– Mi adta az ötletet, az indíttatást az egyesület megalapítására, hiszen akkoriban még nem igazán volt divat civilszervezetet létrehozni?
– Az egyesület alakulásakor a mûvelõdési házat Mészáros Éva mûvelõdésszervezõ vezette. Készült ekkor egy felmérés a szõnyiek kulturális életérõl, elképzeléseirõl. Arra az eredményre jutottunk, hogy bizony megváltoztak a kulturális szokások, kiüresedtek a korábbi mûvelõdési formák. Ugyanakkor a felmérésbõl az is jól látszott, hogy az itt élõk nagy többsége szívesen tenne a falujáért, a hagyományok felelevenítéséért. Megfogalmazódott az igény a közösség újraszervezésére, egy olyan hely kialakítására, ahol az emberek kulturált körülmények között találkozhatnak egymással, és ahol idõs és fiatal egyaránt jól érezheti magát.
A felmérés készítõi összehívták azokat, akik a kérdésekre választ adtak, s így alakult meg az egyesület. Molnár Éva lett az egyesület titkára, engem pedig – miután nekem is volt néhány ötletem -, elnöknek választottak.
Hihetetlenül sokféle elképzeléssel álltak elõ a helyiek, s miután nem állt rendelkezésünkre nagy létszámú szakmai apparátus, szûkítenünk kellett a tevékenységi körünket. Az igazi fordulatot az jelentette, amikor eljutottunk odáig, hogy az egyesület átvehette üzemeltetésre a mûvelõdési házat. Korábban ugyanis sokféle ütközés, konfliktus adódott abból, hogy a komáromi Csokonai Mûvelõdési Ház amolyan periférikus egységeként mûködtünk. Természetesen – miután a mûvelõdési ház üzemeltetése alapvetõen önkormányzati feladat -, a késõbbiekben sem maradtunk teljesen magunkra. Az önkormányzat továbbra is vállalta a rezsi és a bérköltségeket, mi önkéntesek pedig – a mûvelõdésszervezõ irányításával – gondoskodtunk a rendezvények lebonyolításáról.
Rögtön az elején felelevenítettük a szüreti felvonulás hagyományát, majd ennek sikerén felbuzdulva késõbb másfajta eseményeket is életre hívtunk.
A közel tizenöt év alatt rengeteg minden történt. A mûvelõdésszervezõk idõnként – rendszerint magánjellegû problémák miatt – cserélõdtek, de valamennyien rendkívül jó színvonalú munkát végeztek. Elnökként néha-néha egyfajta villámhárító szerepet is elláttam, több-kevesebb sikerrel próbáltam összehangolni az elnökség és a fõállásúak munkáját. Összességében elmondhatjuk, hogy nem volt túl sok konfliktus.
– Mi a helyzet ma? Hogy látják a jövõt?
– Azt gondolom, hogy egy igen kedvezõ idõpontban találtunk rá a jelenlegi mûvelõdésszervezõnkre, Nyikus Annára, aki rendkívül kreatív, rengeteg új ötlete van, amelyek segítségével képes lesz a mûvelõdési háznak egy új arcot adni.
Látni kell, hogy a mûvelõdési házak funkciói mára ismét átalakultak. A média erõfölénye miatt azt a funkciót, amiért létrehozták õket, ma már nem képesek betölteni. Az emberek a tévé elõtt maradnak, s még a nagy nevekre sem mennek már be a mûvelõdési intézményekbe. A mûvelõdési házaknak új, teljesen egyedi arculatra van szükségük ahhoz, hogy a továbbiakban is be tudják tölteni a nekik szánt szerepet.
Nyikus Anna nem csak mûvelõdésszervezõ, hanem népmûvész is. A szõnyi népmûvészeti hagyományokat – miután erre igény mutatkozik – igyekszik újjáéleszteni. Ezáltal a mûvelõdési ház is egy teljesen más jelleget ölt a korábbinál. Biztosak vagyunk benne, hogy a szõnyi teljesen el fog térni Komárom város más hasonló mûvelõdési intézményeitõl. Nagyon fontos, hogy ez történik. A már kialakult hagyományos ünnepeinket folytatjuk, és a népmûvészeti hagyományokra építve újabb és újabb kezdeményezéseknek biztosítunk teret.
Külön öröm a számunkra, hogy azokat a közösségteremtõ célokat, amelyeket mi az indulásunkkor kitûztünk – például a faluszépítés, a múltra való emlékezés -, ma már a faluban azóta létrejött további civilszervezetek karolták fel. Úgy tûnik, hogy képesek voltunk jó példát mutatni, rávilágítani arra, hogy a civilszervezetekre szükség van, és hogy azok igen is életképesek lehetnek. Ma már – természetesen – ezek a szervezetek közösen veszik igénybe a nemrégiben megújult mûvelõdési házat. Mérhetetlen öröm volt mindannyiunk számára annak az emléktáblának az újraavatása, amely a mûvelõdési ház felújítása során került elõ. Az emléktáblát elõdeink készítettek a mûvelõdési ház megépítésekor. Felemelõ volt ily módon is emléket állítani az õsöknek. Emberek találkoztak itt régen, és találkoznak itt ma is, abban az épületben, ahol szüleik, nagyszüleik is összejöttek az ünnepeiken. Emberek akik maguk is tovább viszik egy kicsit közös ügyeinket.
Cseh Teréz