Alapításának 25. évfordulóját ünnepelte a Grabarics Építõipari Kft.

– Bontsuk szakaszokra, és tekintsük át ezt a huszonöt esztendõt!
– Ötször öt, az épp huszonöt! Ha jól belegondolok, valóban, nagyjából ötévente voltak a nagyobb fordulatok a magunk mögött hagyott évtizedek során. Az elsõ öt, a hõskor – 1993-1998 – a kis, néhány tízmilliós árbevételrõl, a sok munkáról, a még több gondról és a kevés termelõeszközrõl szólt. Belefogtunk a vasbetonépítésbe, megjelentünk szerkezetépítõként a piacon. Tulajdonképpen azért dolgoztunk, hogy az áhított szerszámokat meg tudjuk vásárolni. – Négy szakmunkással kezdtem. A hirtelen növekedést tudatosan igyekeztem elkerülni, késõbb is mindig nagyon óvatosan növekedtünk, félve a ránk váró bizonytalanságoktól. Sok rakétasebességgel bõvülõ céget láttam késõbb nagyot bukni. Mi mindig a velünk szembejövõ feladatnak akartunk maximálisan megfelelni, és ez sikerült is. Ehhez azonban folyamatosan növekednünk kellett: termelõeszköz, személyi állomány, telephely, iroda, IT-park, IT területi fejlesztés – újabb és újabb igények jelentkeznek.
– A diplomámat még a régi rendszerben szereztem, mérnökként szigorúan a mûszaki terület tudnivalóira képeztek ki. Az üzleti tudományokat, a HR-feladatokat menet közben kellett magamra szednem. A mai fiatalok talán nincsenek is tisztában azzal, milyen óriási versenyelõnyük van a birtokukban lévõ tudásnak köszönhetõen. A modern felsõoktatásban már evidencia az alapfokú üzleti, gazdasági képzés, bármely területen.
– A második öt év – 1999-2003 – elején a budaörsi Baumax volt az elsõ nagy generálmunkánk. Ez már a piacon is jól látható, sokak által ismert épület volt. Az 1997-2002-es idõszakban, az elsõ Orbán-kormány idején induló lakástámogatások felélénkítették a lakáspiacot. Ez alatt az öt év alatt felfutott a generálkivitelezõi tevékenységünk, és évi 150-200 lakást felépítettünk. Generálkivitelezõnek aposztrofáltuk magunkat, de ekkor még valójában a lakáspiacból éltünk, növekedtünk, 3-4 milliárdos árbevételt produkáltunk.
– 2004-2008 között – tudatos üzletpolitikával – a rendkívül munkaigényes, aprólékos, nem túl jól jövedelmezõ lakásépítés irányából elindultunk a kereskedelmi létesítmények építése felé. Az elõbbiben egyre nagyobb kockázatot láttunk – megváltozott a szabályozás, a kamattámogatás megszûnésével csökkent a kereslet. A devizahitelek ugyan újra élénkülést hoztak ezen a piacon, de mi addigra már kereskedelmi épületeket, üzletközpontokat, hipermarketeket építettünk, és nem kanyarodtunk vissza a lakásokhoz. 2008 volt az addigi legjobb évünk – 11 milliárdos árbevétellel zártuk. Aztán beköszöntött a gazdasági válság.
– 2009-2013, öt teljes év ráment a kilábalásra. Az árbevételünk 50-60%-kal visszaesett, nagy összegû kintlévõségeink voltak idehaza és Németországban is. Így utólag visszagondolva, nem is értem, hogyan sikerült ezt az öt évet túlélni. Hihetetlenül fegyelmezetten csináltuk végig ezt az idõszakot, tulajdonképpen annyit tudtunk elõállítani, amibõl éppen fenn tudtuk tartani magunkat. Arra büszke vagyok, hogy a nehézségek miatt egyetlen embert sem kellett elküldenünk. Fejlõdésre ugyan nem volt lehetõségünk, de némi pályázati pénz segített, hogy ne öregedjen el minden eszközünk.
– A legutóbbi öt év – 2014-2018 – már a fellendülésrõl szólt. Exponenciálisan, talán túlságosan is gyorsan kellett növekednünk. 18-20 milliárd árbevételnél tartunk, és elgondolni sem tudom, hová juthatnánk, ha gyõznénk erõforrásokkal.

– Mit „mondanak” a toronydaruk a piacról?
– Szeretem a toronydarukat, valóban sokatmondóak: minél több van belõlük egy adott országban, annál biztosabb, hogy ott jól mûködik az építõipar. Kiválóan mutatja, hol tart az ágazat egy adott területen. Most, Magyarországon – végre – annyi toronydaru van, amennyi talán még soha. Kevés országban látni belõlük ilyen sokat. Óriási a beruházási kedv hazánkban. A multi-láz lecsengeni látszik, jellemzõen a kisebb, ipari létesítmények kerültek elõtérbe. Persze emellé azért be-be csúszik egy Mercedes-bõvítés, vagy épp egy BMW. Úgyhogy panaszra nincs okunk. Munka van bõven.

– A fellendülés rákfenéje a munkaerõhiány. Hogyan érinti ez a Grabarics Csoportot?
– A növekedésnek már egyre erõsebb gátja a munkaerõhiány. De nem csak a betanított munkás hiányzik, nincs elegendõ számú szakképzett munkaerõ sem. A szakképzésben, a foglalkoztatásban elkövetett minden korábbi hiba, most duplán üt vissza. Két évtized elegendõ volt, hogy szétverjük a szakképzésünket, az alapvetõ szakmai értékrendünket. Vadkapitalizmusban, megtûrtük a feketegazdaságot, ami tombolt az építõiparban, óriási szakadékot létrehozva ezzel a bérbõl és fizetésbõl élõk, és az illegális bizniszezõk között. Porba tiportuk a szakma becsületét, szétbombáztuk a szabályozást, eltûnt a szakmunkás életpálya, majd rácsodálkoztunk, miért nem választják ezt a területet élethivatásuknak a fiatalok. Felbomlott az az egészséges hierarchia, amiben a fiatalok, a tapasztalatlanok tisztelettel, elismeréssel fordultak az idõsebb

Grabarics Gábor cégtulajdonos

szakemberekhez, remélve, hogy az ismereteket, a gyakorlatot megszervezve, egyszer õk is közéjük emelkednek. Ezzel párhuzamosan eltûnt az a hitünk is, hogy kitanulva, egyre magasabb szinten mûvelve a szakmát, az évek múlásával egyre magasabb jövedelemmel, egyre jobban fogunk élni belõle. Minimum egy nemzedéknyi szakmunkás hiányzik emiatt a piacról. Nagyon kevés a jól képzett, 30-as éveit taposó szakember az országban, gyanítom, nem csak az építõiparban.
– Huszonöt éve, huszonévesen, akikkel kezdtem, szakmunkások, egy-másfél évtizeddel idõsebbek voltak nálam. Mind nyugdíjban vannak. Ugyanez igaz az egykori alvállalkozókra. Jó esetben még nyugdíj után dolgoznak. Õk adhatnak még némi reményt – ha rábírjuk õket -, hogy az oktatásba bevonva a régi, kiváló szakembereket, még az utolsó pillanatban átadhassák a jövõ nemzedékének tudásukat, a szakmájukhoz való hozzáállásukat. Ha ez nem történik meg, még nagyobb lesz a veszteségünk. Nem gondolom, hogy egy nemzetgazdaság, hosszú távon, képes fennmaradni, ha nincs saját képzésû, saját állampolgárságú szakmunkástömege. Addig is, amíg ezt újrateremtjük, marad a lyukak tömögetése, vendégmunkásokkal.
– 1000-1500 fõt foglalkoztatunk idõszaktól, megrendelésektõl függõen. Ebbõl ma már 200 ukrán szakmunkás. Nem határon túli magyarok, õk már tõlünk nyugatra dolgoznak. Ukránok, akik nem olcsóbbak a magyaroknál, de sok tekintetben – például a munkához való hozzáállásukban – jobbak. Van, amiben szakmailag is kiválóak, van, amit még tanulniuk kell, de keményen, hatékonyan dolgoznak. Persze itt is vannak nehézségek: kevés a munkásszállás, Gréczi Milán, operatív igazgató
aki elindulna a bõvítéssel, nem tudja hol elhelyezni õket. Pedig nagy szükség van rájuk. Mielõbb meg kell teremteni a feltételeket, hogy idejöhessenek. Kell a munkaerõ. Nyilván nem az afrikai migráció fogja megoldani az ilyen jellegû problémáinkat, de az ukrán, belorusz, ázsiai területekrõl, onnan, ahol tisztelik a kultúránkat, képesek az együttélésre, igen is érdemes lehetõvé tennünk a munkavállalást.– A munkaerõhiány mellett a minõséggel is egyre több a probléma. Hogyan lehet ezt kezelni?
– Már-már dühös leszek, ha azt hallom a médiában, hogy a magyar emberek milyen ötletesek, találékonyak, milyen jól dolgoznak. Egy biztos: az építõiparban, a fizikai munkásokra ez ma már biztosan nem igaz. Van összehasonlítási alapunk, egyrészt a múltból, másrészt a németországi tapasztalatokból. Az építõiparban – tisztelet a kivételnek – nem dolgoznak jól a magyar kétkezi munkások, amellett, hogy a jövedelmek, a vállalkozói díjak a duplájára, bizonyos területeken háromszorosára nõttek. Az árak tehát nem tükrözõdnek vissza a végzett munka minõségében. A legtöbb fõvállalkozó örül, ha egyáltalán van, aki elvégzi a munkát, tudják, ha a minõséget kifogásolják, gyorsan ott a válasz: „Munka van bõven, ha nem tetszik, odébbállunk.” Sokat szenvedünk emiatt, idõnként vért izzadunk a vezetõtársaimmal – mûvezetõtõl felfelé -, hogy meg tudjunk küzdeni ezekkel a problémákkal. Szigorított felügyelettel, így is sokszor csak a második-harmadik kísérletre tudjuk elérni a nevünkhöz, a múltunkhoz méltó minõséget. Németországban ez nem így megy. Ott ezzel a produktummal nem élnének meg.
– Ez, sajnos nem fog egy csapásra megoldódni. Hiányzik egy szakmunkás tömeg, egy olyan társadalmi réteg, amely megfelelõ felelõsségtudattal, szakmai igényességgel képes végezni a munkáját. Természetesen ismét hangsúlyozom: tisztelet a kivételnek.
– A mûszaki vonalon a közelmúltban megélt erõs mozgás szerencsére rendezõdni látszik, kissé nyugodtabbá vált a munkaerõpiac. Úgy tûnik, mára mindenki a helyére került, aki kereste, megtalálta a számítását.
– A nyugatra ment szakmunkásaink – akiknek a minõségi munkájára itthon is nagy szükség lenne – elkezdtek ugyan hazaszállingózni, de sajnos az elhúzódó válság miatt sokan már olyan régóta kint élnek, hogy jelentõs részük letelepedett, ott alakított ki egzisztenciát. Õk már nem fognak hazajönni.

– Huszonöt év alatt a telephelyek is gyarapodtak. Hol vannak ma Grabarics cégtáblák, hány fõ dolgozik a vállalatcsoportnál?
– A központ, a hátország – az adminisztrációval, raktárral, gépekkel – ma is Dunaújvárosban van. A székhelyünk Budapesten. Idehaza még Heves megyében vagyunk jelen, elõregyártó üzemünkkel. Németországban, a Boden-tó környékén van egy szerkezetépítõ részlegünk – immáron 6-7 éve –, és úgy tûnik, kezdenek beérni a befektetett munka gyümölcsei. Egyre több elismerést kapunk, egyre komolyabb megrendeléseink vannak.
– Ami fontos: elértük a német színvonalat. A szakmán belül a legmagasabb minõségi osztályú német látszóbetont állítjuk elõ, nagy megrendelõink, nagy megelégedésére. Szakmailag ez komoly eredménynek számít. A közelmúltban, egy bokrétaünnepen, a német megrendelõ magyarul köszönte meg a szervezetten, szépen megépített szerkezetet, ahol a látszóbeton volt a fõattrakció. A kinti szakma egyértelmû elismeréssel nyugtázta, amit létrehoztunk. Ott, akkor, nagyon jó volt magyarnak, grabaricsosnak lenni. Ebben rengeteg munkája van a kinti kollégáknak. Kiformáltak ott egy élvonalbeli szakembergárdát, ami tudom, hogy nem volt könnyû.
– Az induláskor – ahogy említettem is – négy fõvel kezdtünk. Ma közel 200 grabaricsos van. Folyamatosan megújítjuk a gépparkunkat, a teher- és személyautó flottánkat, ez utóbbiban 50 céges autó fut. 11 toronydarunk, elõregyártó üzemünk van, és ezekkel az erõforrásokkal meg tudjuk oldani a saját építkezéseinket, sõt idõnként bérbe is tudjuk adni õket. Mindez a kiszámíthatóságunkat, stabilitásunkat növelõ tényezõk.

– Hogyan ünnepeltek?
– A húszéves évfordulónál – 2013-ban –, szerények voltak a lehetõségeink, még a nehéz idõszakunkat éltük. Most picit pótoltuk, háromszor ünnepeltünk. Volt szerencsém, néhány éve hajóról látni az esti Budapestet. Ezt az élményt osztottam meg most a vezetõi és az adminisztratív körben dolgozó munkatársaimmal. A százfõs vacsora az esti Dunán feledhetetlenné tette az ünnepünket.
– Másodjára, a nyár folyamán, Dunaújvárosban, a családi napunkon ünnepeltünk, ahová minden dolgozónkat meghívtunk. Harmadszorra pedig szeptemberben egy budapesti exkluzív partnertalálkozón láttuk vendégül azokat, akikrõl úgy gondoltam, úgy gondoltuk, hogy fontosak a számunkra, akik végig kísértek minket ezen a huszonöt esztendõn, és tisztességgel, jó szándékkal közeledtek cégünkhöz: pályatársak, vélt vagy valós konkurensek, a szakma általam nagyra becsült képviselõi, megrendelõk, tervezõk, alvállalkozók, médiapartnerek.

– Indul a következõ öt év. Milyen tervekkel futnak neki?
– Jelentõs személyi fejlesztést hajtottunk végre a közelmúltban a cég felsõvezetésében, mindezt már a jövõ jegyében tettük. Elérkezettnek láttuk az idõt, hogy egy önálló ingatlanfejlesztõ üzletágat indítsunk. Ezt – korábbi tapasztalataira építve – Karacs László, jelenlegi ügyvezetõ igazgatónkra bíztam. Nagyértékû – nem lakás jellegû – ingatlanokat vásároltunk a közelmúltban. Több tízmilliárdos fejlesztések elõtt állunk, megfelelõ saját erõvel, stabil banki háttérrel, kiváló tervezõi kapcsolatokkal, partnerekkel, és nem utolsósorban megfelelõ tudással vágunk bele az új, önálló üzletágunkba.
– A saját vásárlású toronydaruinkból egy másik üzletágunk is kinõtt. Viszonteladói, értékesítõ partnerei lettünk a spanyol gyártónak. Pillanatnyilag teszteljük a gépeket. Az elmúlt néhány hónap tapasztalatai pozitívak. Ha a spanyol toronydaruk hozzák, a hozzáfûzött reményeket, kereskedõként és bérbeadóként is megjelenünk velük a piacon.
– Rengeteg még a teendõnk hevesi elõregyártó üzemünkben is. A Németországban elsajátított technológiákat – tekintettel arra, hogy ez a tevékenység éppen arra való, hogy élõmunkát spóroljunk meg –, minél jobban be szeretnénk vonni a kivitelezéseinkbe.
– Szép perspektíva áll a dekorbeton üzletágunk elõtt is. Elkezdtünk kísérletezni ezzel az anyaggal, és már biztató prototípusaink, termékeink vannak. A dekorbeton az egyik kedvencem, igazán ígéretesnek tûnik. Szinte végtelen lehetõségeket kínál, elképesztõ, mi mindent lehet formálni a betonból a megfelelõ adalékanyagokkal, sablontechnológiával. A belsõépítészek is kedvelik, úgyhogy minden érv amellett szól, hogy ezen a piacon is debütáljunk.
– A fõtevékenységünk továbbra is a generálkivitelezés lesz. A piac itt is átalakulóban van. Miután az árral ma már nem lehet versenyezni, a döntéseknél elõtérbe került a minõség, a megbízhatóság. Ennek köszönhetõen fõvállalkozói tevékenységünk is erõsödik: ott vagyunk már a gondolat megfogalmazásánál, a tervezésnél, így, hogy minden egy kézben van, a kivitelezés is gyorsabb, professzionálisabb lehet. Jellemzõen már így vállalunk feladatokat.
– A kivitelezõ cégünkben, a Grabarics Építõipari Kft.-ben egy négyfõs topmenedzsment viszi a jövõben az ügyeket: egy operatív és egy gazdasági igazgató, valamint egy vállalkozásért, illetve egy termelésért felelõs ügyvezetõ igazgató. Valamennyien egy-két évtizeddel fiatalabbak nálam, ígéretes, és rendkívül szimpatikus négyesfogat, valamennyien maximálisan élvezik a bizalmamat.
– Jómagam, felcserélem az eddigi operatív tevékenységemet más, új területekre – ingatlanfejlesztésre, kivitelezésre -, sõt, miután a család egy kicsit a turizmus-vendéglátás irányába is nyitott, ott is igyekszem besegíteni. Úgy tervezem, hogy a jövõben a különbözõ területek felügyeletével, stratégiaalkotással foglalkozom, és egy picit a munka-család egyensúly tekintetében a családnak szeretnék kedvezni.

Cseh Teréz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SAEZ toronydaru, Budai Irgalmasrendi Kórház

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Thyssenkrupp Components Techonologie Hungary gyártóüzem, Debrecen