Az idén egy keddi napra esett a tél, így nem kellett soká várni a tavaszra, a természet és az ember megújhodására, a kikeletre. A tévébõl, rádióból, újságokból és az ismerõsök elbeszélésébõl azonban sötét árnyak fenyegetése olvasható ki. Most nem a közelgõ országgyûlési választások körüli pártharcokra gondolok, hanem a határaink túloldalán élõ magyarok jövõbeni sorsára.
A XX. század egyik összeollózott ország-torzója, az önállóan csak 1991 óta létezõ Ukrajna alapjai düledezni látszanak. Kijevben még állnak a barikádok, a Krím elszakadni igyekszik, a keleti és nyugati országrész egymásnak feszül, a mintegy 150.000 fõt számláló kárpátaljai magyarság a régóta velük együtt élõ ruszinokkal együtt csak kapkodja a fejét: mi lesz velünk, mi lesz a nyelvünkkel?
Sokan már revízióról beszélnek, mondván: Kárpátalja hazatér. Ennek nem nagy a valószínûsége, mint ahogy a pedzegetett román területi igényeknek sem. Bár a Krím esetleges elszakadásával bármi lehetséges.
Apropó Románia! Az erdélyi magyarok legerõsebb szervezete, az RMDSZ újra kormányzati pozícióba került. Megoszlanak a vélemények arról, hogy ezt mennyire tudják, akarják Erdély helyzetének javítására fordítani, vagy ismét csak a hatalom, a pénz hajtja a vezetõket.
Legyünk pozitívak, márciusban úgy illik! Bízzunk a határokon túli magyarok helyzetének javulásában, bízzunk abban, hogy megõrizhetik nyelvüket, kultúrájukat, végsõ soron az életüket! A többit pedig meglátjuk…
Veér Károly
fõszerkesztõ