Gárdony testvérvárosi kapcsolatai
Tudatosan törekszenek arra a városvezetõk, hogy ne úgynevezett kipipált közös programok valósuljanak meg, hanem igazi, elmélyült kapcsolatok mûködjenek. Ha sport, oktatási, kulturális, családi, baráti együttmûködések jönnek létre, akkor az esetleges választások, személyi változások nem tudják eltüntetni a kialakult hagyományokat, legfeljebb mindig újragondolásra késztetnek – vallják egyöntetûen.
– Milyen programok zajlottak a közelmúltban?
– T.I.: Májusban egy 10 fõs lengyel diák delegáció látogatása során kötõdtek új barátságok. Az Öregfiúk labdarúgócsapata 6-7 éve utazik hol egyik, hol a másik testvérvároshoz, illetve hív meg ellenfelet egy-egy rangadóra (legutóbb pünkösdkor). Fõleg a nyári szünetben családok járnak egymáshoz nyaralni, amihez jó hátteret ad, hogy a külföldieknek számos turisztikai élményt ad a Velencei-tó. Itt járt a közelmúltban Lesquin 15 fõs nyugdíjas petanque csapata, jövõre a mi sportolóink utaznak Franciaországba. Az Agárdon megrendezett Velencei-tavi Hal-Vad-Bor-és Pálinkafesztivál mindenkor kellemes találkozási ünnep a partnerek delegációi számára, és már elképzelhetetlen a program a mörlenbachi fúvósok vadászkürtös ébresztõje és fellépése nélkül. Diákjainknak már természetes, hogy az iskolában hazájuk értékeit, környezetük nevezetességeit külföldi gyerekeknek mutatják be, majd õk mennek hozzájuk vendégségbe – nyáron épp Sepsikõröspatakra vonatoztak. Német és erdélyi látogatók már személyes kapcsolataik révén jöttek ide ismerõs családokhoz augusztusban.
– Dr.E.P-né: Az Iglice öt, az Alboráda kórus már négy külföldi fellépést tudhat a háta mögött, mûvészeink lengyelországi tárlatot, a diákcsoportok csak 2017-ben a francia partneren kívül minden testvérvárosunkhoz eljutottak. Az erdélyi közegben a hazaszeretet továbbélése élmény az elsõdleges, másutt a nyelvgyakorlás, kapcsolatépítés – összességében egy európai életszemléletre nevelés a cél.
– A személyes vezetõi kötõdések azért nyilván elõsegítik a közös gondolkodás?
– T.I.: Meghatározó volt, hogy Zary legjelentõsebb vállalkozója – még egyetemistaként – Budapesthez kötõdött, tehát szívügye a mi partnerségünk. Van egy kis felvidéki település, Szõgyén, ahol magyar a polgármester, s bár ez nem hivatalos kapcsolat, mégis remekül együttmûködünk a diákcsere és sport terén, baráti alapon. A felnõtt és ifjúsági futballcsapatuk Agárdon játszott, júniusban a mieinket fogadták, szeptember 9-én a népdalkörük Dinnyésen szerepelt.
– Dr.E.P-né: A képviselõtestületek összetétele meg-megváltozik, egy-egy vezetõ nyugdíjba megy, vagy bármi egyéb tényezõ a kapcsolataink városi szintû élénkségére természetesen visszahat, de a finn, osztrák, német együttmûködés több mint 20 éves története, s a többi partnerség lényege a már említett kisközösségi szinten való kötõdésrõl szól. Az én személyes érintettségem is 24 éve kezdõdött. Akkor még nem voltam a képviselõtestület tagja, de a férjem igen. Neki segítettem még az elsõ diákcsere programok lebonyolításában, késõbb pedig ezt a megbízatást kaptam alpolgármesterként, s mondhatom, hogy nekem is szívügyem volt-van-lesz ez az ügy.
– Minden ország, település, kisváros más és más. Ez a sokszínûség milyen tapasztalatot adhat útravalóul a mindennapokra?
– T.I.: Ezek az együttmûködések olyan nyitott és õszinte találkozások, hogy tényleg azt nézzük, miben segíthetünk a másiknak. Elmondjuk a mûködéssel, szervezéssel, gazdalkodással kapcsolatos tapasztalatainkat, illetve láthatjuk egymás jó gyakorlatait életközelben. Minden testvérvárosban észreveszünk olyan ötletet, ami nálunk sikeres lehet. Minél többet látunk a világból, annál többet tanulhatunk, hiszen intézményfenntartástól a hagyományápolásig minden témát megmutatunk egymásnak. Kevesebb pénzbõl, civil összefogásból hogyan lehet pazar fogadást lebonyolítani – ehhez például nem kellett messzire menni, elég volt a felvidéki, erdélyi unitárius és nõegyleti vendéglátásokat látni, ahol a hölgytagok fõznek ilyen alkalmakkor. Senki sem szórja a pénzt, nem jellemzõ a rongyrázás, de az értékek megmutatása mindenkinek fontos. Tanárként évtizedekig tanítottam a dûnéket. Tananyagként azért más volt, mint a francia-belga határon tengerparti csodaként megélni a látványt. De az élmény utána a tudásközvetítésemre is visszahatott. A mezítlábas megmászások történetét ma is beépíteném a gyerekeknek szóló magyarázatomba. Az életrõl alkotott kép, a jövõkép is megváltozhat egy-egy úton.
– Mit tanulhatnak tõlünk a testvérvárosok?
– T.I: A nyugatiaknál a Magyarországról alkotott képet tudjuk befolyásolni. Mindig rácsodálkoznak arra, hogy míg õk 15 éve nem tudnak komoly rendõri erõk nélkül rendezvényt szervezni, itt nyugalomban élünk. A gulyás-operett szemléletet is fölülírjuk, amikor az élõ, átmentett hagyományvilágunkat láttatjuk. Az erdélyi barátainknak az volt a legmegkapóbb élményük, hogy hátrányos helyzetû és árva gyerekeket láttunk vendégül, akik enélkül sosem juthattak volna külföldre.
– Sajátosak az ún. testvérvárosi közös találkozók is.
– Dr.E.P-né: Az egyes kapcsolatok évfordulóit megünnepeljük kiállításokkal, baráti estekkel, de már 5 alkalommal arra nyertünk uniós pályázatot, hogy valamennyien együtt legyünk. Ilyenkor valamilyen szempontból a saját települését kell mindenkinek bemutatni és valami extra meglepetést is hozhatnak a résztvevõk egy játék, egy dal, gasztronómiai ínyencség, pantomim formájában. Legutóbb a környezetvédelmi projektek jelentették a központi témát. Nagyszerû azt megélni, hogy akik velünk baráti viszonyban vannak, egymással is fölveszik még a kapcsolatot. Így hoztuk össze az erdélyieket a finn, francia delegációval, de az osztrákok és a németek is ellátogattak egymáshoz. Az eseményeken mindig meghívottunk a helyi Mozgássérült Egyesület. Én legtöbbre az emberi kapcsolatokat értékelem a testvérvárosi együttmûködésekben. Megtisztelõ az, hogy általunk ismerik meg hazánkat más nemzetek, hogy kialakíthatunk egy jó képet, és hogy ennek minden városlakó részese lehet, hiszen a település apraja-nagyja megmozdul: ki vendéglátóként, ki tolmácsként, ki szereplõként önkénteskedik. Rengeteg a pozitív lakossági visszajelzés, hogy milyen sokat jelentett egy-egy szervezetnek, civil körnek vagy egyénnek az itt szerzett élmény.
– Végezetül, ha ki lehet ragadni a számtalan kedves emlék közül egy meghatározót, kérem, mesélje el nekünk!
– T.I.: Mindig megható külföldön magyarokkal találkozni. Hogy hol és hogyan õrizzük a magyarságunkat, az megejtõ tud lenni a világ bármely pontján. Nyelvét, iskoláját, templomát féltõ a határon túli barátaink mindennapi küzdelme. De a kitelepített, vagy világháborúban elsodort családok helyzete éppoly szívszorító. A francia rendezvényekre mindig ellátogatnak a kint élõ magyarok, és mesélnek. A generációk logikája hasonló a német-francia-osztrák berkekben: az elsõ generáció beilleszkedni akart, nem is adta át anyanyelvét a gyermekeinek. Szerencsére a kiköltözött nagyszülõk pótolták ezt a hiányt, az anyanyelvbõl „mamanyelv” lett, s így az unokák is odajönnek hozzánk beszélgetni, gyökereiket kutatva.
– Dr.E.P-né: Huszonévek tükrében egy történetet nem tudok kiemelni, mert sok történés egyformán kedves számomra. Ahogy egy mozgássérült hölgy a mankóját félretéve teljes bizalommal a partnerére támaszkodott a táncházunkban, azt sosem felejtem. Vagy az a kép, hogy egy rég végzett hajdani erdélyi diák a sepsikõröspataki utcán a nyakamba borult, megköszönve hogy vendégül láttuk. És a testvérvárosi kapcsolatok révén szövõdött barátságokról az jut eszembe, hogy kb. 20 éve jártunk egy diákcsoporttal Halikkóban, két fiú ott megismerkedve azóta is tartotta a kapcsolatot egymással, és most a finn barátját az esküvõjére is meghívta a fiatalember. Lehet, hogy nagy szavaknak tûnnek, de nekem az a meggyõzõdésem, hogy az európai föld békéjéért akkor teszünk legtöbbet, ha a másik nemzet történelmét, identitását megismerjük, s ezáltal elfogadjuk, megszeretjük egymást. Ez egy küldetés.
Dr. Göde Andrea
Gieboldehausen, Németország
Salo, Finnország
Kirchbach, Ausztria
Mörlenbach, Németország
Postbauer-Heng, Németország
Zary, Lengyelország
Sepsikõröspatak, Románia
Lesquin, Franciaország