„Szüleimnek és gimnáziumi nevelõimnek köszönhetem pályára irányításomat és egész életvitelemet. Édesapám nagyon nyugodt, rendkívül megfontolt jogász, édesanyám pedig csodálatos, családcentrikus ember volt. Sárospatakról az Egri Tanárképzõ Fõiskolára kerültem, ahol 1967-ben negyedikes fõiskolai hallgatóként lehetõséget kaptam arra, hogy tanulmányaimat követõen a fõiskola földrajz tanszékén tanársegédként tevékenykedjek majd. Az az igazság, hogy „stréber” voltam, csupa jelesem volt, így ennek és a felkínált tanársegédi állásnak köszönhetõen felvettek a Debreceni Egyetem földrajz szakára. Régi álmom teljesült ezzel, mert 4 évvel helyhiány miatt elutasítottak.
Egerben biológia-földrajz és mezõgazdasági ismeretek és gyakorlatok szakon végeztem. Sajnos a nyár folyamán átszervezés történt, így tanársegédként mégsem tartottak rám igényt. Az egyetemen azonban már ott voltam, így olyan közös igazgatású iskolát kerestem, ahol lehetõségem volt Kö-zépiskolában is tanítani. Így kerültem az Enyingi Általános Iskola Gimnázium és Mezõgazdasági Gépszerelõ Szakközépiskola, közös igazgatású intézményébe, ahol a munkaköröm ellátásához szükséges volt az egyetemi végzettség.”
1970-tõl óraadó a középiskolában. A Szakfelügyelet és az iskolavezetés elégedett a munkájával. Kedvezményes, kamatmentes pedagógus- kölcsönbõl családi ház építésébe kezd és családot alapít. 1969-ben feleségül veszi a helyi születésû Gál Zsuzsannát. 1972 és 1974 kö-
zött a Szegedi Egyetemen kiegészítõ diplomát szerez földrajz szakon, így középiskolai ta-nár lesz. 1975-tõl az iskola osztályfõnöki munkaközösségének vezeté-sével bízzák meg, 1981-tõl 1986-ig igazgatóhelyettes, 1986-tól pedig – polgármesterré választásáig – mint iskola-igazgató áll az intézmény élén. Ezidáig egyetlen munkahelye az enyingi iskola.
„A polgármesterséget tulajdonképpen volt tanítványaim, illetve azok szüleinek, valamint baráti köröm ösztönzésére vállaltam annak idején 2002-ben.
A települést és lakóit megismertem és megszerettem. Már három évtizeddel ezelõtt is úgy éreztem, hogy befogadtak, így kötelességemnek éreztem, hogy tehetségemhez mérten mind a munka területén, mind pedig társadalmi téren adjak valamit, szolgáljam a közösséget. Az itt eltöltött majdnem négy évtized alatt arra vagyok talán a legbüszkébb, hogy senkire nem tudtam megharagudni, és igyekeztem minél szélesebb körben barátságot kialakítani, nyugalmat, megértést, az egymás iránti tisztelet érzését terjeszteni és népszerûsíteni.
A több évtizedes tanári munka komoly kihívásokat jelentett. Az 1990-es évek elején tetõzött az általános iskolában a demográfiai hullám. Je-lentõs gondot okozott a beiskolázás és a továbbtanulás. A megye egy-két iskolaigazgatójával összefogva meglátogatja és tanulmányozza a már mûködõ zirci háziasszonyképzõ szakiskolát. A tapasztalatok birtokában végül meggyõzi az enyingi tantestületet, hogy dolgozzák ki egy – a 8 általánosra épülõ – háziasszonyképzõ speciális szakiskola tantervét. A képviselõtestület partner volt, felkarolta a kezdeményezést. Ezzel megoldódott – nemcsak Enying, hanem az egész kistérség – szerényebb képességû leánytanulóinak a továbbtanulása, foglalkoztatása. Ez az iskolatípus 1997-ig mûködött sikeresen.
„Visszagondolva rendkívül hasznosnak találtam ezt az intézményt. Az általános iskolai alapmûveltség szintentartása mellett olyan gyakorlati tárgyakat is oktattunk, mint gépírás, szabás-varrás, házi betegápolás-gondozás, elsõsegélynyújtás és persze sütés-fõzés. Tankonyhát, varrodát, írógépparkot szereltünk fel, amelyekben kis csoportokban gyakorlati oktatást tartottunk. A diákok itt nagyon hasznos, konvertálható ismereteket szerezhettek. Sajnos végül a központi akarat miatt megszûnt az iskola, pedig ide éppen azok a gyerekek kerültek be, akik nem tudták volna a középiskolai szintet teljesíteni, de olyan képzést kaptak, ami lehetõvé tette, hogy a pályaválasztás késõbbre tolódjon. Egyszerûen több esélyük lett, mert az életre készítettük fel õket.”

1979-tõl Enyingen megszûnt a kö-zépfokú képzés. A demográfiai hullám miatt pedig nagy volt az igény a gimnáziumi képzésre. A nappali képzéshez nem volt megfelelõ szakembergárda, viszont egy gimnáziumi levelezõ tagozat indítása lehetõvé vált. Így meghonosodott ismét a középfokú képzés.
90-es évek demográfiai tetõzése után 4-5 évvel erõteljes csökkenés következett be az általános iskolások létszámában – nem csak Enyingen, hanem szinte mindenütt. Az önkormányzat racionalizálást hajtott végre, tanulócsoportokat vont össze, de ezáltal a nevelõk maradtak volna munka nélkül.

„Ekkor már több kollégámat taníttattam és másoddiplomát, középiskolai tanári oklevelet szereztek.
A térségi felmérés után azzal a gondolattal álltam elõ, hogy van reális alapja annak, hogy egy nappali tagozatos gimnáziumi osztály, ill. a kimenõ rendszerben mûködõ háziasszonyképzõ szakiskola helyett a szakmunkások szakközépiskolája két éves intenzív nappali tagozatú képzési formát bevezessük. Az igény megvolt rá, ugyanakkor a személyi és a tárgyi feltételek is már adottak voltak. Szerencsére az önkormányzat ismét partner volt. Nagy örömömre 17 évi szünet után újra lett középiskolai képzés Enyingen.”

Az 1996-97-es tanévben tehát a racionalizálást sikerült úgy megoldani, hogy az általános iskolai létszámcsökkenést kompenzálva, a középfokú oktatás bõvítésével minden újra egyensúlyba került. Tóth Dezsõ ezirányba végzett tevékenységét a képviselõ-testület nyilvános testületi ülésen ismerte el, a pályázatát pedig újra elfogadva – immáron harmadszor is – kinevezte az ekkor már közös igazgatású intézmény igazgatójává.
A régi-új igazgató 1999-ben új kezdeményezéssel állt elõ. Jól érzékelhetõen egyre nagyobb volt az igény a középfokú képzés iránt, ezért javasolta, hogy váljon külön az intézmény. Így az általános iskola maradt az eredeti helyén, míg az új középiskola – a funkcióját veszített egykori ta-
nyasi kollégium átalakítása után – új épületben kapott helyet. Ekkor – a 2000-2001-es tanévben – már a nappali tagozaton négy évfolyamon, nyolc osztállyal, az esti levelezõ tagozaton pedig négy tanulócsoporttal mûködött a középiskola, amely felvette az enyingi születésû, híres, pápai professzor, tudós, tanár Bocsor István nevét.

„Hat évtized után úgy érzem, hogy az iskolaépítés, az oktatásszervezés, a nevelés, a szülõkkel való kapcsolattartás teljes egészében betöltötte az életemet és munkásságomat. A beosztott pedagógiai tevékenységet, az iskolavezetést és a polgármesterséget is egyfajta szolgálatnak tekintem.
A tanári munkán kívül végzett társadalmi munka, a szervezés rengeteg szabadidõmet emésztette fel és nagyon sokat voltam, illetve vagyok távol ma is a családomtól. Mindezt nem tudtam volna megtenni, ha nem áll mögöttem egy kiegyensúlyozott családi háttér, a család, élén a feleségemmel.”

A család: Tóth Dezsõné szül.: Gál Zsuzsanna. 35 évet dolgozott az egész-ségügyben mint röntgenaszisztens, az enyingi tüdõgondozóban. Jelenleg korkedvezményes nyugdíjas. Két felnõtt lány: Judit (34 éves) – tanár a Török Bálint Általános Iskolában; Gyöngyi (32 éves) – az enyingi nevelési ta-
nácsadó titkárnõje. Május elejére már unokák is várhatóak, hiszen Judit ikreket vár.
„A település vonatkozásában nem tudom meghazudtolni magamat: a legfontosabbnak az egészségügyet és a képzést tartom. Ha egészséges és megfelelõen képzett valaki, akkor a munkavállalási – s ezáltal az életben való boldogulásának – esélyei is megsokszorozódnak.
Ezért ezen munkálkodom ma is.”

Cseh Teréz