelyek pályáját és a cég történetét meghatározták?
– 1988. április 26-án vettem át a kisiparos engedélyemet, ami az elsõ állomást jelentette. Az igazi áttörést a 89-90-es évek hozták, mert a szocializmusból a piacgazdaságra váltás folyamatát élesben kellett megtanulnom, megélnem. Erre ugye senkit nem készítettek fel az iskolák, a magunk taposta ösvényt jártuk.
1995-ben elkészült, 96-ban átadtuk a székesfehérvári 10.000 m2-es üzemet, majd 1997-ben megtörtént az elsõ akvizíció. 40 évesen egy céget vettem – ma is borsódzik a hátam, ha rágondolok arra a bátorságra, hitre, amivel, akkor bele mertem vágni ebbe a munkába.
– Ha három személyt ki kellene emelni, akiknek valamiért sorsfordító szerepük volt az életében, kiket választana?
– Két barátomat, akiktõl sokat tanultam. Egyikük a kalandos életû Alexander Brody (Bródy Sándor író unokája), aki kifutófiúként kezdte, végigjárta a szamárlétrát marketing területen, s egy cég elnök-vezérigazgatója lett. A cégvezetéssel, kritikus idõszakokban történõ döntéshozatallal kapcsolatban sokat tanultam tõle. Már azzal is, hogy bizonyos szituációkban egészen atipikus döntéseket mert hozni. A másik személy pszichológus – dr. Szent-Imrey Tamás –, aki abban tudott támogatni, hogyan kell elviselni a feszültségeket, ha az ember két végén égeti a gyertyát, valamint azt, hogy hogyan érdemes a munkahelyi konfliktushelyzeteket kezelni. A harmadik? Van valaki, aki nagyon érdekesen változtatta meg az élethez, a felelõsséghez való viszonyulásomat. Az a szomorú élmény kapcsolódik hozzá, hogy mindez a halálakor érlelõdött meg bennem. Õ Lady Diana. Aznap, amikor minden médium a balesetérõl tudósított, egy üzleti úton jártam. Rengeteget vezettem akkortájt, sokszor külföldön. Ausztriából jöttem hazafelé, s kétszer is érzékeltem, hogy 1-1 másodpercre szinte elalszom a volánnál a fáradtságtól. Végül megálltam, s egy magyar határmenti szállodában szobát vettem ki, hogy pihenjek. A tévé akkor már a hercegnõ halálhírét erõsítette meg. Ez a sok-sok negatív élmény úgy összegzõdött bennem, hogy a családomnak és magamnak sokkal több felelõsséggel tartozom. Van már jó éve egy biztonságos, akár életet mentõ autó a garázsomban, amit nem használok, itt vagyok halálosan kimerülten, s ha valami baj történne velem…hát, nem tettem meg mindent annak érdekében, hogy ezt elkerüljem. Másnap átszálltam abba az autóba, és bár száguldhatnék vele szemtelenül gyorsan, ám azok iránti tiszteletbõl, akik ezt a kocsit gyártották nekem, 110-zel megyek legföljebb.
– A cég sokat jelent Önnek. Mit vár el a dolgozóitól?
– Annak érdekében, hogy hosszú távú és eredményes legyen az együttmûködésünk, szerintem két dolog meghatározó: az, hogy értsen a kollégám a szakmájához, és hogy lojális legyen a céghez. Ha ez megvan, egymásra találtunk!
A Királyok Városához kötõdés
– Székesfehérvár város tanácsadó testületének, a Szenátusnak egyik tagja, számos társadalmi szervezetben vállal szerepet, sokszor pedig minden titulus és cím nélkül, szinte a háttérbõl támogat jó ügyeket. Ha lehet egyet kiemelni, melyik területet érzi magához legközelebb állónak?
– A Szenátusban számos témát és feladatot megtárgyalunk, de mindenki számára az ifjúság nevelésének hosszú távú stratégiája a legfontosabb. E a szellemiség jól kapcsolódik össze a Honvédség és Társadalom Baráti Kör elnökségi munkámmal, ahol szintén ez a szívügy. Nem születik velünk a hazaszeretet, ezt meg kell tanítani a gyerekeknek. A lehetõ legtöbbet kell azért tennünk, hogy átérezzék, mi az a haza. Olyan programokat szervezünk ezért számukra, ahol ez az élmény megérintheti õket. A város és a civil szervezetek akkor érnek el jó eredményt, ha értékteremtõ és egészséges ifjak neveléséhez járulnak hozzá. Ez nem megy a múltunk, a történelmünk megismerése nélkül. És még egy dolog visz elõre: a kíváncsiság. Merjenek kérdezni, akarják megszerezni a tudást! És már el is jutottunk oda, hogy a Gábor Dénes Díj kuratóriumával a tudományos, vagy mûszaki-szellemi élet fiatal tehetségeit támogatjuk. De büszke vagyok a Bólyai Díj létrehozására is, mert ezzel a nemzetközi élvonalba kerülõ magyar tudást, tudományt, tudóst ismerjük el.
Úgy látom, a fiataljaink haza elhagyása is kezd mostanság jobb irányba fordulni.
Elõttem az utódom, avagy a családi vállalkozások életképessége
– Egy gazdasági tanácskozáson szóba került, hogy a székesfehérvári kis-és középvállalkozások között meghatározóak a családi vállalkozások. Mennyire tarja életképesnek ezt a formát, s mi a helyzet Önöknél? Ki viszi tovább a stafétát?
– Amikor ez a kérdés felvetõdött, egy német kamarai statisztika adatai alapján nyilatkoztam, hogy a várakozással ellentétben nem a tõzsdei vállalatok fejlõdnek a legdinamikusabban, hanem a családiak. A 2008-as válságos környezetben be is bizonyították, hogy életképesebbek az átlagnál. Hogy nálunk hogy van ez? Három családtag itt van a cégnél, a negyedik tanul még. Tehát a családom kiveszi a részét a munkából, sõt a cégvezetésben már át is adtam a stafétát az unokahúgomnak, Csonka Krisztinának.
– Akkor ez már némi szabadidõtöbbletet is jelent? Mi az igazi kikapcsolódás az Ön számára?
– Nos, azért hátra még nem dõlhetek. De ha van egy kis idõm, akkor a nehéz, férfias fizikai munkát keresem, az kapcsol ki teljesen. A kertbeli tevékenység, egy tuskóhasogatás, az igen! Hogy a fiatalokhoz egy pillanatra visszatérjek: a konditermi erõfitogtatások helyett milyen nagyszerû volna, ha ilyen munkák átvállalásával segítenének az idõs embereknek. Aztán, ami még kellemes szabadidõ eltöltés: a sportok is jöhetnek az úszástól a kerékpárig.
– Azt már említette, hogy nem dõl hátra továbbra sem, de mégis: hogyan tovább egy ilyen elismerés után?
– Nem maga a kitüntetés a fontos, hanem a korábbi és a további munka abban a cégben, amit a munkatársakkal együtt megteremtettünk. Ez egy kitartást igénylõ építõ folyamat. Hogy minden nap a helyére kerüljön egy tégla. Én nem a profitot gondolom elsõdlegesnek, hanem hogy létrejött egy új, biztos és biztonságos munkahely, amelynek szellemisége van. Ad a szakmaiságra, értéket teremt és támogat – például mecenatúrával. Az én tudásátadásomban szempont, hogy a cég továbbvivõi számára is meghatározóak legyenek ezek az elvek.
Dr. Göde Andrea