„Szent István napja az egység ünnepe”
Az államfõ székesfehérvári látogatása

Sólyom László köztársasági elnök feleségével érkezett Székesfehérvárra, ahol a város polgármestere, Warvasovszky Tihamér és neje köszöntötte. A nemzeti ünnepen részt vettek a külképviseletek delegáltjai is.
Rövid belvárosi sétája során az államfõ a történelmi nevezetességeket tekintette meg. Melocco Miklós Mátyás emlékmûvénél, a ciszterci templomnál idõztek kicsit, majd a vásári forgatagon át jutottak a Fõ térre, ahol a felújított Hiemer-házzal büszkélkedhetett a polgármester úr.
Ezt követõen a Nemzeti Emlékhelyhez érkeztek, ahol az összegyûlt tömeg tapssal fogadta a vendéget. Az ünnepi mûsor keretében Sólyom László köztársasági elnök a magyar királyok sírjánál mondta el gondolatait.
Göde Andrea

Sólyom László ünnepi beszéde:
„Tisztelt Ünneplõ Közönség! Szent István király ünnepén, itt, Székesfehérvárott, az államalapító szent király sírjánál, hívok és bátorítok mindenkit: ünnepeljen velünk; nyitott szívvel osztozzon az ünnep közösséget teremtõ erejében! Mert mi másért térünk vissza újra és újra, még ezer év múltán is az államalapító nagy királyhoz, mint hogy örüljünk, az ország áll, és hogy önbizalmat és erõt merítsünk Magyarország jövõjéhez.
Hiszen Szent Istvánnak köszönhetjük Magyarországot. Õ adott formát a Kárpátok gyûrûjében megtelepült magyarságnak azzal, hogy megalkotta az államot. Szent Istvánra emlékezve az õ mûvét ünnepeljük ma, a magyar államot, amely mindannyiunk életének kerete és a nemzet megmaradásának biztosítéka. Szent István napja ezért az egység ünnepe.
Magyarország függetlensége, biztonsága, jóléte az az alap, amelyben mindenki egyetért, és amely mindenkinek érdeke. A nemzet egysége megkívánja azoknak az alapvetõ intézményeknek és elveknek a fenntartását, az azokban való egyetértést, amelyeket alkotmányunk tartalmaz.
Az alapokban való közösséget pedig különösen fontos tudatosítani ma, megosztott állapotunkban. Szent István napján az állam egységteremtõ erejérõl kell szólnunk. Ismét tisztáznunk kell, és fel kell mutatnunk az alapokat – hiszen elbizonytalanodás tapasztalható az állam feladatai, kötelességei körül.
Emlékezzünk tehát: Szent István nem azzal alkotta meg, és tette évszázadokkal dacolóvá a magyar királyságot, hogy fejére helyezte a koronát, kézbe fogta a zászlós lándzsát, és nem is hadjárataival, hanem az egész életét kitöltõ államszervezõ építkezésével. A várak hálózatával és a vármegyerendszerrel korszerû közigazgatást teremtett; meghozta és betartatta híres törvényeit, kiépítette az egyházszervezetet, biztonságossá tette a kereskedõk útjait. Már a kortárs Európa tudta: Magyarország jogbiztonságot és vagyonbiztonságot nyújt. A magyar állam már keletkezésében ellátta az állam õsidõk óta megkívánt feladatát: biztonságot és békét adott.
Gondoljunk erre ma, amikor a közélet vitái gyakran az állam szerepérõl szólnak. Az olcsóbb állam, karcsúbb állam, a parlamenti képviselõk létszámának csökkentése, ez kevereg a közbeszédben. Utána meg az, vajon a piacra bízhatjuk-e az állam feladatait, ha az a javak elosztásában és a gondoskodásban csõdöt mond?
Le kell tehát szögezni: az állam fõ feladata továbbra is – biztonságot adni népének. Megvédeni az ország függetlenségét – belül pedig rendet, igazságot és békét teremteni. Más szóval: jogbiztonságot.
Ehhez jó törvények kellenek, amelyeket az állam nemcsak megkövetel, de maga is betart. Alapvetõ, hogy az állam mûködése mindenki számára megismerhetõ és ellenõrizhetõ legyen. Mindenekelõtt azonban bizalomra van szükség, enélkül az ország nem mûködhet jól. Biztonság, átláthatóság és bizalom összefüggnek.
Sem az nem vezet jóra, ha az állam visszavonul, és átadja a terepet a piacnak, sem az, ha az állam a piac helyébe akar lépni. Erõs piac és erõs állam illik egymáshoz. Viszont a gyenge, korrupt állam és a rabló piac egymás párjai. Csak az állam képes az egész országot áttekinteni, a részérdekeket összhangba hozni. Nem az állam létszáma a kérdés, hanem minõsége. Ma, a globalizált gazdaság korában az állam központi erejére, magas szakképzettségére és korrupciómentességére van szükség. Vajon nem az tette-e naggyá és maradandóvá Szent István országát, hogy szabályokat és szerkezetet adott, amelyek túlélték a viharokat?
Vajon nem azt jelentette-e az Európához való visszatérésünket, hogy meghonosítottuk az európai normákat és intézményeket? Vajon nem akkor voltunk-e mindenben az elsõk, amikor komolyan törekedtünk a minõségre? Ha mások olcsóbban is kapták a tagságot, ez a befektetés bizonyosan nem vész kárba. Az Európai Unió azonban nem oldja meg helyettünk a jövõ kulcskérdéseit: az oktatás és a tudomány fejlesztését. Nem oldja meg a magyar nemzet egyben tartását, országhatároktól független egységes fejlõdését. Ezek a Szent István-i nagyságrendû feladatok mindig ránk maradnak. De az Unió nyújtotta lehetõségeket bátran használnunk kell.
Ha egyetértünk is a jó kormányzat intézményeiben, és a tisztességes gazdaságban, ez nem elég a nemzet egységéhez. Hiszen a nemzet emberek közössége. Nem lehet az ország állapotát csak a GDP-vel, a nemzeti össztermékkel, vagy a növekedési rátával jellemezni. De nem mutatják meg az ország állapotát önmagukban a törvények és az intézmények sem. A törvény betûje a törvény szelleme nélkül mit sem ér. Hétköznapi nyelvre egyetlen szóval fordíthatjuk le azt, mire is van szükség ahhoz, hogy az alkotmányos alapintézményekben való egyetértés ne maradjon külsõdleges és törékeny, hogy az ország jól mûködjön. Ez a szó a bizalom. Ma bizalomra van leginkább szükségünk. Mi lehet az elsõ lépés a bizalmatlanság lebontása felé?
A bizalmatlanság a félelembõl ered. A rendszerváltás utáni politika nagy bûne, hogy bevezette a politikai riválissal szembeni félelemkeltés módszerét. Ha a politikai ellenfelet az abszolút rosszá nagyítják fel, akitõl félni kell, az ugyan összetarthatja a saját tábort, de mérhetetlenül rombolja a közös alapokat. Mivé lesznek a társadalmat összetartó normák, ha az ellenség legyõzésére minden eszközt, bármekkora árat megengedettnek tartanak? Nem bomlasztja-e a társadalom alapszövetét az általános bizalmatlanság? Legelõször tehát a félelemmel való manipulációnak kell véget vetni.
Itt állunk 2007. augusztus huszadikán, azon a helyen, ahol Szent Istvánt akarata szerint eltemették, és ahol halála után negyvenöt évvel testét az oltárra felemelték. Elsõ királyunk szentként is az egységet jelképezi: mind a nyugati, mind a keleti egyház szentjei sorába iktatta. Államalapító királyként pedig ránk hagyta alkotását, a magyar államot, amely egységünk alapja ugyan, de ez az egység akkor lesz élõ, ha a bizalmatlanságot és félelmet kivetjük szívünkbõl.”