Várpalota õskora
Várpalota határának északi része lakhatatlan területnek számító, víz nélküli erdõs hegyvidék volt az õskorban. A határ déli részét elfoglaló Sárrét és fõleg a patakok mente ellenben kiváló élõhelyet jelentett a korai földmûvelõk számára, így nem véletlen, hogy ezen a területen kilenc olyan lelõhelyrõl is tudomásunk van, ahol találtak neolitikus korból származó kerámiákat. A város mostani területén feltárásra került két rézkori és öt bronzkori lelõhely is, melyek egy része bronzkori telepbõl illetve temetõbõl áll.

A római kor
Várpalota környékén a római korban igen intenzív élet folyt. A táj hasznosításának legkülönbözõbb nyomai figyelhetõk meg, sok esetben mind a mai napig. Elég, ha a Várpalota és Öskü közötti gátra gondolunk, vagy a bántapusztai kõbányában bukkannak elénk a hajdan volt használatra utaló nyomok. Az itt élõk hétköznapjai az egykori lakóhelyek, a kisebb falusias települések, ill. a villagazdaságok helyén talált tárgyak segítségével rajzolhatók meg, míg a holtak világát a temetõk jelzik. Ez utóbbiak közül a legismertebb a két, inotai halomsír (tumulus), melyek sajátos csoportját képzik a temetkezéseknek. Az inotai halmok kora a Kr. u. 1. század vége- 2. század eleje közé tehetõ. A tumulusok leletanyaga között van kézmosó készlethez tartozó kancsó és tálka, bronz- és üvegedények, különbözõ fegyverek és lószerszámzat is. A feltárás során hét darab késõ római korra keltezhetõ csontvázas temetkezés került elõ. A sírokat az egykori körítõfal mentén ásták meg, leletanyaguk nagy hányada Kr. u. 4. századi kerámia. A nyolcadik csontvázas sír melléklet nélküli, Ny-K-i tájolású volt, ami valószínûsíthetõvé teszi a kora középkori keltezést is.

A honfoglalás kora
Várpalota város területén több honfoglalás kori, a 10. század végére, 11. század elejére keltezhetõ temetõt, vagy település nyomait ismerjük.

Kálvária
1912-ben a mészkõbányában három honfoglalás kori sírt találtak, amelyekben ezüstberakásos kengyelek, zabla, tegezvasalások, íjcsontok, ruhadíszek voltak. E temetkezések arra utalnak, hogy a térség ellenõrzését, az erre vezetõ kereskedelmi út felügyeletét harcosok láthatták el.

Semmelweis utca 55. és környéke
1985-ben a Semmelweis utca 55. számú telken építkezés közben került elõ a temetõ egy sírja, amely a sírrablók ellenére is gazdag leleteket tartalmazott. A sír felfedezése utáni években további temetkezési helyeket tártak fel az ásatások során. Közülük elsõsorban a nõi temetkezések tûnnek ki gazdagságukkal. A sírokban megfigyelt fém ruhadíszek elhelyezkedése alapján sikerült rekonstruálni a korabeli viseleti szokásokat is. A nõi sírokban találtak öntött bronz ruhadíszeket, gombokat, karpereceket, gyûrûket és nyakpereceket is. A férfi sírokból vas kések, nyílcsúcsok maradtak meg. Érdemes kiemelni, hogy az egyik feltárt sírban egy gyermek maradványait és gyöngyök közé fûzve kis ólom keresztet találtak.

Unio homokbánya
Az 1993-as Rhé Gyula vezette ásatás, és az 1963-as Bóna István-féle hitelesítõ ásatás során kora Árpád-kori házak kerültek elõ: földbe mélyített, szabálytalan négyszög alakú épületek és vasolvasztó mûhelyek.

Széhel, Szénhely
Az Unió-homokbánya északnyugati részéhez kapcsolódó réten 1963-ban Bóna István régész kora Árpád-kori, körülbelül 9-11. századi falu részletét: É-D-i irányú sorba rendezett három házat, egy ovális alakú, kõbõl épített vasizzító kemencét és egy 15 X 6 méter alapterületû mûhelyt tárt fel. A viszonylag kis méretû (körülbelül 3X4, 4X5 méter), félig földbe mélyített, nagyjából négyszögletes alaprajzú, egyetlen helyiségbõl álló veremházak tetõszerkezetét egykor cölöpök tartották, egyik sarkukban kõbõl rakott, patkó alakú kemence állt, amely egyaránt szolgált fûtésre és fõzésre is. A vasizzító kemence körzetében félig feltárt, nagy kiterjedésû gödörkomplexum öt tûzhelyt és mintegy 10 kg összsúlyú, öklömnyi méretû vaslepényeket szolgáltatott. A lelõhely nagy valószínûséggel a középkori Széhel, Szénhely falu legkorábbi részével azonosítható. A település elsõ írott említése 1240-bõl ismert. A késõbbiekben Bátorkõ, majd Palota vártartományának részét képezte. 1536-ban 9 lakott és 5 lakatlan telkét írták össze. 1559-ben a törökök elpusztították, s többé nem népesedett be. Egy 1578-1579-es feljegyzés szerint egykor iskolája is volt.

Loncsos
A loncsosi határrészen 1935 õszén, a 8-as út építésekor temetkezések helyét fedezték fel. Faller Jenõ bányamérnök a sírokból Árpád-kori és késõ középkori síremlékeket mentett meg. Ugyanitt 1984 tavaszán útszélesítési munkákhoz kapcsolódva, a veszprémi múzeum régészei egy Ny-K-i tengelyû kõépület alapfalainak csekély maradványát, és egy Ny-K-i tájolású sírt tártak fel. A lelõhelyet a Széhel, Szénhely településsel Palota egyik Árpád-kori elõzményével, pontosabban ennek temetõjével és esetleg (írott forrásból nem ismert) templomával azonosíthatjuk. A sírokból elõkerült leletanyag alapján a temetõt az Árpád-kortól (s-végû hajkarikák, sodort gyûrûk, III. Béla király (1172-1196) érme) a késõ középkorig (övcsatok, övveretek, övmerevítõ pálcák, ruhakapcsok, gyûrû, Zsigmond király (1387-1437) érme, stb.) folyamatosan használhatták.

Török kor
A középkor legjelesebb emléke a város központjában álló, a 14. században épült, majd az évszázadok során többször átépített középkori vár. A 15-17. század török háborúi során a dunántúli végvárak közül az egyik legfontosabb szerepet töltötte be, hiszen a közeli Fehérvár volt a törökök egyik fõ erõssége. A vár leghíresebb kapitánya, a jeles végbeli bajvívó vitéz, Thury György volt, aki már a Podmaniczkyak idejében is szolgált Palotán, mint udvarispán. Az 1550-es 1560-as években a palotaiak több török ostromot vertek vissza sikerrel. Ezek közül a leghíresebb az 1566. júniusi csata volt, ahol Arszlán budai basa 8000 fõs seregét gyõzte le Thury alig 200 fõs seregével.  A sikertelen ostrom miatt II. Arszlán basát Szulejmán szultán kivégeztette. 1593 októberében Szófi Szinán basa zárta körül 5000 fõs seregével Palotát, amelyet Ormándy Péter kapitány rövid ostrom után feladott, így Palota vára török kézre került. Öt évvel késõbb, 1598 augusztusában Pálffy Miklós és Schwarzenberg Adolf seregei foglalták vissza. Majd 1603-ban Horváth Gáspár kapitány is visszavert egy török ostromkísérletet. 1608-1614 között újra török kézen volt a vár, Sehman bég parancsnoksága alatt 102 gyalogosból, 91 lovasból és 13 tüzérbõl állt a török várõrség. 1620-1622-ben, a harmincéves háborúba a Habsburgok ellenségeként bekapcsolódó Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hadai foglalták el átmenetileg. 1622-ben Cziráky Mózes kapta meg II. Ferdinánd királytól Palotát, de õ ténylegesen sosem járt Várpalotán. A  vár leghíresebb védõjérõl, Thury Györgyrõl kapta a nevét. 1998-tól a várudvar megnyitásával nyári színházi és kulturális rendezvényeknek is otthona lett. A középkor emlékét õrzi még a gótikus stílusban épült inotai katolikus templom. A XVIII. században virágzó mezõvárossá fejlõdött a település, ezt tanúsítják a városközpont barokk templomai, az alsóvárosi temetõben felújított Zichy kápolna valamint az Árpád és Rózsakút utcai lakóházak. A Jókai utcában, a tízemeletes lakóházak lábainál egyike helyreállítva látható, és mint Tájház állandó kiállításoknak ad helyet.
A város fõterérõl nyugatra, a katolikus templom mögött megtekinthetjük az Ybl Miklós tervei alapján épített, majd klasszicista stílusban átépített Zichy kastélyt, amely ma a Trianon Múzeumnak ad helyet. Az  1840-es években épült  a városközpontban lévõ klasszicista stílusú Zsinagóga, amely a város festõjének, Nagy Gyulának a nevét kapta. 1986-tól ad otthont a város képzõmûvészeti gyûjteményének és idõszaki kiállításainak. Ugyancsak itt található Matzon Frigyes szobrászmûvész kisplasztikai gyûjteménye, Bíró Antal festõ és dr. Szíj Rezsõ gyûjteménye. A város a 18. században jelentõs kézmûiparral rendelkezett, majd jelentõs ipari fejlõdés a század elején, a szénbányászat beindulásával kezdõdött. A 30-as évektõl folyamatosan bõvültek az ipari objektumok. A bányászat után a vegyipar, az alumíniumgyártás, a villamos erõmû nagyberuházásai megteremtették 1951-re a várossá válás alapjait. Ekkor három városrész, Várpalota, Pétfürdõ és Inota kapcsolódott egymáshoz. 1997. október 1-jétõl azonban Pétfürdõ önálló település.

Várpalota ma
A város jelenleg két részbõl áll – Várpalota és Inota –, lakossága közel 23000 fõ. A gazdasági életben már nem játszik szerepet a bánya, elõtérbe került az Inotai Alumíniumkohó Kft, a Bakony Erõmû Rt, és más vállalkozások. 1996-97-ben a városban kiépült a gázfûtés, a teljes telefonhálózat és befejezõdött a víz- és csatornahálózat korszerûsítése. Nagy feladatot jelentett ezeket követõen az úthálózat felújítása is. Várpalota azon ritka települések közé tartozik, amelyek 100%-os infrastruktúrával rendelkeznek. Az elmúlt években nagykapacitású szennyvíztelep került átadásra, valamint elkészült a nagyteljesítményû gázüzemû fûtõmû, amely mintegy 4000 lakás és 1900 háztartással egyenértékû intézmény hõellátását biztosítja.
A város méltán lehet büszke gazdag kulturális életére, amelynek alapjait a múlt század elsõ felében teremtették meg. 1920-ban alakult a Bányász Kórus, 1929-tól mûködik a Bányász Fúvószenekar – amely házigazdája az évente megrendezésre kerülõ Fúvószenekari Találkozónak. Évtizedes hagyományokra tekint vissza a Cserregõ Néptáncegyüttes és a Vox Castellana Kamarakórus is. Várpalota kulturális életének egyik alapköve a félszázados múlttal rendelkezõ zeneiskola, amely számos mûvészt és mûértõ zenepártolót nevelt fel. Csaknem negyven esztendeje rendezik meg Várpalotán a Ney Dávid kórushangversenyt, ahol a város gazdag zenei kultúrája mutatkozik be évrõl évre. A város jelentõs számú képzõmûvészét tömörítõ Palotai Alkotók Köre rendszeresen szervez hazai és nemzetközi képzõmûvészeti kiállításokat.

A város és a térség gazdasági életében izgalmas színfoltot jelent a VÁR EXPO, amely évente megrendezésre kerülõ elismert színvonalú, kulturális programokkal tûzdelt gazdasági, vállalkozói kiállítás és vásár. A város büszke a tavasszal hagyományosan megrendezésre kerülõ Bakony Virágai népmûvészeti napokra, valamint a minden év októberében megszervezett Várpalotai Napok rendezvénysorozatra. A sportolni vágyók igényeit a Várpalotai Sportközpont kínálata hivatott kielégíteni.
A 60-as évektõl kezdve a város turistaközponttá vált. Várpalota ma is örömmel és vendégszeretõen fogadja az idelátogatókat, abban a reményben, hogy mind többen keresik fel és ismerkednek meg látnivalóival. A várost körülölelõ Bakony sok szép kirándulóhelyet tartogat, és kiváló lehetõségeket kínál a környék a vadász- és horgászturizmus kedvelõi, valamint a gyalogos és hegyikerékpáros túrázók számára is.