Régiónk gyöngyszeme: a Bory-vár

Azt hiszem, szerencsés közigazgatási felosztás haszonélvezõi lettünk mi, akik a Közép-dunántúli Régióban élünk – legyünk bár komáromiak, devecseriek vagy nagykarácsonyiak – hiszen e három megye nem csak kiemelkedõ gazdasági potenciállal bír, hanem olyan turisztikai kincsektõl vagyunk gazdagok, mint akár a Sümegi Vár, világhírû borvidékek, kulturális központok, a Balatont és Velencét nem is említve. Ilyen büszkeségünk a székesfehérvári Bory-vár is, amelyben Kovács Andrásné, a várépítõ Bory Jenõ unokája kalauzol minket.

„Bory Jenõ 1879. november 9-én Székesfehérváron született. Édesatyja géplakatosmester volt, hét gyermeket nevelt fel. A székesfehérvári fõreáliskola elvégzése után a budapesti mûegyetemen 1903-ban építészmérnöki oklevelet nyert. … Egyéves önkéntes katonai szolgálatát Bécsben töltötte, szabad idejében a múzeumokat, különösen a Kunsthistoriches Múzeumot látogatta szolgalmasan.” (Dr. Ágoston Béla: Bory Jenõ és a Székesfehérvári Bory-Vár) olvashatjuk a bejáratnál kapható kiadványból. Kovács Andrásné, az unoka, tovább mesél az öregapáról. Megtudjuk, hogy olyan mesterek tanítványa volt, mint Stróbl Alajos, Székely Bertalan, az elsõ világháború alatt, szarajevói szolgálati éveiben elkészítette a meggyilkolt trónörökös pár gránit emlékmûvét, valamint a Ferenc Ferdinánd fogadalmi templom és Zsófia otthon nagyszabású terveit. Ferenc József rend lovagkeresztjével tüntették ki. Az elsõk között kísérletezett a betonnal, vasbetonnal, az építészet és a szobrászat területén, kutatásai eredményeire épül az új anyag térhódítása. Az õ nevéhez fûzõdik a Bory bronz, vagyis pirobazalt megszületése, amely anyag a bronzhoz hasonló anyagot eredményez, úgy, hogy a magándioxiddal vegyített többféle hazai anyag keverékébõl elkészült szobrokat félszáraz állapotban achátkõvel csiszolják, égetik és füstölik.

– Öregapa 1912-ben vásárolt egy hold szõlõt présházzal itt, az Öreghegyen. A várat ezen a telken ’23-tól ’59-ig, haláláig építette, majd’ negyven nyáron át – hiszen mellette a Képzõmûvészeti Fõiskolán szobrászatot tanított, a mintázástan meghívott elõadója, majd az iskola rektora volt. Felesége, az én nagymamám virágcsendéleteket, portrékat festett, õ is Székely Bertalan tanítványa volt. Maga a vár a nagyszüleim otthonának, alkotóházának készült, de ez ad otthont a több, mint 500 alkotásból álló mûgyûjteményüknek (saját és neves magyar mûvészek alkotásaiból), valamint nekünk, örökösöknek is. Végrendeletükben azt kérték, hogy tartsuk fent, õrizzük meg a vár állapotát, és tegyük lehetõvé, hogy látogatható legyen. Napjainkban heten vagyunk unokák, akik tíz esztendeje a vár kezelésére létrehozott alapítvány keretében végezik feladataikat – ez a forma lehetõvé teszi, hogy pályázni tudjunk a nagyobb lélegzetvételû felújítások, karbantartások költségeire is.

– A családban vált-e mûvésszé a nagyszülõk óta valaki?
– Édesanyámék hárman voltak testvérek. Neki volt egy ikertestvére, mindketten iparmûvészetit végeztek, de néhány alkotáson kívül nem végeztek tudatosan mûvészi tevékenységet, fiútestvérük egyáltalán nem állt közel ehhez a területhez. A dédunokák a zebegényi mûvésztáborban töltik ugyan a nyarakat, de azt mondhatom, hogy nem örökölték a tehetséget, inkább érzelmi alapon állnak a mûvészethez. 

Közben elindulunk, hogy végigjárjuk a várat és beleveszünk az emlékek és egy lovagi vár tagadhatatlan hatásával fûszerezett kirándulásba. A meleg, nyári nap, a ragyogó fények, a várkertben nyíló virágok édes illata elvarázsol, királylánynak érzem magam, és még az sem zavar, hogy elcsépelt, közhely-szerû kifejezések jutnak eszembe lovagregényekbõl.
Sétánkra Bory Jenõ „ A kövek beszélnek” idézetével bocsát minket. Utunk elvezet az orosz katona síremléke mellett, akit a saját csapata a vár tornyával együtt bombázott le, de az Elefántudvarban már hastáncosnõket várok felbukkanni a nagyanya kézzel festett oszlopai közül. A mûterembe érve száznyi festmény, szobor vár ránk, amelyek történetét meséli remek vezetõm. Míg hallgatom, belelátom a szobrász feleségérõl készült mellszobor, a Monna Vanna vonásaiba a mûvész érzelmeit, amelyek párjához fûzték, míg olvasom a feleségéhez írt versek sorait, megismerek egy embert, aki nem csak irigylésre méltó házasságban élte életét, hanem mûvészként és tudományos kutatóként, szakemberként is kiemelkedõt hagyott örökül.