Öten 351 évesek
Mindezekbõl 2013-ban még mûködik a Kör épülete Felsõvárosi Közösségi Házként, a Dalárda minden évben énekel az egyházi ünnepeken, és szerencsére él a KALOT. A 150 éves szervezetben Fister István, Kálmán Péter után Pásztor István vette át e közösség irányítását, Pista bácsi halála után pedig a Pásztor-család tagjai segítenek a hagyományápolásban. Minden vasárnap idejönnek a mise után a mára már kissé korosabb „legények”. Beszélgetnek, borozgatnak, kártyáznak, énekelnek, fölidézik a múltat, s megünneplik egymás név- és születésnapját.
Márhoffer Pista bácsi (1938.III.9.) dédszülei Németországból kerültek ide. Nagyapja, apja, s õ is tetõfedõ mesterként kereste a kenyerét Felsõvároson. Gyermekkori élményeinek fölidézésével kezdtük a beszélgetést.
– Öt gyerek volt a családunkban, három fiú, kettõ lány. 1928-ban a nyolcéves testvéremet az egyetlen fehérvári autó – egy Jámbor nevû géplakatosé – gázolta el. Elõször az Ond utcában laktunk az édesanyám szüleinél, az õ haláluk után költöztünk a Sörpincék (Móri) utcába. Nagypapának a Sajó utcában volt két rétje, meg egy szõlõje. Én hordtam neki mezítláb, klott gatyában az ételt, aztán egyre több dologban segítettem. A diófát úgy daraboltuk, hogy bíztatott, csak húzzuk együtt a fûrészt! Hamar befogták a fiúkat a mezõgazdaságba. Ha munka volt, iskolába se engedték õket.
– Mikor járt itt a Katolikus Kör épületében elõször?
– 1937-ben, amikor elsõáldozóként a reggeli tejeskávét itt fogyasztottuk el. Úgy emlékszem, száznál többen lehettünk, mert a templomban, a padok mellett felsorakozva alig fértünk el: jobbról a fiúk, balról a lányok álltak. Késõbbi idõkbõl a bálokra emlékszem szívesen, a Katalin napitól a batyus bálon át. Az asszonyok kísérték és vigyázták a lányokat a fal mellett üldögélve.
– Az egyház, a Vörösmarty Termelõszövetkezet, az állam tulajdonában is volt a ház…
– Az õseink fölépítették, lovas kocsival hordták ide az anyagot, hogy legyen egy közösségi épü1et, aztán rendszerek és tulajdonosok váltották egymást…- én mindig arra szavaztam, hogy tartsuk meg, legyen a fiataloknak egy hely, ahol találkozhatnak, szórakozhatnak. A 70-es években társadalmi munkában dolgoztunk sokat, hogy megmentsük az épületet. Most nagyon jó, hogy – fõleg nyugdíjasként – mi is itt lehetünk. Ma a szent mise után a kikapcsolódás, a barátokkal elbeszélgetés– ezt jelenti a KALOT. Ahogy fogyunk, feltöltõdünk – jönnek azért a fiatalok is.
– A szemközti Szent Sebestyén templom tetõzetéhez többször is hívták dolgozni.
– Ha bármi gond akadt, mindig kéznél voltunk, ha szaladt az atya értünk: a hívek összefogtak, mert annyi lelkiismeretünk volt, hogy segítsünk. A két torony meg a templom a második világháborúban megvédte a Felsõvárost, de iszonyú sok találatot kapott, amikor három hónapig itt pusztított a front. A zsalu aljáig romban volt a torony, sokáig az óvoda adott helyet az istentiszteletnek. A szarufákat, gerendákat magasépítõk javították, a tetõt az apámmal mi csináltuk. Tízezer cserepet a csigalépcsõn kézrõl kézre adogattak föl nekünk az emberek.
A hetvenéves barátság, így lehetne jellemezni a másik két születésnapos – Mohácsi István (75), Szabó József (74) – és Botos József (75) kapcsolatát.
A Kertalja és a Zámoly utcában laktak. Szüleik, nagyszüleik és felsõvárosiak, sõt: dalárdisák, Mohácsi István édesanyja kivételével, aki Tolnai utcából 1944-ben költözött ide. Gyerekkorukban nap mint nap találkoztak. Közös emlékük, hogy a bodajki búcsúba is együtt jártak. A Kopasz-hegyen úgy fényképezkedtek, hogy nyakukban lóg a siflis (sütemény) olvasó.
Ha a munka el is távolította õket, a nyugdíjas évek újra megerõsítették a kapcsolatot. Vasárnapi programjuk: 10-11-ig Biblia a templomban, utána itt a Körben az ördög Bibliája, a kártyázás jöhet. Ebben Mohácsi István a legkitartóbb. A ramslival gyorsan, sokat lehet veszíteni, nyerni nemigen – összegzik. Közben kis eszem-iszom, beszélgetés, harmonikázás, éneklés.
Föl-fölidézik az utcájukról szóló nótát is:
Fehérvári Kertekalja, jaj, de harmatos,
Vetek bele rozmaringot, jaj, de illatos.
Vetek bele lenmagot, a szeretõm elhagyott,
Jaj, de sajnálom!
Dr. Göde Andrea